A futás sokak számára a ritmusról, a kitartásról és a kilométerek leküzdéséről szól – de mi történik, ha mindehhez három labda is társul? Suszter Attila a zsonglőrködve futó sportoló, a joggling egyik hazai képviselője megmutatja, hogyan kapcsolódik össze a futás, a koordináció, a koncentráció és a mentális fókusz egy különleges mozgásformában.
Interjúnkban arról mesél, hogyan vált egy véletlen ötletből rendszeres edzés, versenyélmény és olyan különleges futás, amelyre szinte minden pályán felfigyelnek.
Mióta futsz, és milyen távokon?
A rendszeresség egy Margitszigeti körrel indult 2024 februárban, a reggeli órákban, épp eső után. Ezt megelőző hónapokban már futottam rövidebb szakaszokat, de ezek inkább kiegészítések voltak a gyakorlásaimhoz. Szerintem kellett ez a kör ahhoz, hogy rendszeresség váljon a futásaimból. Nálam ez a Margitszigeti kör kiváltott egyfajta accomplishment érzetet, másrészt először futottam le egy 5 kilométeres távot, ami azért egyfajta validáció, és ennek nálam motiváló ereje is van. Jelenleg a távjaim többnyire 5, 10 vagy 15 kilométer körül mozognak, a hetek pedig 35 kilométer körül zárulnak.
Mikor és hogyan jutott eszedbe először, hogy futás közben zsonglőrködj?
A Covid időszakban sokat zsonglőrködtem, megtanultam különböző patterneket, és mozgás közben is gyakoroltam a zsonglőrködést, de csak lakáson belül. Később, 2023-ban jött az ötlet, hogy szabadban is gyakoroljak. Amellet, hogy a szabad levegő előny, további érv volt, hogy így bármilyen magasra tudom dobni a labdákat, és buzogánnyal is tudok gyakorolni. Aztán eszembe jutott, hogy ha már kint vagyok, akár futás közben is kipróbálhatnám a zsonglőrködést. Ez a mozgásforma egyébként egy létező sport, amit joggling-nak hívnak, ez a jogging és a juggling szavakból jön.
Emlékszel az első alkalomra, amikor futás közben három labdát vettél a kezedbe?
Az nagyjából 8 hónappal, nyáron, az első Margitszigeti kör előtt történt. Egy közeli park csendes részén gyakoroltam a labdákkal. Sorban végeztem a gyakorlatokat. A futást is itt próbáltam ki, kis köröket futottam az óramutató járásával ellentétes irányban, kevesebb, mint 100 méter lehetett egy kör. Két-három kört futhattam először. Azt tudni kell, hogy nem futottam ezek előtt, leszámítva a középiskolás éveket, ami a 90-es évek vége. Korábban bringáztam, úsztam, zsonglőrködtem, kipróbáltam ezt-azt, de a futás kimaradt, és igazából itt kezdődött ezekkel a kis körökkel és labdákkal.
Mikor először próbáltam, alapjaiban működött a dolog, csak nagyon darabos volt. Visszagondolva, a dobások nem voltak precízek, és bár többnyire sikerült őket elkapni, sokszor inkább azt éreztem, hogy szerencsém volt. Az is érződött, hogy inkább a labdák után kellett futnom, mintsem hogy azok követték volna a futás ritmusát. A futás maga is elfárasztott, rövid szakaszok után megálltam, majd pihentem és úgy folytattam. Amellett, hogy kipróbáltam, nem számítottam rá, hogy ebből rendszer lesz. Az pedig nem is fordult meg a fejemben ekkor még, hogy nyilvánosan is akarom ezt csinálni.
Mennyi idő kellett, mire biztonságosan tudtad egyszerre csinálni a kettőt?
Visszatekintve három dolog volt igazán fontos: az önkontroll, precíz dobás, és a stabil futás. Az önkontroll alatt azt értem, hogy képes legyek irányítani a figyelmemet. Korábban sokszor elkalandozott, nem követtem a labdákat, és emiatt estek le. Ma már ez ritkább, de előfordulhat. Ehhez meg kellett tanulnom azt is, hogy felismerjem, hogy mikor kell inkább megállni, mert már nem biztonságos folytatni a zsonglőrködést futás közben, mert leesne a labda. Ezek fokozatosan javultak mondhatni automatikusan a gyakorlások során, mert az idegrendszerünk elég tanulékony magától is. Ha pedig visszatekintesz, a hibákra, a tanulás még gyorsabb. A precíz dobás fontos. Futás közben van egy extra dimenzió is, azaz picit előre is dobom a labdákat, nem úgy mint álló helyzetben, hogy csak magasságra és szélességre.
A harmadik tényező a stabil futás.
A dobásoknak és a lépéseknek szinkronban kell lenniük. Ha a futás nem stabil a dobásokkal kell kompenzálni a ritmust. Ha a futás nincs kontroll alatt akkor esélyes, hogy a dobások sem lesznek. Egyébként zsonglőrködés nélkül is hasonlóan mozog a kar, ezért közel kerülni ehhez a szinkronhoz nálam inkább intuitív volt, nem tudatosan tanult dolog, mint maga a zsonglőrködés, amikor megvannak a lépések mit mire építesz. A kezdetekben, a futás eleje mindig arról szólt, hogy nem éreztem a sebességet és nem tudtam milyen magasra dobjam a labdát, hogy időben el tudjam kapni.
Nagyjából 8 hónap telt el az első alkalomtól, mikor már mentem az első 5 kilomteres futásra a Margit szigetre. Ekkor már számítottam rá, hogy le fogom tudni futni a labdákkal. Arra nem számítottam, hogy ejtés nélkül meg fogom csinálni, ennek kifejezetten örültem. A 8 hónapban különösen az elején nem voltam elköteleződve ez iránt ezért inkább a második felében volt több a gyakorlás.
Mit történik a figyelmeddel futás közben?
Van egy alap fókusz és minden erre épül rá. A periférikus látásból a labdákra folyamatosan figyelek, de úgy hogy azt is nézem milyen íven halad a labda, és milyen magasságban. Ezekre azért van szükség, mert előfordulnak hibás dobások, és akkor elkapásnál kell korrigálni. Nem biztos, hogy ez annyira észlelhető kívülről egyébként. Figyelek arra, hogy elkerüljem az olyan dobásokat, hogy két labda összeütközzön a levegőben, mert ebből van az ejtések legnagyobb része. Egyébként még egy ilyen összeütközést is meg lehet menteni a nappali, puha labdákkal, úgy hogy ne legyen ejtés a vége, de ez már kockázat.
Ugyanilyen fontos, hogy ahova lépek azt figyelem.
Úthiba, járdaszegély, kavics, falevelek, bármi, látom mire lépek. Valamint nézek előre egy szélesebb látószögben. Volt olyan szituáció, a Zúzmara futáson történt, hogy a hídon futottunk, tiszta pálya volt, de nedves, és egy kis szakaszon, egy nagyon vékony jég réteg volt, ami úgy nézett ki mintha csak nedves lett volna, de nem, és én ott megcsúsztam. Nem volt esés, nem volt ejtés.
De ilyen szituációban nem az történik, hogy csúszás közben dobálom a labdát és lesz ami lesz, és nem is az hogy pánik. Hanem mikor az idegrendszer érzékeli, hogy nincs ritmus, vagy a labda nagy mértékben letért az ívről, akkor úgynevezett collect van, azaz elkapom mindhárom labdát és mikor biztonságos a környezet, akkor újra dobálom. A környezet hangjaira szintén figyelek, ezért én nem is használok fülest, de meg kell, hogy jegyezzem a zenei pontok aranyat érnek a versenyeken.
Ha előttem másik futó, gyalogos, biciklis vagy bármilyen mozgás van, arra figyelnem kell, hogy legyen kellő távolság közöttünk. Ez azért van, mert ha valamilyen okból irányt kell váltanom, vagy lassítani, gyorsítani kell, esetleg meg kell állni, azt nekem időben le kell reagálnom. A szembe sütő nap, gyakori szituáció, különösen naplemente előtt nagyon zavaró tud lenni, mert labdának szinte csak az árnyékát látom. Mikor először szembesültem ilyen szituációval, nem gondoltam, hogy fenntartható így futni. Ugyanakkor ha a tekintetem lentebb viszem, akkor ezt lehet kezelni, valamint itt sokkal jobban érzésre kell hagyatkozni, mint vizuálisan követni a labdákat.
Ennek az ellenkezője mikor hirtelen az út a híd alá vagy alagútba visz, előfordul versenyeken, de közösségi futásokon is. Szintén kevesebb vizuális követés, több érzés. Egyébként a fényviszonyhoz alkalmazkodó napszemüveg sokat segített ebben. Van olyan, különösen a téli hónapokban, hogy erős a szél, akár 40-50 km/h széllökések is vannak. Ilyenkor én már a nehezebb labdákat viszem magammal, mert azok stabilabbak szélben, de így is mozoghatnak levegőben, és folyamatosan kompenzálni kell a dobásokkal és az elkapásokkal. Ezek a szituációk le tudják kötni a figyelmem.
Ugyan függ a bemelegítéstől, de nálam az első kilométerek inkább kalibrációról szólnak, hogy kevésbé legyen darabos, és sokkal összehangoltabbá váljon a futás és a zsonglőrködés. Többször volt már, hogy néhány kilométer után elértem egy nagyon stabil, ritmikus állapotot, amikor már inkább csak megfigyeltem, és gyakorlatilag minden automatikussá vált, mintha nem is én irányítanék. Voltak ilyen szakaszok az ÁGOTA, PIPU (Polythlon Infopark), WizzAir futásaimon. Edzéskor pedig az Atlétikai Stadionban, ahol a körülmények ideálisak ahhoz, hogy elmerülj a futásban.
Szerinted a zsonglőrködés segíti a koncentrációt vagy inkább elveszi a figyelmet a futásról?
Hat hónappal az első Margitszigeti kör után görkorcsolyával elestem és eltört a csuklóm. Rosszindulatú törés volt és fémmel rögzítették. Azóta ezt már eltávolították, de a mozgás így is tartósan beszűkült, és egy idegsérülés is hátramaradt. A sérülés miatt pár hónap kimaradt a futásból, és volt időm alaposan átgondolni, mit lehet ebből tanulni. Csináltam egyfajta strukturált elemzést, ami több mindent felszínre hozott, hogyan lehetett volna elkerülni a balesetet. Ezeket később a futásba is átültettem.
A biztonság került nálam az első helyre.
Ami kívülről csak annyinak látszik, hogy futás közben zsonglőrködöm, mögötte folyamatos figyelem van arra, hogy merre lépek, mi van előttem és mellettem is. Előfordult például, hogy zebrához közeledve szóltak, hogy piros van, de én ezt már jóval előbb érzékeltem. Ráadásul közben figyelem a bicikliseket, gyalogosokat és a környezetet is.
Szemüveget mindig viselek olyan évszakokban mikor bogarak repülnek, mert egy szembe repülő bogár is okozhat kellemetlen szituációt. Szeles időben a sapkát is rögzítem fejpánttal, hogy biztos legyek benne ne fújja el a szél. Nem gondolom, hogy labdák nélkül jobban figyelnék a futásra. Inkább az a lényeg, hogy a test jelzéseire és a környezetre egyaránt figyelni kell, labdákkal és anélkül is. Nálam ez a figyelem egy struktúrára épül. Abban, amit csinálok, magabiztos vagyok. Ami pedig új vagy bizonytalan, azt biztonságos körülmények között gyakorlom.
Észrevetted, hogy a zsonglőrködés hatással van a futómozgásodra, ritmusodra vagy légzésedre?
A futómozgás alapjában ugyanaz marad. Bár zsonglőrködés nélkül a karok szabadabbak lennének, és a testtartással is lehetne kicsit variálni, mégis, a zsonglőrködés inkább a ritmusra és a koordinációra van hatással. A kezeknek időre kell visszaérniük a labda alá, hogy elkapjam: nem később, nem hamarabb. Ha a dobások precízek, megfelelő a magasságuk és a szélességük, akkor a labdák pont megfelelő időben és helyre érkeznek.
Emiatt egy nagyon lassú futás nehezebb is lehet, mert a labdákat magasabbra kell dobni, és ilyenkor nem nehéz veszíteni a precizitásból, és így a kéz-láb szinkronból. Ha pedig túl gyorsan futok, akkor a futás stabilitása csökken, és így a szinkron. Van viszont egy optimális zóna, ami egyébként fejleszthető, és amikor abban vagyok, az egy elég locked-in érzés, mert minden összehangolódik. A légzésemet néha figyelem, főleg tempósabb futásoknál, de nem próbálom közvetlenül irányítani. Ha kapkodom a levegőt, inkább a tempóból veszek vissza, és a légzés ezt leköveti.
Milyen mentális előnyöket tapasztalsz? Segít a monotonitás, a fáradtság vagy a versenydrukk kezelésében?
Ezt ahhoz hasonlítanám, mint amikor valaki beáll a zuhany alá és ütközésig fordítja a kart, hogy a hideg víz folyjon. Lehet, hogy előtte nem akarja, de ha mégis megteszi akkor mindent elfelejt és csak egy dologra figyel, a hideg vízre. Valami hasonló történik, amikor labdákkal futok. Ami a futáson kívül történik az háttérbe szorul, és az kerül fókuszba, amit éppen csinálok.
Az idegrendszerem megtanulta, hogy nem veszíthetem el a figyelmem, különben leesik a labda.
Ilyen tudatos kontextus váltásnak pozitív mentális hatásai vannak. Néha kifejezetten jó elfelejteni bizonyos dolgokat, még ha egy időre is. Szerintem ha van folyamatos figyelem nem érződik monotonnak egy futás. Én kifejezetten szeretek, körbe, körbe, körbe futni figyelni a ritmusra, és nyugtázni a környezetet. Korábban, előfordult, hogy elkalandozott a figyelmem, és leesett vagy majdnem leesett a labda, aminek következtében jött egy adrenalin löket, ami úgymond visszahozott a jelenbe. Ez ma már kevésbé jellemző.
Az első Margitszigeti kör után pár hónappal volt olyan, hogy annyira elfáradtam egy edzés végére, hogy már instabilan futottam tovább és ez a dobások precizitását is befolyásolta. Ilyenkor szerintem a legjobb döntés az, ha az ember abbahagyja az edzést. Az ilyen helyzetek viszont segítenek megismerni a saját határokat. Ha fizikailag fáradt vagy, futás közbeni zsonglőrködés nem fog segíteni azt enyhíteni, épp ellenkezőleg, ilyen állapotban nem javasolnám. Versenyekre elsősorban az élményért megyek, ezért
az idő miatt nincs bennem különösebb izgalom.
A rajtnál érzem az adrenalint, de ez inkább a helyzet miatt van, amikor elindul a verseny utána el tudok merülni a futásban.
Melyik volt a legemlékezetesebb versenyed zsonglőrködés közben?
Mindig labdákkal futok, de talán nem is ez miatt lett emlékezetes a tavalyi WizzAir. Nagyon vártam ezt a versenyt, de egyáltalán nem volt biztos, hogy rajthoz tudok állni. A fémeltávolító műtét időpontja szeptember elejére volt tervezve, pont arra az időszakra, amikor a verseny is volt. Az azt megelőző évben pedig a görkorcsolyás balesetem miatt nem tudtam indulni.
Ráadásul, Papa emlékére is ezt a versenyt szerettem volna futni. Tavaly több versenyt is futottam hozzátartozók emlékére, ezt nem osztottam meg nyilvánosan, de a közeli hozzátartozók tudtak róla. Volt egy kis bizonytalan időszak emiatt, de aztán szeptemberhez közeledve jött a telefon az orvostól, hogy megerősítik a műtét időpontját. Amikor meghallottam a dátumot, fellélegeztem, mert a műtét ideje pár nappal a Wizz Air után volt. Így stílusosan ez lett az utolsó versenyem és futásom is a műtét előtt.
A futás értéke néha akkor nő meg igazán, amikor tudod, hogy egy ideig nem lesz belőle több, még ha csak rövid ideig is.
Nagyon nyugodtan éreztem magam ezen a versenyen, ami egyébként 10 km volt. A Stravára akkor ezt írtam: „After the first km I was in flow and felt relaxed. 0 stop, 0 drop, 100% fun. The heat didn’t bother me this time.” Pedig meleg volt, emlékszem.
Van olyan verseny, amely különösen nagy kihívást jelentett?
Igen és nagyon aktuális, mert épp most volt egy ilyen verseny. A Futóestről van szó, amit a Hősök terén rendeznek meg. Tavaly és az idén is nagy kihívást jelentett számomra. A hőség csak egyik tényező. Ugyan jelentős, de ezt szerintem elég jól tudom kezelni, ilyenkor nincs tempózás a hidratálásra pedig figyelek.
Reggeli futó vagyok, akkor érzem magam a legjobb formában, és a reggeli futásoknál mindig ugyanazzal a struktúrával indulok. Esti futásoknál komplikáltabb az étkezés, és befolyásolja a futást, hogy mi történt épp aznap reggeltől. A Futóest az egy esti futás, ráadásul sötét is van, ami miatt a LED-es labdákkal futok. Ez látványosabb, sokszor közönségkedvenc is, de
mentálisan nagyobb terhelést is jelent.
Ilyenkor az ujjaimat vagy leragasztom, vagy ujjatlan kesztyűben futok, mert a labdák kemények, és ízületeim nem szeretik a sorozatos terhelést. Ilyenkor viszont veszítek a fogásból, ráadásul ha a LED-es labda esik le, az nagyon messzire gurul, egyenes felszínen is, épp azért mert kemény anyagból készül.
Aztán LED-es labdákkal, egyes szakaszokon, enyhén alacsonyabban is van a kezem vagy a tekintetem fentebb, mert a labdák fénye lehet zavaró egyes szituációkban. Mindezekhez hozzájön, hogy a Futóest pályája rendkívül kanyargós, tele van U-fordítókkal. Ezek a kanyarok szívják az energiám masszívan. Futás szempontból is, és mentálisan is terhelnek. Ezekbe a kanyarokba úgy megyek bele, hogy már jóval kanyar előtt, húzódok a külső ív irányába, a teljes külső íven kanyarodok. Igy elkerülöm a torlódást és megtartok a ritmikusságból annyit amennyit lehet.
Amikor pálya beér a parkba, ott van egy-két sötétebb rész is, ahol nincs elegendő fény, és úthibák is vannak. Ezeken a szakaszokon is fokozott figyelem kell. Összességében ez a pálya egy nagy kihívás számomra, de pont ez miatt különösen jó érzés 10 kilométer után a célba érni.
Előfordult már, hogy a zsonglőrködés miatt jobb eredményt értél el vagy éppen hátrányba kerültél?
Az egyik futó barátommal néha azon viccelődünk, hogy nekem nem lehet labdák nélkül futni, mert lassabb lennék. Tavaly állítottam be egy egyéni csúcsot 5 kilométeren, valamivel 4:30/km alatt, az Atlétikai Stadionban egy edzés alkalmával. Nehéz megmondani, milyen lenne zsonglőrködés nélkül futni egy tempós szakaszt.
Ha most letenném a labdákat, valószínűleg érezhetően több szabadságom lenne a karhasználatban és a testtartásban, ami kis mértékben a tempóra is hatással lehetne. De nem vagyok biztos benne, hogy ezt az extra mozgásszabadságot, hatékonyan ki tudnám használni, gyakorlás nélkül. Amit érzek az az, hogy
a zsonglőrködés közben kialakult ritmus és kontroll stabilitást ad, valamint szerintem nyugtató hatása is van.
Inkább úgy látom, hogy trade-off van a mozgásszabadság és ritmus között. Zsonglőrködés közben azonnali, precíz visszajelzés érkezik a ritmusról.
Mennyire kell másképp gondolkodni frissítésről, tempóról vagy versenystratégiáról?
Verseny közben próbálok egy bizonyos távolságot tartani a futóktól, hogy egy esetleges hirtelen lassulást le tudjak reagálni, és a láthatóság is jobb, ha nincs közvetlenül előttem másik futó. A kanyarokban a külső íven szoktam futni, az sokkal biztonságosabb, meglehet, hogy lassít is. A zsonglőrködés nem igényel jelentős extra fizikai aktivitást, inkább extra koordinációt és fókuszt. Tehát ha nem futnék a labdákkal, gyakorlatilag ugyanaz lenne a frissítés. Izotóniás ital és tasakos virágméz, amit gélek helyett használok. A nehezebb rész a futás, és azt gondolom, hogy
labdák nélkül minimálisan jobb tempót tudnék futni.
A mozgásom és a karjaim szabadabbak lennének, de valójában a labdákkal sem futok a határaimon.
Melyik volt eddig a leghosszabb táv, amelyet így teljesítettél?
Az első félmaratonomat úgy futottam le, hogy nem terveztem arra a napra. Egyszer egy edzés alkalmával, amikor 15 kilométer volt a cél, tovább futottam, és végül egy félmaraton lett belőle, igazából olyan 1 km-rel még több is. A futást lassabb tempóval fejeztem be, mert a lábaimban éreztem a fáradtságot, viszont így viszonylag stabilan tudott menni a zsonglőrködés is. Azért kétszer leesett a labda, közel a végéhez. Aznap nagyon boldog voltam, másnap pedig kissé megborultam, szükség volt pár nap regenerációra.
Ezt követően futottam még félmaratont, az már tudatosabb volt: a frissítés is jobb lett, a szénhidrát visszapótlás is, és a tempó is. Alapvetően tetszett ez a táv, a jövőre vonatkozóan jó lenne 2 óra alá bemenni, és 0 ejtéssel megcsinálni.
Mit szólnak hozzád a többi futók egy versenyen?
Sok futó meglepődik, amikor először látja, de már sokan megismernek, és el is szokták mondani, hogy láttak ezen vagy azon a versenyen. Az egyik legnagyobb meglepetésem az volt, amikor tavaly Lisszabonban futottam, és egy futó meglátott ott is zsonglőrködve futni. Mondta, hogy pár hónapja Budapesten járt, és nem-e engem látott ott is zsonglőrködve futni. Végül kiderült, hogy egy klubban futottunk.
Nagyon pozitívak a visszajelzések a futóktól, szeretem ezt a közösséget, és jó érzés ide tartozni.
Van, akit az érdekel, milyen hosszú távot futok, van, akit a tempó, másokat pedig a mentális vagy koordinációs része. Sokan kérdezik, miért csinálom. Egyszerűen szeretem, teljesen el tudok benne merülni, és feltölt. Az élményért futok és a közösségért. Van olyan is, hogy valaki elkezd videózni, aztán egyszerre a több futó is előveszi a telefont, hogy ők is megörökítsék amit látnak. Ezeknek a pillanatoknak mindig örülök, mert közös élmények, és nagyon jó móka. Szoktak viccelődni, hogy négy-öt labdával csináljam, amire azt válaszolom, hogy akkor még kettőt dobjanak be.
A verseny elején sokszor megkérdezik, hogy így futom-e végig az egészet. Valamikor pedig azt kérdezik a verseny végén, hogy végig így futottam-e. Volt aki viccesen azt mondta, hogy összetörtem az egóját, hogy elfutottam mellette, más pedig azt mondta, hogy motiválta a látvány, hogy tovább fusson. Valaki egyszerűen csak beszélgetni akar vagy megkérdezi, hogy frissítettem-e már. De nagyon sokszor történik az, hogy sokszor nem hozzám szólnak a futók, hanem körülöttem egymás között beszélnek arról amit látnak, persze néha én is bekapcsolódom, ha van reakcióm.
De olyan is van, aki azt mondja, hogy látott már mindenféle futót, de, hogy ez tetszett neki a legjobban. Én is vagyok így ezzel egyébként, egyszer én egy Super Márió jelmezes futót láttam és az lett a kedvencem. Többször van olyan is, hogy kezdetben a zsonglőrködésről és futásról beszélgetünk aztán már más témákról is. Volt olyan is, hogy valaki a verseny után jött oda hozzám, és elmondta, hogy milyen nyugtató volt mellettem futni, mert végig figyelte a labdákat, és szinte hipnotikus élmény volt számára. Valaki pedig annyit mond, hogy köszöni, hogy szórakoztatom őket.
Mi volt a legviccesebb vagy legemlékezetesebb reakció, amit valaha kaptál?
Rengeteg sztori van, szinte nincs is olyan futás, hogy ne legyen valamilyen reakció. Még ha csak egy 5 kilométeres futásra megyek ki, akkor is több reakciót kapok. A legtöbb utcai reakció egy egyszerű thumbs up, amit leginkább a szembe jövő futóktól és bringásoktól kapok. A legszínesebb reakciókat versenyeken és közösségi futásokon kapom.
Az egyik versenyen köröket futottunk, és már lefutottunk pár kilométert, amikor mellém jött egy női futó. Elmondta, hogy már egy ideje mögöttem fut, de én vagyok a kedvenc futója a lányainak, mert amikor elfutok mellettük, nekem szurkolnak, nem pedig neki. Ez egy nagyon egyedi és emlékezetes reakció volt, ami megmaradt bennem. Szalonikiben egy versenyen pedig volt egy olyan szituáció, amikor engem leptek meg.
Stabilan futottam, a verseny második felében jártunk, a tempó egyenletes volt, és a zsonglőrködés is. A zsonglőrködés közben a labdákat mindig átlósan felfelé dobom, mintha egy négyzet felső sarkaiba dobálnám, az alsó sarkaiban pedig elkapom.
Futottam, és egyszer a bal felső sarokból nem esett vissza a kezembe a labda. Elvesztettem a vizuális követést. Nem értettem, mi történt. Tudtam, hogy nem esett le a labda, ahhoz jó eséllyel az kellett volna, hogy összeütközzön két labda a levegőben, de az nem történt. Nincs olyan, hogy azt ütközést nem veszem észre. Ahhoz, hogy a labda leessen le kell térni a labdának az ideális pályáról, az pedig a pályáján volt. Elkaptam a maradék két labdát, de még nem tudtam mindig mi történt, és pillanatok múlva azt vettem észre, hogy balra
mögöttem egy srác nevetett, miközben tartotta a labdát a kezében.
Az történt, hogy figyelte a dobást, és várt a megfelelő pillanatra. Mikor a labda elérte a legmagasabb pontot, akkor pedig nagy pontossággal kikapta a labdát a levegőből úgyhogy gőzöm nem volt, hogy mi történt.
