- Hirdetés - Banner

Megdőlt a lehetetlennek hitt álomhatár: így törték át egyszerre ketten a kétórás maraton rekordját

„A maratoni táv két órán belüli lefutásához a sebesség, a mentális erő és a kitartás rendkívüli kombinációja szükséges, és csak az képes rá, aki többet elvisel, bátrabb, jobban tervez és szerencsésebb bárki másnál.” Ez áll Ed Caesar sportújságíró 2015-ös könyvének (Kétórás maraton) hátsó borítóján, amit pár éve olvastam. Ezek a mondatok már több mint tízévesek, nagyon igazak, de egy ilyen teljesítmény annyira rendkívüli, hogy nem foglalható össze pár mondattal.

A maraton, mint esemény, forradalmat ért meg az elmúlt években, miután a világ legjobb férfi futói számára látótávolságon belülre került a mitikusnak tetsző kétórás mérföldkő. A maraton egyre nagyobb figyelmet kapott, egyre több maratont közvetítenek a tv-ben is.

Hogyan és mikor lehet(ett) elérni ezt az „űridőt”?

Amióta a maratoni futók egyre inkább közelítettek a 2 órás álomhatárhoz, azóta a fenti kérdés egyre sűrűbben hangzott el, nem véletlenül, épp a nagy sportszergyártók részéről. 2011-ben az Adidas főhadiszállásán egy skót termékfejlesztő, Andy Barr egy megbeszélésen meghökkentőt mondott: a két órán belüli maratont kéne a vállalat zászlajára tűzni. Így született meg az Adidas Sub-2 „nem hivatalos” projektje. Átfogó kutatások után arra jutottak a tervezők, hogy minden megspórolt 100 gramm súly 1% energiamegtakarítást jelent a futó számára.

Nyilván a legnagyobb konkurencia, a Nike sem ült tétlenül, 2013 év végén bejelentették a Breaking2 projektet, mindkét cég próbálta a világ leggyorsabb futócipőjét megtervezni. A Nike egy sikertelen monzai kísérlet (2:00:25) után 2019. október 12-én megvalósította ezt az álmot a bécsi Práterben. Eliud Kipchoge teljesen steril körülmények között, ideális útvonalon, optimális hőmérsékletben, gyémánt alakzatban futó, 10 percenként egymást váltó „nyulakkal” végül 1:59:40 alatt teljesítette a távot, a Nike akkor debütált Vaporfly cipőjében. Érdekesség, hogy az akkor nyulazó 41 (!) futó közt ott voltak az Ingebrigtsen tesók is. Óriási élmény volt ezt élőben látni!

Igen ám, megvan a 2 órán belüli maraton, de ez nem verseny volt, hanem egy több évig tervezett tudományos kísérlet. Az biztosnak tűnt, hogy a 2 órás maraton kulcsa az ideális futócipő megalkotása.

Ezt olvastad már?

Adidas Adizero Adios Pro Evo 3: a cipő a 2 órán belüli maratonok mögött

Történelmi eseménynek nevezhető a London Maraton 2026-os eseménye, hiszen április 26-án nem egy, hanem rögtön két futó is átlépte a 2 órán belüli maratoni időt, illetve női világcsúcs is született. Egy dolog közös a három…

Tovább olvasom

Afrika titkai

Aki figyelemmel kíséri a maratoni futást, az azt láthatja, hogy a kelet-afrikai futók mellett nagyon más nem rúghat labdába. Mi az ő előnyük, miért pont ő közülük kerülnek ki azok, akik rendre nyerik évtizedek óta a nagy maratoni versenyeket?

Edzésmódszerükben nagy eltérés nincs a többi futóhoz képest. Heti legalább 200 km-t futnak, egyszerre fejlesztik a sebességet és az állóképességet. Az egyik legnépszerűbb kenyai edzés a „progresszív futás”, ami lassan induló, majd gyors iramban végződő futást jelent. A legjobb futóknál nem ritka, hogy egyetlen, sebességet fejlesztő edzés során 10×2000 m-t fussanak. Mindezek mellé nagyon sokat alszanak. A korábbi világcsúcstartó Kiplagat pl. a napi tizenhat óra alvásra esküszik.

A legjobb férfi maratonisták Kelet-Afrikából származnak, zömében kenyaiak, etiópok, évtizedek óta ők uralják ezt a távot. Nem hátrány, hogy magaslaton élnek és ott is edzenek. A futók egyik nagy keltetője a Rift Valley nevű magaslat, amelynek több településén edzőközpontok létesültek. Itt puritán körülmények között készülnek a futók, de nem csak ettől ennyire gyorsak.

Ezt olvastad már?

A VO₂max nem cél, hanem fegyver, és nem mindenkinél működik ugyanúgy

A VO₂max az egyik leggyakrabban emlegetett mutató a futók világában, mégis sokan félreértik, mit is jelent valójában a teljesítmény szempontjából. Elég csak a VO₂max-ot növelni, vagy a VLamax értéke is kulcsszerepet játszik abban, hogy mennyire…

Tovább olvasom

Egy vizsgálat szerint a kalendzsin futóknak – ebből a kelet-afrikai népcsoportból kerül ki a legtöbb kiváló futó – olyan rendkívüli adottságuk van, hogy a lábuk 5%-kal hosszabb és 12%-kal könnyebb, mint pl. az európai futóké, ráadásul rendkívül karcsúak térd alatt. Ezt látjuk versenyeken is, hogy nagyon vékony az alsó lábszáruk, szinte izom sincs rajtuk.

Tehát véleményem szerint a mostani világcsúcsokhoz kellett egy nagyon gyors, 97 grammos cipő, amit megelőzött 3 évnyi kutatás, 30%-kal könnyebb elődjénél, és állítólag 1,6%-kal javítja a futásteljesítményt, egy nagyon jó verseny, nyulakkal, ideális időben (9–13 fok volt a verseny alatt), és két jól felkészült kalendzsi futó.

Az biztos, hogy ennél jobb marketing nem kell egy sportszergyártónak.

Ne legyenek kétségeink, hogy mihelyst a boltok polcain is megjelenik az 500 eurós cipő, az amatőrök is lelkesen fognak abban toporogni a versenyek rajtjában.

A januári életmódváltás jól hangzik, de az újévi fogadalmad akár vissza is vethet a futásban

Biztos a te fejedben is megfogalmazódott az új év kezdetével, hogy jobban odafigyelsz arra, milyen élelmiszerekből áll az étrended, és egészségesebben...

Miért fizet valaki azért, hogy szenvedjen? A Trail El Santo az a futóverseny, ahol gyakran ez a kérdés járt a fejemben

24 kilométer, 1400 méter szintemelkedés, sziklafalak és technikás ösvények, ez a Trail El Santo terepfutó verseny, ami nem az a pálya,...

Pihennitanulok, avagy kiégsz vagy lelassulsz? – Egy hétvégi elvonulás megmutatta mennyire nem tudunk pihenni

Most minden, amit csinálok, az kizárólag rólam szól. Mondanám, hogy ez is a futás miatt van, de pontosabb, ha úgy fogalmazok:...

További cikkek

Simonyi Balázs: „Ha rosszul csinálom, nem érek célba”

Ő volt Bart Simpson első magyar hangja, de szinkronizálta...

Hét ember, nulla közös múlt – így lettünk ismeretlenekből csapattá

Van valami különösen izgalmas abban, amikor egy történet nem...

Adidas Adizero Adios Pro Evo 3: a cipő a 2 órán belüli maratonok mögött

Történelmi eseménynek nevezhető a London Maraton 2026-os eseménye, hiszen...
- Hirdetés -
- Hirdetés -