Németh Olga

Németh Olga Mária (Olgi) vagyok, okleveles táplálkozástudományi szakember, dietetikus és gasztroenterológiai szakdietetikus.

A rendszeres sport gyerekkorom óta része az életemnek. Általános iskolai és gimnáziumi éveim alatt kézilabdáztam, majd az egyetem alatt ismerkedtem meg a CrossFit és a konditermek világával Pécsett. Az edzéseim nagy részét súlyzós és erősítő edzések teszik ki, de hetente egy-két alkalommal a futás is helyet kap, 10–pár kilométer erejéig.

Mindig is érdekelt az emberi test működése és a biológia, az orvosi hivatást azonban sosem éreztem igazán közel magamhoz. A táplálkozástudomány világában viszont úgy érzem, megtaláltam azt az utat, ahol szintén sokat tudok tenni az emberek egészségének megőrzése vagy épp annak javítása érdekében. Saját magam miatt is kifejezetten érdekel, hogyan lehet az étrend útján minél inkább támogatni a sportban kitűzött célok elérését, így ennek kapcsán biztosan sokat olvashattok majd tőlem.

Talán a táplálkozás és a sporttáplálkozás világában még sosem keringett annyi tévhit, mint napjainkban, de bízom benne, hogy a cikkeim segítenek abban, hogy hiteles, szakmailag megalapozott információkhoz jussatok.

Örülök, hogy én is ennek a közösségnek a részese lehetek! Ha bármilyen kérdésed lenne, keress bizalommal!

Kövess itt:

LEGJOBB CIKKEK

Hosszú távra tervezni: így néz ki egy longevity szemléletű futó étrendje

Lehet-e úgy enni, mozogni és élni, hogy hónapok és...

Kenyai futók étrendje: ezért számít többet a szénhidrát, mint hinnéd

A kenyai futókról sokan azt gondolják, hogy nem használnak...

Hogyan használ zsírt energiaforrásként a szervezet futás közben?

Az aerob rendszer a futás egyik legfontosabb, mégis legkevésbé...

Hosszú távra tervezni: így néz ki egy longevity szemléletű futó étrendje

Lehet-e úgy enni, mozogni és élni, hogy hónapok és évtizedek múlva is jól érezzük magunkat a testünkben? Helstáb Martin számára a longevity nem egyetlen...

Házi vagy bolti gél? Tényleg szükség van a drága sportfrissítésre?

Az interneten rengeteg házi recept kering: méz vízzel hígítva, datolya turmixolva, juharszirup gyümölcspürével, cukor és só keveréke. Sokszor írtunk már mi is arról, mekkora...

Kevesebb szénhidrát, több zsír, jobb teljesítmény? Mit tud valójában a ketogén étrend?

A ketogén étrend azt ígéri, hogy kevesebb szénhidráttal is tovább bírhatjuk, hiszen a szervezet megtanul egyre több zsírt felhasználni energiaként. Ez futóknál és más...

Kenyai futók étrendje: ezért számít többet a szénhidrát, mint hinnéd

A kenyai futókról sokan azt gondolják, hogy nem használnak géleket, különleges étrend-kiegészítőket, mégis verhetetlenek. A kutatások szerint azonban a sikerük mögött nem egyetlen csodaszer...

A frissítés a triatlon negyedik száma – Tóth Olivér elárulja, hogyan csinálja

Egy Ironman-távú triatlonon 3,8 kilométert kell úszni, 180 kilométert biciklizni és lefutni egy teljes maratont – mégis sokan pont azon a ponton buknak el,...

Ezt nézd meg, mielőtt legközelebb étrend-kiegészítőt vásárolsz

Szinte nincs olyan sportoló, aki ne találkozott már volna hangzatosabbnál hangzatosabb étrend-kiegészítőkkel. Ami nem véletlen, hiszen a piac egyre csak bővül. Vitaminok, ásványi anyagok,...

Rostszelettel frissítettünk futás közben – és nem bántuk meg

Az általános táplálkozási ajánlások lépten-nyomon a megfelelő rostbevitel fontosságát hangsúlyozzák, sok futó mégis ösztönösen óvakodik tőlük, különösen edzés vagy verseny előtt. Az elterjedt nézőpont...

Miért érzed magad rosszabb futónak nyáron? A válasz sokkolóan egyszerű

Ugyanaz a tempó, ami tavasszal még könnyednek és fenntarthatónak tűnt, nyáron hirtelen magas pulzussal, nehézlégzéssel és sokkal nagyobb szenvedéssel járhat. Ilyenkor sok futóban az...

Meddig egészséges futni? Egyre több kérdés merül fel a hosszútávfutás és a vastagbélrák kapcsolatáról

A kutatókat régóta foglalkoztatja, hogy hol húzódik a határ az egészséges állóképességi terhelés és a szervezet túlzott igénybevétele között, illetve milyen hosszú távú hatásai...

Futás a hőségben: miért lassulsz be nyáron akkor is, ha jó formában vagy?

Ugyanaz a tempó, ami tavasszal még kényelmes volt, nyáron hirtelen pulzus elszállással és szenvedéssel jár? Ilyenkor sokan azt érzik, hogy „elfogyott a forma”. A...

Felkapott témák

Bódis Tamás pályacsúccsal nyerte az idei Spartathlont

Bódis Tamás nyerte a 2026-os Spartathlont, a 246 kilométeres,...

Télen is futnál, bringáznál, túráznál? A Kanári-szigetek hatalmas szabadtéri edzőterem

A Kanári-szigetekről sokaknak a téli napsütés, a tengerparti resortok...

Kínában folytatódik a Golden Trail World Series

A Golden Trail World Series szeptember 27-én a kínai...

SUHANJ! a Berlin Marathonon 

A SUHANJ! Alapítvány csapata 2015 óta vesz részt a...
- Hirdetés -