Milánó, a dolce vita és a futás. Elsőre talán nem tűnnek összeegyeztethetőnek, pedig a milánói reggeli kocogás egészen új arcát mutatja az olasz divatfővárosnak. Milyen érzés hajnalban végigfutni a Milánói dóm előtti téren, miközben a város még alszik, te pedig az előző esti prosecco súlyát cipeled? Egy utazás, ahol a gasztronómia, a történelem és a maratoni felkészülés furcsán izgalmas elegyet alkot. Hogyan fér meg egymás mellett a futás, a dolce vita és a fegyelem?
Megmondom a frankót, nem volt őszinte a mosolyom, amikor a második milánói reggelen fél hétkor megszólalt az ébresztőm. Két pihenőnap után futni kellett. Az edzőm megszánt, és csak egy minimálisat mentem, mondjuk többet nem is bírtam volna, mert kurva nagy rock and rollban voltunk itt két napig. Megettem mindent, ami nem volt lebetonozva, és maradjunk annyiban, az első este elfogyasztott hat üveg prosecco sem dobott a helyzetemen.
Városnézés futás közben
Nem szoktam még meg, hogy az utazásokba a futást is bele kell kalkulálnom, de azért kitartóan cipelem a büdös kis szakadt futócipőmet, és a becsületem megvédése érdekében kisebb-nagyobb sikerrel teljesítem is a feladatokat.
Egyébként, amikor korán reggel kábé nyolcvanadjára láttam meg a Milánói dómot és a (még) üres teret, akkor kezdtem ráérezni ennek a külföldi futásnak az ízére. Ha egy történelmi helyen járok, akkor mindig arra vágyom, bárcsak lehetnék időutazó, és láthatatlanul nézhetnék végig fontos eseményeket.
Most például álltam volna ott a harmadnaposságtól begyógyult szemeimmel a futószettemben, és megnéztem volna, ahogy 1805-ben megkoronázzák Napóleon Bonaparte-t.
Egy kis lépcsőzés sosem árt
Úgy belemerültem a fantáziálásba, hogy majdnem elfelejtettem, hogy másnaposan kellett megmásznom a toronyba vezető 250 lépcsőfokot, miután megettem egy négyzetméternyi paninót, és megittam fél liter életmentő kólát.
Furcsa város amúgy ez a Milánó. A dómon, a Louis Vuittonon, a Dolce & Gabbanán és az indokolatlan szettekben fotózkodó nőkön kívül lófasz sincs, mégis minden van.
Egyfelől nagyon olasz, másfelől pedig a legkevésbé az.
Tiszták az utcák, nincs állandó dudaszó, de a tészta és a fagyi olyan isteni, a carabinierik pedig olyan szépek, ahogy az Itáliától elvárható.
