Masters Skyrunning-világbajnokként újabb fantasztikus sikert ért el Wermescher Ildikó, aki több mint húsz éve versenyez a hazai és a nemzetközi elitben. Exkluzív interjúnkban mesél a világbajnoki címhez vezető útról, a sportág fejlődéséről, a magashegyi felkészülésről, a regeneráció, a táplálkozás és a tudatos edzés szerepéről, valamint a terepfutók leggyakoribb hibáiról. Azt is elárulja, milyen tanácsokat ad azoknak, akik magashegyi terepfutó-versenyekre készülnek, és hogyan lehet 60 év felett is a világ legjobbjai között teljesíteni.
Több mint húsz éve versenyzel a hazai és a nemzetközi elitben. Miben más ez a siker, mint a korábbi győzelmeid?
Ez a világbajnoki cím több szempontból is különleges számomra. Több mint húsz éve versenyzem, de eddig elsősorban az ultratávok álltak közel hozzám. Egy ilyen rövidebb, 23 kilométeres versenyen ritkán mérettem meg magam, ezért a győzelem meglepetésként ért. Szinte biztos voltam benne, hogy az 55+ éves korosztály legjobbjai ezen a távon gyorsabbak lesznek nálam, hiszen 6 évvel ezelőtt, 55 éves koromban én magam is lényegesen jobb erőben voltam, mint most. Éppen ezért ez a siker különösen nagy öröm, és egyben visszaigazolása annak, hogy
a kitartó munka és a sokéves tapasztalat még mindig képes ellensúlyozni az idő múlását.
Tudatos cél volt a világbajnoki cím megszerzése, vagy inkább kíváncsi voltál arra, hol tartasz jelenleg a korosztályod legjobbjai között?
Őszintén szólva nem a világbajnoki cím volt az elsődleges célom. Engem leginkább maga a pálya vonzott, mert szeretem a technikás, nehéz hegyi útvonalakat. Emellett fontosnak tartottuk Paál Emőkével azt is, hogy idén is találkozzunk, versenyezzünk együtt, és képviseljük Magyarországot a Masters Skyrunning Világbajnokságon. Természetesen érdekelt az is, hogy a korosztályom nemzetközi mezőnyében éppen hol tartok, hiszen egy ilyen verseny mindig jó visszajelzés az ember számára. De nem helyezési elvárásokkal álltam rajthoz, inkább csak a helytállás volt a cél.
Hogyan épült fel a felkészülésed erre a világbajnokságra? Volt valami, amin tudatosan változtattál az előző évekhez képest?
Munkahelyi elfoglaltság miatt viszonylag későn derült ki, hogy el tudok indulni a világbajnokságon, ezért kifejezetten erre a versenyre nem maradt sok időm felkészülni. Ugyanakkor ezt nem éreztem különösebb hátránynak, mert én alapvetően az ilyen jellegű, technikás, nagy szintkülönbségű hegyi útvonalakat kedvelem, szóval a mindennapokban hasonló terepen edzek. Inkább arra törekedtem, hogy a meglévő formámat megőrizzem, és frissen álljak rajthoz, mint arra, hogy az utolsó hetekben nagy változtatásokat végezzek a felkészülésben.
Bajorországban élsz, ahol szinte a küszöbön kezdődnek az Alpok. Mennyit jelent ez a mindennapi felkészülésedben?
Óriási előnyt jelent! Olyan helyen lakunk, hogy néhány perc alatt a tiroli hegyek lábánál vagyok, és meredek emelkedőkön, technikás ösvényeken tökéletesen tudok edzeni a skyrunningversenyekre. Ugyanakkor nemcsak a fizikai felkészülés miatt fontos ez, hanem azért is, mert egyszerűen jól érzem magam a hegyekben. Számomra ez szinte
nem is edzés, hanem inkább életforma.
Több mint húsz éve futsz hegyek között. Miben edzel ma másképp, mint tíz évvel ezelőtt?
Az utóbbi években sokat változott az edzéshez való hozzáállásom. Ma már jóval kevesebbet futok, mint régebben, és nem hajszolom magam annyira, mint fiatalabb koromban. Inkább a mozgás és a természet élvezete számít. Emellett sokkal többet nyújtok, jógázom, és nagyobb hangsúlyt fektetek a regenerációra. Úgy érzem, ez az egyensúly segít abban, hogy ennyi év után is motivált maradjak, és a korosztályomban eredményes tudjak lenni.
Az évek során rengeteget fejlődött a terepfutás. Te miben látod a legnagyobb változást, akár a mezőnyben, akár a felszerelésekben vagy az edzésmódszerekben?
Valóban, nagyon sokat változott a sportág az elmúlt húsz évben. A terepfutás ma már sokkal népszerűbb lett, és egyre többen fedezik fel maguknak ezt a világot. A mezőny sokkal erősebb és nemzetközibb, ma már nagyon komoly munka, felkészültség és tudatosság kell ahhoz, hogy valaki a legjobbak között legyen. A felszerelések is rengeteget fejlődtek, különösen a cipők és a technikai ruházat terén. Talán a legnagyobb változás mégis az, hogy
ma már sokkal tudatosabban készülnek a versenyzők.
Nagyobb szerepet kap az edzés megtervezése, az erősítés, a regeneráció és a táplálkozás is. Régebben sok mindent ösztönösen csináltunk, és a saját tapasztalatainkból, hibáinkból tanulva fejlődtünk tovább. Ma már sokkal több tudás, kutatás, mérési lehetőség és korszerű edzésmódszer áll az edzők és a futók rendelkezésére, ami nagyban segíti a fejlődést.
A regeneráció ma már legalább olyan fontos, mint maga az edzés. Neked milyen rutin vált be, amire különösen odafigyelsz?
A tapasztalat megtanított arra, hogy a pihenés és a regeneráció az edzés része. Különösen figyelek a megfelelő alvásra, a nyújtásra, a táplálkozásra és arra, hogy hallgassak a testem jelzéseire. Sokkal tudatosabban kezelem a fáradtságot, mint korábban, és ha szükséges, inkább visszaveszek az edzésből vagy pihenőnapokat tartok.
A frissítés és a táplálkozás kulcskérdés egy ilyen versenyen. Mennyit változott a saját stratégiád az elmúlt években?
Az évek során megtanultam, hogy a hegyi versenyeken jóval nagyobb a folyadék- és kalóriaigény, hiszen a hosszú emelkedők, a magasság és a nehezebb körülmények sokkal több energiát igényelnek a szervezettől. Ezért nagyon odafigyelek, hogy időben és folyamatosan pótoljam az energiát, hiszen az eléhezés, a szédelgés a hegyen – főként a kitett szakaszokon – nem megengedett. Én szinte mindig előnyben részesítem a természetes és organikus alapanyagokból készült termékeket, így a gyomrom is mindig teljesen rendben van.
Mit tanácsolnál azoknak a magyar futóknak, akik sík vidékről készülnek magashegyi versenyekre?
A hegy mindig tiszteletet kér! Ezért az alázat, a fokozatosság és a tapasztalatszerzés legyen a legfontosabb. Sík vidékről érkezve különösen fontos, hogy a napi edzésekbe valamilyen formában bekerüljenek a szintkülönbségek, az emelkedők, a lejtők és a technikás pályák gyakorlása. Ha van rá lehetőség, érdemes verseny előtt több időt tölteni hegyek között, hogy a szervezet és az izomzat is alkalmazkodni tudjon a körülményekhez. A köves, sziklás, meredek lejtőkön való futás teljesen más képességeket igényel, mint a sík terep. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az időjárásnak és a terepnek megfelelő felszerelés, a frissítési stratégia és a verseny alatti helyes tempó megválasztása legalább olyan fontos, mint maga az erőnlét.
Mi az a hiba, amit szerinted a legtöbb terepfutó elkövet a felkészülése során?
Szerintem a legnagyobb hiba a türelmetlenség. Sokan túl sokat akarnak túl hamar, pedig a fejlődést nem lehet siettetni. Ehhez idő, következetes munka és tudatos felkészülés kell. Azt is fontos elfogadni, hogy nem minden edzésnek kell a határokról szólnia. Néha éppen a könnyebb napok és a megfelelő regeneráció visznek előre. Hosszú távon a terepfutásban sokszor valóban igaz, hogy
a kevesebb több.
Egy világbajnoki cím után milyen célok motiválnak még? Van olyan verseny vagy álom, amelyet szeretnél még megvalósítani?
Természetesen a korosztályos világbajnoki cím után is vannak még céljaim, de ma már az egészségem megőrzése a legfontosabb, és nem az eredmény. Szeretnék még sokáig örömmel futni és hegyek között lenni. Az igazi álmom pedig az, hogy 20–25 év múlva is fel tudjak túrázni a hegyekbe. Ha ez sikerül, azt legalább akkora sikernek érzem majd, mint bármelyik versenyeredményemet.
Ha egy 45–50 éves futó azt mondaná neked, hogy most szeretne igazán komoly eredményeket elérni terepfutásban, mit tanácsolnál neki?
Én azt tanácsolnám, hogy bízzon magában, mert a terepfutásban a kitartás, a tapasztalat és a mentális erő legalább annyit számít, mint a sebesség. Keressen egy jó edzőt, aki személyre szabottan tudja felépíteni a felkészülését. Ebben a korban különösen fontos a fokozatosság, a megfelelő regeneráció és a tudatos edzésmunka. A legjobb felkészülés érdekében pedig érdemes neki a kitűzött versenyek pályáin vagy azokhoz hasonló terepeken edzeni, hogy minél jobban megismerje a kihívásokat. Én azt gondolom, hogy
megfelelő hozzáállással és felkészüléssel 45–50 évesen is nagyon szép eredményeket lehet elérni.
Mit jelent ma számodra a terepfutás? Ugyanazt, mint húsz évvel ezelőtt, vagy teljesen mást?
Húsz évvel ezelőtt elsősorban a kihívások, az eredmények és a sikerek motiváltak. Szerettem volna fejlődni, versenyeket nyerni, és bizonyítani magamnak és a szponzoraimnak, hogy mire vagyok képes. Ma már sokkal többet jelent számomra a terepfutás: a természet közelségét, a szabadság érzését és azt, hogy a hegyekben lehetek. Ugyanilyen fontos lett, hogy ezt az időt a barátaimmal is megoszthassam, hiszen a közös hegyi élmények, a beszélgetések és az együtt átélt kalandok legalább olyan értékesek számomra, mint egy-egy versenyeredmény. Az eredmények továbbra is motiválnak, de ma már sokkal inkább fontos az út, az élmény és az, hogy hosszú távon is része maradjon az életemnek a terepfutás.
Amikor éppen nem futsz vagy nem a hegyekben vagy, mivel töltődsz fel?
Amikor éppen nem futok, akkor leginkább a szeretteimmel és azokkal az emberekkel töltött időből merítek energiát, akik fontosak számomra. Szeretek a lányaimmal lenni, beszélgetni velük és megélni a közös pillanatokat.
Nagyon fontos számomra az édesanyámmal töltött idő is, aki 92 éves, és akitől ma is sok szeretetet és erőt kapok.
Sok örömet ad a Montessori-iskolai közösség is, ahol a tanár kollégáimmal és a diákjaimmal együtt dolgozhatok. Emellett szeretek koncertre, színházba, moziba járni. Ezek az élmények feltöltenek, és segítenek abban, hogy kedvvel térjek vissza a futáshoz és a hegyekhez.
