2003-ban 67 futó ért célba az UTMB első rendezésén, ma több mint tízezer terepfutót mozgat meg a francia kisváros, és húsz év alatt dollármilliárdos franchise-üzletté nőtte ki magát az amatőr kezdeményezés. De mi köze a Mont Blanc-alagút tragédiájának a terepfutáshoz, mi az UTMB titka, miért fordultak el sokan a versenytől és mire számíthatunk idén? Nagy UTMB-körkép – nemcsak rajongóknak.
1999. március 24-én egy margarint és lisztet szállító belga tehergépjármű kigyulladt a Mont-Blanc alagútban. A katasztrófában 39 ember vesztette életét, amely évekre megbénította a Chamonix és Courmayeur közötti közlekedést.
Baráti kezdeményezésből világsiker
A tragédia hatással volt egy nagy hagyományokra tekintő helyi, 150 kilométeres váltófutásra is, amelyet a helyi futóklub elnöke, René Bachelard nem akart veszni hagyni. 2002 szeptemberében kilenc lelkes amatőr terepfutó gyűlt össze Chamonixban a Faucigny szálloda egyik szobájában – köztük a helyi lemezbolt tulajdonosai, Michel és Catherine Poletti, valamint a hegyi mentőalakulatot is megjárt alpinista, Jean-Claude Marmier –, hogy kitalálják, mi legyen a folytatás. Az elképzelés egyszerű volt: kerüljék meg futva a Mont Blanc-hegycsoportot
Franciaországon, Olaszországon és Svájcon keresztül 46 óra alatt.
A szervezők 300 nevezőben reménykedtek, végül 722-en álltak rajthoz 2003. augusztus 30-án hajnali négykor, 25 különböző országból. A táv brutálisnak bizonyult, a versenyzőket dermesztő hideg, szél és eső fogadta, és a mezőnynek végül kevesebb mint tíz százaléka, mindössze 67 futó jutott el a célig. A 153 kilométeres versenyt Dawa Dachhiri nepáli Serpa nyerte 20:05:59-es idővel. Paradox módon éppen ez a szinte embertelen nehézség alapozta meg a legendás verseny hírnevét, az UTMB a nehézségeivel vált vonzóvá.

Catherine Poletti, aki egészségügyi okok miatt maga sosem futott, a verseny igazgatója lett a kezdetektől fogva, míg férje, Michel a szervezés arcaként vált ismertté. A házaspár hamar rájött, hogy amatőr lelkesedésből nem lehet évről évre egyre nagyobb tömegeket biztonságosan levezényelni, 2003 végére eldöntötték, hogy főállásban foglalkoznak a versennyel, Michel el is adta korábbi informatikai vállalkozását.
Lottó, kövek, dollármilliók
Az UTMB a kétezres évek második felében futott fel igazán. Ahogy nőtt a jelentkezők száma, egyre sürgetőbbé vált egy igazságos beválogatási rendszer kidolgozása, hiszen a pálya biztonsági okokból nem bírt volna el korlátlan mezőnyt. 2009-ben vezették be az első egységes nemzetközi pontrendszert, amely az ITRA, azaz a Nemzetközi Terepfutó Szövetség által minősített versenyeken szerzett pontokra épült.
Ezt a formátumot több alkalommal is átalakították, mire kialakult a ma is használt Running Stone-rendszer: minden, a UTMB World Series versenynaptárában szereplő futam – a helyi eseményektől az Ausztráliában vagy Új-Zélandon rendezett úgynevezett Major versenyekig – a táv, a szintemelkedés és a technikai nehézség alapján ér köveket, amelyekkel aztán sorsoláson lehet indulási jogot szerezni Chamonixra.

Időközben a távok is elkezdtek bővülni a verseny népszerűségének terjedésével. 2006-ban született meg az első kiegészítő táv, a 100 kilométeres CCC (Courmayeur–Champex–Chamonix), amelyet azért hoztak létre a szervezők, hogy több futónak adjanak esélyt a rajthoz állásra.
Két évvel később, 2008-ban Michel Poletti és olasz barátja, a később a Tor des Géants-ot megalapító Alberto Motta kitalálta a PTL-t. A két férfi egy nyári napon gyalogtúrára indult a Mont Blanc körül, és az általuk bejárt, mintegy 240 kilométeres útvonalból lett aZ UTMB egyik legkülönösebb kihívása, egy két vagy háromfős csapatban teljesítendő, 300 kilométer körüli túraverseny.
2009-ben érkezett a TDS (Sur les Traces des Ducs de Savoie), ezzel egy időben pedig bevezették az első pontgyűjtős kvalifikációs rendszert is, hiszen a nevezés ekkorra már percek alatt betelt. 2014-ben az OCC-vel (Orsières–Champex–Chamonix) egy rövidebb, mégis komoly hegyi táv is bekerült a kínálatba, majd 2016-ban a fiatalabb korosztályt célzó YCC (Youth Chamonix Courmayeur) is csatlakozott a programhoz.

2018-ban az önkéntesek és a helyiek számára hozták létre az MCC-t (Martigny-Combe–Chamonix), végül 2022-ben az ETC (Experience Trail Courmayeur) zárta a sort: ez a legrövidebb, kvalifikáció nélkül is teljesíthető táv, amelynek célja, hogy bárki megízlelhesse a UTMB-hét hangulatát anélkül, hogy évekig gyűjtené hozzá a pontokat.
A nemzetközi terjeszkedés 2010 körül indult be, japán és kínai szervezők kerestek meg a Polettiéket, hogy hasonló versenyt hozzanak létre a saját országukban. A házaspár eleinte franchise-modellben gondolkodott, hogy a márka minősége ne hígulhasson fel, ám
a terepfutás népszerűsége gyorsan túlnőtt ezen a kereten.
2016-ban létrehozták az UTMB Groupot, amely alá immár minden korábbi céget – a versenyszervező Autour du Mont-Blancot, a nemzetközi licenceket kezelő UTMB Internationalt és a saját fejlesztésű, GPS-alapú versenykövető szoftvert gyártó LiveTrailt is – bevonták.

A terepfutás „eltriatlonodása”
A valódi fordulópont 2021-ben érkezett el. Az amerikai The Ironman Group, a világ legnagyobb tömegsport-eseményszervezője – amely maga is 235-nél is több versenyt rendez több mint 50 országban, és amelyet az Advance médiavállalat 2020-ban 730 millió dollárért vásárolt fel –, kisebbségi, 45 százalékos tulajdonrészt szerzett az UTMB Groupban. A franciák a Groupe Telegram nevű befektetőtől vásárolták vissza az érintett részesedést, majd adták tovább az amerikaiaknak, a Poletti család pedig továbbra is többségi tulajdonos maradt, és biztosították, hogy az IRONMAN ne tehesse rá a kezét a márkára,
az Ironman logója a mai napig nem jelenik meg egyetlen UTMB-versenyen sem.
Az együttműködés nyomán jött létre a UTMB World Series, egy évről évre bővülő nemzetközi versenynaptár, amely mára több mint 50 futamot foglal magába 28 országban, és a résztvevők éves szinten mintegy 25 millió eurós árbevételt termelnek a franciaországi anyacégnek – ez a szám azonban messze nem mutatja a teljes UTMB-gazdaságot, hiszen az IRONMAN által kezelt észak-amerikai, óceániai és ázsiai versenyek bevételei külön könyvelésben szerepelnek.
A francia leányvállalat mérlegei szerint az UTMB Group értéke már 2021 végére 34,4 millió euróra nőtt, 24 százalékkal a felvásárláskori 27,5 millió euróhoz képest – és ez a szám a legfrissebb nyilvánosan ismert adat, a cég azóta nem osztja meg pénzügyi eredményeit.

A növekedés nem csak a szervezők zsebét dagasztja. Egy átlagos hobbifutó akár évi (több)ezer eurót költ felszerelésre, nevezésekre, a versenyek körüli utazásokra és a nagy sportmárkák pedig kifejezetten a UTMB-hetét használják kirakatnak. A verseny a „terepfutás Cannes-i fesztiválja” becenevet is kiérdemelte, streaming-jogokat vásárol az Outside és a L’Équipe, óriási médiafigyelmet kap, és a chamonixi völgy egy hétre valóságos zarándokhellyé válik, ahol százezres nagyságrendű látogató, futó és kísérő fordul meg.
Mindez nem ment kritikák nélkül. Sok versenyző és szakújságíró szemére veti a szervezőknek, hogy a kereskedelmi terjeszkedés háttérbe szorítja a sport eredeti, önerőre és kalandra épülő szellemiségét. Kilian Jornet és Zach Miller nyílt levélben bírálta a UTMB csoportot azt állítva, hogy a szervezők döntései nem a sportolók és a sportág érdekeit szolgálják – a levél komoly vitát váltott ki a terepfutó közösségben, és a szervezők azóta is igyekeznek párbeszédet folytatni az elit mezőnnyel.
Rekordok rekordjai
A verseny névadó, körülbelül 171 kilométeres és tízezer méteres szintemelkedésű főtávja a mai napig a legnagyobb presztízsű ultrafutás a világon. A rekordidők története egyben a sportág fejlődésének is a lenyomata.

A férfi mezőnyben a valaha futott leggyorsabb idő a francia François D’Haene nevéhez fűződik, aki 2017-ben, a sportág egyik legendás párharcában – Kilian Jornettel, Xavier Thévenard-ral és Jim Walmsley-vel küzdve a dobogóért – 19 óra 1 perc 32 másodperc alatt ért célba. Mivel azonban a pálya évről évre kismértékben módosul az időjárás vagy biztonsági okok miatt, a szervezők a jelenlegi hivatalos útvonalon 2023-ban futott 19 óra 37 perc 43 másodperces Jim Walmsley-időt tartják a hivatalos pályacsúcsnak. Kilian Jornet 2022-ben lett az első, aki húsz óra alatt teljesítette a távot. Ez volt a negyedik győzelme, amivel beérte D’Haene-t –
ők ketten állnak az élen, fejenként négy-négy győzelemmel.
A nőknél a jelenlegi pályacsúcsot az amerikai Katie Schide tartja, aki 2024-ben 22 óra 9 perc 31 másodperc alatt futotta le a távot. Az UTMB történetének legsikeresebb női futója a brit Lizzy Hawker, aki 2005 és 2012 között ötször nyerte meg a versenyt – ezt a rekordot azóta sem sikerült megdönteni a női mezőnyben. Az utóbbi években az amerikai Courtney Dauwalter uralta a versenyt három győzelemmel.
A legfiatalabb bajnok a húszévesen győztes Kilian Jornet volt 2008-ban, a legidősebb pedig az olasz Marco Olmo, aki 58 évesen diadalmaskodott másodszor, 2007-ben – élő bizonyítékaként annak, hogy az ultratávokon a tapasztalat legalább annyit ér, mint a fiatalos erő.

Magyar futóknak is mérföldkő
Bár Magyarországon nincsenek többezer méteres hegyek, a magyar terepfutók rendszeresen bebizonyítják, hogy
középhegységi körülmények között is fel lehet készülni az UTMB távjaira.
A magyar terepfutás egyik legnagyobb sikertörténete az UTMB történetében Csillag Eszter nevéhez fűződik, aki bár Hongkongban él, magyar színekben versenyez a világ legrangosabb ultratávjain. 2022-ben az UTMB 171 kilométeres távján az ötödik helyen ért célba, és korosztályában győzelmet is jelentett. Csillag Eszter korábban, 2021-ben negyedik lett a UTMB kistestvérének számító, 101 kilométeres CCC-n.
Meg kell említeni Németh Csaba 2006-ban elért második helyét is. A miskolci terepfutó az UTMB hosszú távját 21 óra 37 perces idővel teljesítette, de hat indulásából mindig a legjobb tíz között zárt, legutóbb 2012-ben – ezzel ő a magyar UTMB-történet legeredményesebb versenyzője.

A 145 kilométeres TDS-en Wermescher Ildikó legjobb eredménye a harmadik hely, amit 2017-ben ért el, míg Börcsök András kategóriagyőzelmet aratott a 60 év felettiek között. A 100 kilométeres CCC-n Paál Emőke korosztályos elsőséget ünnepelhetett 2022-ben, az 50–54 évesek mezőnyében.
A hűség bajnoka cím pedig egyértelműen Lőrincz Olivért illeti, az edző tizenhatszor állt rajthoz az UTMB valamelyik táján. A hazai indulók száma pedig évről évre nő, és egyre több magyar sportoló szerez elég Running Stone-t ahhoz, hogy rajthoz állhasson Chamonixban.
Lehet szeretni vagy nem szeretni
Az UTMB kritikusai joggal vetik fel, hogy a verseny mára jócskán eltávolodott az eredeti, baráti-amatőr szellemiségtől. A regisztrációért fizetendő nevezési díj, a kötelező Running Stone-gyűjtés, a sorsolásos beválogatás mind azt mutatják, hogy
egy jól szervezett üzleti gépezetről van szó.
Ám aki egyszer ott állt a chamonixi Place du Triangle de l’Amitié nevű téren, és látta, ahogy pénteken este a teljes völgy egyetlen hatalmas búcsúztatásba torkollik, majd vasárnap ugyanezek a tömegek éjjel-nappal virrasztva várják haza a célba érkezőket, az megérti, miért marad az UTMB a terepfutás nem hivatalos olimpiája.

Nincs még egy verseny a világon, amely ennyire képes lenne egyszerre megmutatni a hegyek kíméletlenségét és a közösség erejét – és pontosan ez az, amiért évről évre egyre többen szeretnének egyszer maguk is a rajtvonalhoz állni.
A 2026-os menetrend
Év elején Kilian Jornet négyéves távollét után jelentette be visszatérését Chamonixba – ám augusztus 20-án, mindössze néhány nappal a verseny kezdete előtt, térdsérülésre hivatkozva mégis visszalépett. A négyszeres bajnok hiánya minden bizonnyal átrendezi a férfimezőny esélyeit, pláne, hogy az egyik legnagyobb esélyes, az amerikai
Jim Walmsley, aki 2023-as győzelme óta a pályacsúcsot is tartja, szintén visszalépett a versenytől.
A legnagyobb esélyesek között sokáig a tavalyi győztes brit Tom Evans szerepelt, aki két egymást követő feladás után szerezte meg első UTMB-győzelmét, első brit férfiként a verseny történetében, de a verseny előtt pár nappal ő is visszalépett. Így sok váratlan izgalmat is tartogathat az idei UTMB és olyan nevek várhatók az élmezőnyben, mint Ben Dhiman, Théo Detienne és a 2024-es bajnok Vincent Bouillard.

A nőknél a mezőny élén az amerikai Courtney Dauwalter áll, aki már háromszor nyerte meg a UTMB-t, és tavaly meglepetésre csak a tizedik helyen zárt. A címvédő az újzélandi Ruth Croft, aki tavalyi győzelmével az első női versenyző lett, aki három UTMB versenyszámot, az OCC-t, a CCC-t és magát a UTMB-t is megnyerte pályafutása során. Idén a cél egyértelmű, Croft a címvédés mellett arra is esélyes, hogy Dauwalterrel vívjon szoros csatát az elsőségért, ami minden bizonnyal nagy izgalmakat tartogat 2026-ra. A női mezőnyben pedig Rachel Entrekin, a Cocodona idei abszolút győztese is okozhat meglepetést.
| Nap | Táv | Rajt időpontja | Rajthely | Táv hossza | Szintemelkedés |
| Hétfő (aug. 24.) | PTL | 8:00 | Chamonix | 300 km | 25 000 m |
| Hétfő (aug. 24.) | MCC | 10:00 | Martigny-Combe | 40 km | 2350 m |
| Hétfő (aug. 24.) | TDS | 23:50 | Courmayeur | 148 km | 9300 m |
| Kedd (aug. 25.) | YCC | 11:00 | Courmayeur | 15 km | 1200 m |
| Kedd (aug. 25.) | ETC | 14:00 | Courmayeur | 15 km | 1200 m |
| Csütörtök (aug. 27.) | OCC | 8:15 | Orsières | 57 km | 3500 m |
| Péntek (aug. 28.) | CCC | 9:00 | Courmayeur | 101 km | 6050 m |
| Péntek (aug. 28.) | UTMB | 17:45 | Chamonix | 174 km | 9900 m |










