Majdnem napra pontosan tíz évvel ezelőtt teljesítettem az első hivatalos félmaratonomat Balatonfüreden. Akkor még nem gondoltam volna, hogy a futás mennyire felforgatja és megváltoztatja az életemet, így most időszerűnek éreztem számot vetni azzal, mennyi minden változott az elmúlt tíz évben, és mennyi mindent nem gondoltam volna még akkoriban magamról.
Hogyan változtatja meg a futás 10 év alatt az embert – és mit nem gondolnánk magunkról közben?
Több futócipő, mint magassarkú
2016-ban még egy hivatalban dolgoztam hagyományos irodai munkakörben, fix munkaidőben. A péntek számított a lazább napnak, mert akkor nem volt ügyfélfogadás. Carrie Bradshaw gyűjteményét azért nem tudtam überelni, de nem okozott gondot, hogy 13 centiméteres tűsarkúban szaladgáljak a városban reggeltől estig. Futni egy ütött-kopott salakos teniszcipőben kezdtem, és az első futócipőmet akkor vettem meg, amikor először lefutottam 10 kilométert megállás nélkül.
Ma a Strava szerint egyszerre hat pár futócipőt használok: külön aszfaltra, terepre, hosszú futásokhoz, saras erdei futásokhoz és versenyre is van külön cipőm. Igaz, becsületesen vezetem a futott kilométereket, és soha nem hordom túl egyik pár futócipőt sem.

A futóruháknak külön komód
Az egy dolog, hogy már nem vagyok hivatali alkalmazott, nem csak péntekenként hordok farmert, és home office-ban gyakran már reggel futóruhát veszek fel a kutyasétához, aztán leülök dolgozni. Késő délelőtt vagy ebédidőben szoktam futni, így teljesen logikus, hogy addig is abban maradjak. Néha előfordul, hogy annyira belefeledkezem egy cikkbe, hogy estig fel sem állok, futni pedig végül nem jutok el. Ilyenkor legalább az öltözetem már készen áll hozzá.

A versenyeken előírt kötelező felszerelések miatt van mindenem, amivel egy magashegyi terepultrát is lehet teljesíteni az elsősegélycsomagtól kezdve az esőkabáton, esőnadrágon, megszámlálhatatlan futósapkán, futózoknin, karmelegítőn és egyéb felszereléseken át egészen a több garnitúrányi izolációs fóliáig. Ezeknek pedig bizony önálló bútordarab jár.
Több futózokni van, mint harisnya
Valahogy az ember ruhatára – akárcsak a lábmérete – óhatatlanul átalakul a rendszeres futások hatására. Régebben a Calzedonia teljes tavaszi és őszi kollekcióját fel tudtam mutatni, ma jó esetben van egy vésztartalék harisnyám, ami a tavalyi Glamour Women of the Year gálán is jól jött, amikor az alkalomra vásárolt csodaszép darab nettó tíz perc után szakadt szét rajtam. Harisnyák helyett viszont egy fiókos szekrényben külön tárolhatom a kompressziós szárakat és a futózoknikat.
A konyhában saját szekrénye van a frissítésnek
10 évvel ezelőtt az albérletemben a konyhában volt tej, lekvár, banán és egy zacskó jégsaláta, a konyhaszekrényben pedig annyi hely volt, hogy egyesével tudtam tárolni a tányérokat és a lábosok fedőit is.
Ma egy külön szekrényt foglalnak el az izotóniás italok, elektrolitok, vitaminok, energiaszeletek, gélek és mindenféle frissítők, és még így sem fér el minden egy helyen. Néha úgy néz ki a készlet, mintha egy kisebb sportbolt raktárát költöztettük volna be a lakásba, és nincs külön helye a lábosok fedőinek.
Fejlámpám lesz
Azt se tudtam, mi az, hogy fejlámpa, míg be nem neveztem életemben először az NN Ultrabalatonra, ahol egyből meg is kaptam egy éjszakai 7 kilométeres szakaszt. Nem értettem, hogy miért nem lesz az út mentén világítás, és miért kell egy akkumulátort a homlokomon viselni futás közben.

Most már a kutyasétához is mindig magammal viszem, az első fejlámpámhoz pedig annyira ragaszkodom, hogy még mindig azt használom, már kilenc éve.
Futóbottal járok a pécsi sípályára futni
Hatéves koromban tanultam meg síelni, és a síbotot az első pillanattól kezdve utáltam. Amint lehetett, elhagytam, és évekig bot nélkül síeltem. Ehhez képest ma saját futóbotom van, rendszeresen használom terepen, de aszfalton is, hiszen a Tour de Hongrie közvetítéseiből is ismert pécsi Bárány úton kezdem általában felfelé a futásaim 99%-át. Nehezen fogadtam el, de ma már tudom: a futóbot bizony nagyon jó találmány.

Az utazások futóversenyek
Régen először kiválasztottam az úti célt, és aztán megnéztem, mit lehet ott csinálni. Ma először kinézzük a futóversenyt, és utána szervezzük köré az utazást. Elutazunk egy városba, egy hegyre vagy akár egy másik országba, kontinensre is csak azért, hogy rajthoz álljunk.

Maratont futok
Amikor elkezdtem futni 13 évvel ezelőtt, még a 10 kilométer és a félmaraton is elérhetetlen távnak tűnt. Idővel ez átalakult, de azért a maraton nem volt egyértelmű döntés. Amikor sikerült 30 kilométert futni, akkor mertem elhinni magamról, hogy képes lehetek teljesíteni a maratoni távot. Azóta lefutottam nyolc hivatalos maratont, sőt, a mindenkori álomversenyemen, a TCS New York City Maratonon is rajthoz állhattam 2022-ben.

100 kilométeres futóversenyen indulok
A felfoghatatlan és elképzelhetetlennek tartott távok következő állomása a 100 kilométer volt. A maraton után az 50 már logikus lépés volt, ezt azonban sokáig nem mertem tovább növelni. A 100 mégiscsak az 50 kétszerese. De már tudom, hogy erre is képes vagyok, hiszen idén teljesítettem a Kinizsi Százast, ami ugyan teljesítménytúra, de ahhoz, hogy a 7:42-es rajt után éjfélig beérjek, bizony futni is kellett. A terv sikerült, és 23:59-kor ott állhattam a célban.

Hamarosan pedig rajthoz állok az első hivatalos 100 kilométeres futóversenyemen is, a bulgáriai Tryavna Ultra Trailen.
Anyukámmal futok 10 kilométeres versenyen
Sok mindenre számítottam volna. Arra, hogy egyszer maratont futok, hogy terepversenyeken indulok, hogy ultra távokon is próbára teszem magam, de arra biztosan nem, hogy egyszer rajthoz állok egy 10 kilométeres versenyen a 70 éves anyukámmal, akinek két térdprotézise van.

Idén május 1-jén az Etyek Run 10 kilométeres távján viszont
együtt futottunk át a célkapu alatt, ami életre szóló élmény volt.
Annak idején anyukám rendszeres futásainak hatására jött meg a kedvem, hogy kipróbáljam a futást, mert kívülről nem nagyon értettem, hogy miért jár el heti 2–3 alkalommal pécsi egyetemi atlétikapályára. Egyszer elkísértem, és abban a bizonyos kopott teniszcipőben én is futottam 1,8 kilométert.

A futás rengeteg dolgot adott az életemhez. Élményeket, barátokat, utazásokat, önbizalmat, egy férjet, egy hivatást. De ha választanom kellene, talán mégis azok a közös pillanatok a legértékesebbek, amelyeket a szeretteimmel élhettem át miatta. És ezért a tíz évért
bármikor újra befűzném azt az első futócipőt.

