- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

Miért fizet valaki azért, hogy szenvedjen? A Trail El Santo az a futóverseny, ahol gyakran ez a kérdés járt a fejemben

24 kilométer, 1400 méter szintemelkedés, sziklafalak és technikás ösvények, ez a Trail El Santo terepfutó verseny, ami nem az a pálya, ahol csak „lefutod” a távot. A Pizarra fölé magasodó hegyeken minden egyes méter koncentrációt és bátorságot követel, miközben a látvány folyamatosan kizökkent a komfortzónádból. Hol kapaszkodsz, hol száguldasz, és közben észre sem veszed, hogy már rég nem csak egy versenyen vagy. Ez a terepfutás az a fajta élmény, ami után egészen máshogy nézel a határaidra.

Pizarra egy 10 000 főt számláló andalúz kisváros, mely a Guadalhorce-völgy szívében és a Sierra de Gibralmora lábánál terül el. Amikor begurultunk a városba, hogy átvegyem a rajtszámot, a szűk utcácskák, az éppen nyitó reggelizőhelyek és a város fölé magasodó El Santo-szobor láttán egyből kellemes, otthonos érzés kapott el. Egy pillanatra még az is átfutott a fejemen, hogy itt akár szívesen laknék is. De ez a szombat most a terepfutásról szólt. A Trail El Santo 24,5 kilométeres távja várt rám 1400 méter szintemelkedéssel.

Itt a természet diktálja a tempót – Kép: Kodzsagogov Zsaklin
Ezt olvastad már?

A rendszeres túrázás meglepő előnyei, amelyek erősebb futóvá tesznek

Ha még csak most kezdesz ismerkedni a terepfutással, van egy jó hírünk. A tavasz ideális időszak arra, hogy a hétvégi hosszú futást időnként egy teljesítménytúrára cseréld. A rendszeres túrázásnak számos olyan előnye van, amelyet futóként…

Tovább olvasom

Kihívás a javából

A város főterén, a versenyközpontban már gyülekeztek és készülődtek a hosszabb táv futói, a jó hangulatról pedig ezúttal egy női speaker gondoskodott. A rajtszámátvétel és a gyors bemelegítés után pedig nem volt más hátra, csak a rajt.

A természet közelsége minden nehézséget megér – Kép: Kodzsagogov Zsaklin

Kissé felhős, szeles, de kellemes, 12 fokos időben dördült el a rajtpisztoly, és pár száz méter után máris egy gyökerekkel, kövekkel tűzdelt kaptatón találtuk magunkat. Itt még nagyjából együtt volt a mezőny, úgyhogy a single track miatt nehézkesen ugyan, de mindenki kereste a helyét és előzgette egymást. Így voltam ezzel én is két másik hölggyel együtt, akikkel a 3., 4., 5. helyeket cserélgettük egymás között. Ez a szakasz tele volt meredek sziklafalakkal, amelyeken konkrétan

négykézláb vagy kötél segítségével lehetett feljutni.

A lejtők még meredekebbek voltak, éles kanyarokkal, amelyek előtt a szervezők külön jelezték, hogy veszélyes szakasz következik. Itt nem is nagyon akartam kockáztatni, így kb. a táv feléig az volt a forgatókönyv, hogy engem megelőzött a két hölgy a lejtőkön, én pedig őket vissza az emelkedőkön. Mindeközben azért igyekeztem gyönyörködni is az elénk táruló látványban: ahogy egyre feljebb és feljebb jutottunk a hegyen, úgy tárult elénk, és terült el alattunk a kisváros az őt környező hegyekkel, miközben színes tavaszi virágokkal szegélyezett ösvényen haladtunk.

A terepfutás egyszerre küzdelem és szabadság – Kép: Kodzsagogov Zsaklin

A virágos ösvényt néha megtörte egy fotós vagy automata fényképezőgép, drukkerek, frissítőállomások vagy éppen egy-egy sziklába vájt lépcső, alagút vagy meredek hegyoldal, úgyhogy unatkozni nem volt idő. Az egyik lejtmeneten pedig egyszer csak azt vettem észre, hogy nem előz vissza senki, úgyhogy a táv második felétől 3. helyen futottam tovább egészen az El Santo 411 méteres magas csúcsáig. Egy ponton még a 2. helyezett lány is látótávba került, de én is neki, úgyhogy annyira összeszedte magát, hogy hamarosan újra eltűnt a szemem elől.

A fáradtság mögött mindig ott van az élmény – Kép: Kodzsagogov Zsaklin

Miután keresztül-kasul bejártuk a hegyet, a csúcson összeértünk a rövidebb táv futóival és túrázóival, innen pedig már csak nagyjából 4 kilométer lejtmenet volt hátra a célig. A technikás terepet némileg nehezítette, hogy már többen voltunk a pályán, viszont mindenki nagyon figyelmes és előzékeny volt, úgyhogy szépen lehetett haladni egészen a célig, ahol a spanyoloktól megszokott,

szokásos, fergeteges hangulatban futhattam át a célkapun harmadik helyezettként.

Megérdemelt ünneplés

A célban a jó hangulaton és a zenén kívül befutóérem, mindenféle finomság, valamint a szokásos paella és sörcsap fogadott minket. Nem sok erőt éreztem már magamban, de a gyors frissítés után a levezetést most sem hagytam ki.

A hegyek között futva minden lépés egy új kihívás – Kép: Kodzsagogov Zsaklin

Már csak az eredményhirdetés volt hátra, ami a szokásos, spanyolos módon most is kicsit csúszott. Ezalatt viszont egyáltalán nem unatkoztunk, mivel egyszer csak vagy hatvan túrázó kanyarodott rá, kéz a kézben, a célegyenesre, énekelve, táncolva, ugrálva. Ahogy befutottak, a speakerrel együtt szinte egy spontán flash mob alakult ki –

mindenki együtt énekelt, ugrált és táncolt a célkapu alatt.

Egy pillanat, amikor minden összeáll – Kép: Kodzsagogov Zsaklin

Ugyancsak megható volt látni, ahogy több egyesület tagja fogyatékossággal élő, illetve csökkent mozgásképességű gyerekekkel teljesítette a rövidebb távot, direkt erre a célra kialakított kerekesszékkel a kezükben. Volt olyan csökkent mozgásképességű kislány is, aki túrabottal sétálta végig, és olyan kerekesszékes férfi is, aki teljesítette a távot.

Harmadik helyen érkeztem a célba a spanyolos, fergeteges hangulatban – Kodzsagogov Zsaklin

Hamarosan pedig következett az eredményhirdetés. A harmadik helyért járó díj ezúttal is egy egyedi, kézzel készített trófea volt, amely egy hegyet formázott, és ez alkalommal pénzdíj is járt mellé. A helyi eredményhirdetésekről eddig az a tapasztalatom, hogy a versenyzők nagy része trófeával tér haza, mivel rengeteg kategóriában osztanak ki díjakat.

A hegyre feljutva tárul elénk Pizarra látképe színes tavaszi virágokkal körítve – Kép: Kodzsagogov Zsaklin

És hogy mit viszek magammal erről a versenyről? A befutókat látva azt hiszem, hogy elsősorban azt, hogy meg kell élni a pillanatokat, nem kell foglalkozni azzal, hogy ki mit gondol, a koromhoz képest hogy „illene” viselkedni, mit kéne mondani stb., és ha úgy tetszik, akkor táncra kell perdülni egy terepfutóverseny célkapujában, hiszen a terepfutás pont erről a szabadságról szól.

- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

Fagyos időben, viharos szélben Velencei-tó-körrel zártuk az óévet a Szilveszteri Pezsgőfutáson

A Velencei-tónál a futók minden évben egy komoly hagyományokkal bíró eseménnyel, a Szilveszteri Pezsgőfutással búcsúztatják az évet, melyet legutóbb már 39....

Mit tanít a rendszeres futás mentálisan? Egy amatőr kezdő futó tapasztalatai

Néhány nap múlva, április 11-én lesz egy éve, hogy futni kezdtem. Őrült romantikus lenne aznap megtenni az eddigi leghosszabb távomat, aminek...

Garantált szél, csodálatos szőlőültetvények és kőkemény kihívások minden távon, ezért lett az Ultra Trail Vipava Valley Szlovénia legnépszerűbb terepfutó versenye

Ha eddig főként aszfalton koptattad a cipőd talpát, ám a közelgő tél miatt megfordult a fejedben, hogy terepre merészkednél, akkor meríts bátran Lubics Szilvi tapasztalataiból, és fogadd meg a tanácsait a tökéletes élményekért!
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

További cikkek

Flander Lilla: „Négy hét után először éreztem újra, hogy élek”

A futásra – de bármilyen sportra – gyakran mondják,...

A frissítés a triatlon negyedik száma – Tóth Olivér elárulja, hogyan csinálja

Egy Ironman-távú triatlonon 3,8 kilométert kell úszni, 180 kilométert...

Salomon S/Lab Genesis 2: Nem mindenkinek való és pont ettől jó

Egy sikeres S/LAB modellt továbbfejleszteni talán az egyik legnehezebb...
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img