- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

„Térden állva kérnék bocsánatot a futócipőimtől” – interjú Markocsán Sándor futóedzővel

Van, aki tizenhét évesen az első szerelmével küzd, Markocsán Sándor, „Sanyosz” viszont ennyi idősen 2:39 alatt futott le egy maratont 1982-ben, az azóta már megszűnt Volán Maratonon. Aztán letette a cipőt, és tizenhét évig hozzá sem nyúlt, hogy végül edzőként építse fel a Sanyosz Istálló közösségét.

A miskolci születésű hosszútávfutó 14:05-ös ötösével és 29:17-es tízesével a pályán is félelmetes volt, a nyelve viszont még a lábánál is gyorsabb. Aki edzett már vele, tudja, hogy nála a legkeményebb intervall is úgy végződik, hogy a csapat a nevetéstől alig kap levegőt.

Sanyosszal arról is beszélgettünk, hogyan lesz egy kosárlabdázni vágyó srácból bajnok, a bajnokból elveszett futó, az elveszett futóból pedig az ország egyik legnépszerűbb edzője.

Tizenhét évesen 2:39-es maratont futottál, aztán tizenhét évig nem futottál. Mit csináltál ezalatt, amit a futócipőid máig nem bocsátottak meg neked?

Annak idején a kosárlabdát is a játékossága miatt szerettem meg, mindig szerettem a labdás játékokat, így kézenfekvő volt, hogy miután a futócipőimet szögre akasztottam, visszatérek a parkettre. Megyei szinten kosaraztam, majd hosszú évekig kispályás focit játszottam.

Sanyosz
Sanyosz tizenhét év kihagyás után tért vissza a futáshoz, ma pedig már másokat segít a céljaik elérésében – Kép: Sanyosz Istálló

Ha lenne lehetőségem bocsánatot kérni a futócipőimtől, akkor térden állva megtenném. Olyan, ma már nem létező vagy itthon nem ismert márkák cipőiben futottam, majd dobtam ki őket, mint az Etonic vagy a Turntec. De az első szériás Nike Pegasusban is futottam. Gondolj bele, milyen öreg vagyok, ha évente adnak ki újat, és most van a Pega 42.

Kosarasnak indultál, aztán megszűnt a szakosztály, és így lettél futó. Ha nem szűnik meg, ma te vagy a magyar Michael Jordan?

Valószínűleg igen, ha apámat Jordánnak hívják, és jókedvében a Mihály nevet adja nekem. Nem tudom, mi lett volna, ha marad a kosárlabda. Magas nem voltam, de irányítónak jó lettem volna. Most is irányítok edzéseken, remélem, a tanítványok nem kosaraznak ki, ha elsőre lehetetlent kérek tőlük.

Ezt olvastad már?

Már 6 évesen is érdemes futni? Meglepően sokat adhat az atlétika a gyerekeknek

Futás, ugrás, dobás, gyorsaság és játékos mozgásfejlesztés. Október 12-én kölyökatlétikai program indul a Margitszigeti Atlétikai Centrumban a Sanyosz Istálló szervezésében. A 6 és 12 év közötti gyerekeknek szóló foglalkozások fontos célt szolgálnak: stabil mozgásalapokat adni…

Tovább olvasom

Hogyan találtál vissza a futáshoz 2009 körül, és melyik pillanatban döntötted el, hogy nemcsak magadat fogod edzeni?

Sokszor említettem már korábban is Szasza (Szász Norbert futó, fotós – a szerk.) nevét, akit hatéves kora óta ismerek, és akinek köszönhetem a visszatérést. Egy időben kerültünk fel Pestre, és ő már akkor is futott, akkoriban pedig az Ultrabalaton egyik szervezője volt. Hívott, hogy segítsek frissíteni a futókat. És akkor ott, ahogy láttam a futók arcán az örömöt, amit a futás csempészett az arcukra, tizenhét év után rájöttem, hogy újra futnom kell.

futás
A közös versenyek és a célba érkezés élményei a Sanyosz Istálló közösségét is összekovácsolják – Kép: Sanyosz Istálló

Akkoriban indult a NIKE Futóklub, ahová már edzősködni hívtak. Onnan indult minden, ami a Sanyosz Istálló magvait elhintette. Egyre többen kértek tanácsot, tervet, így jött a saját klub, saját tanítványok.

Az 5000 méteres 14:05 és a 10 000 méteres 29:17 ma is sokak álma. Melyik tanítványodtól tartasz, hogy megdönti, és mivel kenyerezed le, hogy ne tegye?

Egyelőre még nincs olyan csikó az istállóban, aki akár csak megközelítené ezeket az időket, pedig extra adag zabot kapnak!

Sanyosz Istálló
A Sanyosz Istálló futói a versenyeken is képviselik azt a közösséget, amely a közös edzéseken formálódik – Kép: Sanyosz Istálló

Mi a legabszurdabb kifogás, amit valaha hallottál elmaradt edzés miatt, és melyiket jutalmaznád aranyéremmel?

Elég változatosak a kifogások, a klasszikus „elaludtam”-tól a „fodrászomhoz csak akkor volt időpont”-on át a „gyerek elvitte a kulcsot, nem tudok kimenni a lakásból”-ig.

Edzőként szerinted mi a futóközösségek igazi titka, amelyhez nem kell edzésterv, csak egy jó társaság és egy kiadós reggeli utáni kávé?

Minden ember más, mindenkihez más út vezet, meg kell találni a közös nyelvet. Kell, hogy legyen némi „kémia”, anélkül nem működik sem az egyénnel, sem a közösséggel a kapcsolat.

Ha jó a társaság, akkor szívesebben kapcsolódsz hozzá. Ez a hobbid, ezt szeretnéd olyanokkal tölteni, akik hasonlóak hozzád.

futás
Sanyosz szerint az edző és a tanítvány közötti kapcsolatban a közös hang megtalálása legalább olyan fontos, mint az edzésterv – Kép: Zákány Gergely

A kávézásra nem emlékszem, talán azért, mert helyette inkább sörözünk. Azt a habot jobban szeretjük, mint a barista kávéét.

Mit mondanál a tizenhét éves önmagadnak, aki éppen 2:39-et fut, és még fogalma sincs, hogy mi vár rá?

Basszus, baromira tehetséges vagy, abba ne hagyd 27 évesen, a sikereid csúcsán, mert egy nap meg fog keresni egy újságíró, hogy miért tetted!

Futóként milyen célok vannak még előtted, és mi az, amire a múltadból a legbüszkébb vagy?

Nem tudom levetkőzni a versenyzői énemet. Nem tudok csak kocogni, még mindig próbálok gyorsabb maradni, ott maradni a tanítványok sarkában. Ez éltet, ez tart még mindig a futópályán.

futás
A Sanyosz Istálló futói egymást is motiválják, legyen szó egy hétköznapi edzésről vagy egy fontos versenyről – Kép: Sanyosz Istálló

Szeretnék 2032-ben maratont futni azért, hogy elmondhassam: az első és az akkori maratonom között már eltelt 50 év. Szerintem ezt kevesen mondhatják el magukról.

- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

Miért fájhat újra egy régi futósérülés évekkel később?

Ismerős a helyzet? Évekkel ezelőtt volt egy csúnya bokaficamod, egy húzódásod, vagy esetleg egy kisebb baleseted. Akkoriban „valahogy kihúztad” – talán...

Kilian Jornet hiánya sem törheti meg a Sierre-Zinal varázsát, izgalmas verseny jöhet a négyezres csúcsok között

Öt négyezres svájci alpesi csúcs, 31 kilométer, 2200 méteres szintemelkedés és egy pálya, amely 1974 óta egyetlen métert sem változott: augusztus...

Tényleg gyorsabbá tehet egy kávé? – Mit tud valójában a koffein a futóteljesítményben?

A koffein használata ma már sokszor automatikus velejárója az állóképességi sportolók életének: kávé, energiaital, koffeines gélek, kapszula, rágó- a lehetőségek száma...

További cikkek

Gravel futás: az aszfalt tempója, a terepfutás szabadsága

A gravel kerékpározás már megmutatta, milyen jó érzés, amikor...

Télen terepfutás, tavasszal erősebb bringás? Ezért érdemes váltani!

A legtöbb kerékpáros számára az őszi-téli időszak az alapozás...
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img