Magyarországon is megjelenik az Adidas szupercipője, amiben sikeresen törték át versenyen a 2 órás maratoni világcsúcsot.
Az Adizero Adios Pro Evo 3 cipőről már írtunk részletesebben azután, hogy két nappal a bemutatója után Sabastian Sawe 1:59:30-at futott a London Maratont, majd rögtön utána Yomif Kejelcha 1:59:41-es idővel követte őt, mindketten az új csúcsmodellben futva. Mondhatni az Adidasnak nem is kellett volna ennél nagyobb reklám az 500 eurós cipőhöz, de azért még Tigst Assefa hozzátett azzal, hogy a csak női mezőnyben futott maratoni világcsúcsot megjavította a versenyen (2:15:41) az új modellt viselve.
Akkor az Adidas azt közölte, a cipő április 27-től exkluzívan, kizárólag a saját telefonos alkalmazásából vásárolható meg, rendkívül korlátozott darabszámban. Utóbbira hivatalos információk nincsenek ugyan, én iparági forrásból 250 darabos induló készletről hallottam, amely valóban rendkívül korlátozott darabszámot jelentene, de ez nem hivatalos információ. A cipőt 500 dolláros (nettó) áron kezdte forgalmazni az Adidas.
Ekkor még az őszt jelölték meg, mint várható szélesebb körű megjelenési dátum. Úgy tűnik azonban, hogy hamarabb piacra tudja dobni az Adidas és rögtön Magyarországon is lehetőség lesz megvásárolni.
Hihetetlen drága megjelenés
Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet arra, hogy az Adidas hazai webshopjában felbukkant a cipő, mint hamarosan elérhető darab. Itt rögtön le kell szögezni, én eddig azt sem tudtam, hogy üzemeltet az Adidas hazai webshopot, próbáltam visszakeresni a neten, nem sok nyomát találtam, információim szerint az elmúlt hetekben indíthatták be.
Az Adidas.hu oldalon indított webshop szerint az Adizero Adios Pro Evo 3 futócipő 2026. június 18. 10:00-tól lesz elérhető.
Az ára pedig 212 990 forint lesz.

Ne szépítsünk: drága
Főleg akkor, ha azt nézzük, hogy valószínűleg egy maratoni versenyt bír ki a cipő, ezen a távon tudja megfelelően biztosítani a képességeit.
Bár nem kell megvédeni az Adidast ezért az árazásért, azt azért megjegyeznénk, hogy a modell előző generációs darabja, az Adizero Adios Pro Evo 2 cipő elérhető szintén a webshopban és pontosan ugyanannyiba kerül, mint az Evo 3. Persze érdemes észben tartani, hogy a márkák webshopjának nem feltétlenül az a célja, hogy a legolcsóbban értékesítsenek a piacon, ezért is lehet az, hogy az Evo 2 több más, hazai kereskedőnél elérhető, akár 120-160 ezer forint közötti áron is. Az Evo 3 viszont annyira különleges modell, hogy valószínűleg még jó ideig megtarthatja magának az Adidas exkluzív termékként, amíg nem pörgetik fel a gyártást, addig pedig hajthatja az eladásokat a hype, amit a 2 órán belüli maratonok hoztak és maximalizálhatják a profitot a gyártónál.
A hype méretét pedig jól mutatja, hogy a másodlagos piacokon fel-feltűntek már az eladó új Adizero Adios Pro Evo 3 cipők, a 999 eurós, azaz kb. 355 ezer forintos árat is látni, de akár ennél komolyabb árcédulát is találni. Természetesen ezek mögött nincs racionalitás, a futócipő körül lengő szűk kereslet-kínálat buborékot próbálják egyesek megfogni.

A fent említett iparági forrásom 750 darabot magában foglaló készletről beszélt a júniusi elérhetőségről és bár nem részletezte, valószínűleg ez nem a hazai piacra dedikált mennyiség.
Ér-e 200 ezret egy futócipő?
Erre a kérdésre a legtöbb embernél természetesen a nem lesz a válasz. Viszont ezeket a versenycipőket, főleg a csúcsmodelleket nem a legtöbb embernek készítik. Teljesítmény oldalon a szűk elit a célközönség, kereskedelmi oldalon pedig az a vásárlóréteg, aki az üzletben sosem nézi meg az árcímkét, mert az ár nem érdekli vásárlás során.
Természetesen ebből adódóan mindig felhorkan mindenki más, amikor meglátja, hogy 213 ezer forint a cipő és ez részben természetes is. Ettől még egy szűk piaca lesz ennek a cipőnek és
jó esély van arra, hogy június 18-án hamar elfogy a készlet az Evo 3 cipőből.
Szerintem amellett, hogy vastag árréssel eltudnak adni jó pár darabot majd akár Magyarországon akár szélesebb körben, fontosabb az, hogy a cipő létezése és eddigi eredményei már önmagában egy marketing, amely segítheti az olcsóbb modellek értékesítését a gyártó számára. Lehet emlékezni, Eliud Kipchoge INEOS 1:59 Challenge eseménye után évekig a Nike volt az a márka, amelyet a karbonos cipők úttörőjeként emlegettek. Ez 2026-ban inkább az Adidas.

Az Adidas Adizero Adios Pro Evo 3 cipő különlegessége a középtalp új Lightstrike Evo Pro habanyaga, amely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy 42,5-es méretben 97 grammot nyom a cipő, illetve az ENERGYRIM néven elkeresztelt karbongyűrű, amely újraértelmezi karbon használatát a korábbi lemezes és rudas megoldásokkal szemben.

