Mindannyian másért futunk. Számomra a sport a közösséget, a kikapcsolódást és a barátokat jelenti. Szeretek elfáradni, vannak céljaim, és a versenyzés is fontos része az életemnek. Mégis azok a kilométerek maradnak meg bennem leginkább, amelyeket megoszthatok valakivel.
Gyerekkoromban kezdtem mountain bike-ozni. Ott szerettem meg a sportot és azt a társaságot, amely körülötte kialakult. A közös tekerésekből barátságok lettek, a versenyekhez pedig hozzátartozott az utazás és az utána következő beszélgetés. Nekem már akkor így volt kerek az egész.
2013-ban azért alapítottunk egyesületet, hogy közösséget teremtsünk a pécsi állóképességi sportolóknak. Az egyik fő szervezője lettem, és idővel Magyarország egyik legnagyobb amatőr állóképességi sportegyesületévé nőttünk. Közös bringázásokat és futásokat szerveztünk, együtt utaztunk versenyekre. Egyre több embernek lett természetes, hogy a következő edzéshez először társaságot keres.
Hajnalban sokat számít, hogy várnak rád
Ebben az időszakban alakítottuk meg Sár Cecília csapattársammal a hajnali fejlámpás szakosztályunkat. Mindannyian munka mellett sportoltunk, ezért kézenfekvő volt még a munkanap előtt elindulni. Az ébresztő ettől persze nem lett kellemesebb.
Egyedül könnyű elkezdeni alkudozni magaddal. Alszom még egy kicsit, majd délután bepótolom, most úgyis sötét van. Ha viszont megbeszélted a többiekkel az indulást, és tudod, hogy ott lesznek, sokkal nehezebb visszafordulni az ágyba. Esőben és hidegben is elindultunk egymás miatt. Szélsőséges időjárásban természetesen a közös tervet is újra kell gondolni.
A megbeszélt találkozó levesz valamennyit az indulás előtti döntések terhéből. Már van időpont, útvonal és társaság. Reggel elég felöltözni és odaérni. A rendszeresen ismétlődő közös futás pedig idővel helyet kap az ember hetében, ugyanúgy, mint bármelyik fontos találkozó. Nekem ezek a reggelek a barátaimmal töltött időt is jelentették, még azelőtt, hogy mindenkit elnyelt volna a munkanap. Mire mások felkeltek, nekünk már volt egy közös történetünk.
Miért húz magával a csapat?
A pszichológiában az önmeghatározás-elmélet három alapvető szükségletet emel ki a motiváció kapcsán: érezzük, hogy van választásunk, képesek vagyunk valamire, és tartozunk valakikhez. Egy jól működő futóközösség mindháromnak teret adhat. Eldöntheted, mihez csatlakozol, visszajelzést kapsz a fejlődésedről, és ismerős arcok várnak az indulásnál.
A kapcsolódás szerepe a futással foglalkozó kutatásokban is megjelenik. Egy vizsgálatban a szervezett és informális csoportokban egyaránt futók erősebb futóidentitásról és több futásról számoltak be. Ez összefüggés, önmagában nem bizonyítja, hogy mindenkit a csoport tesz rendszeresebb futóvá. Mégis könnyű felismerni benne a saját hétköznapjainkat: ha van egy társaságod, amelyben természetes a futás, te is könnyebben tekintesz rá az életed állandó részeként.
A közösséghez tartozás egészen apró dolgokból épül. Valaki megjegyzi, hogy az emelkedőn most kevesebbet sétáltál. Más megkérdezi, hogy sikerült a versenyed. Feltűnik, ha hetek óta nem jössz. Az ember érzi, hogy számon tartják, és van helye a csapatban egy gyengébb napon is.
Ehhez társul a gyakorlati segítség. Egy tapasztaltabb futó megmutat egy útvonalat, elmondja, hol talált vizet, vagy megosztja, mi vált be neki egy hosszabb versenyen. Lesz, akivel együtt utazhatsz, és lesz, aki szívesen kijön szurkolni. A sportolói csoportokat vizsgáló kutatások a társaság mellett az érzelmi, információs és kézzelfogható támogatás jelentőségét is kiemelik.
Kezdőként különösen sokat érhet, ha valaki melletted fut, és természetesnek veszi, hogy belesétálsz az emelkedőbe. Egy jól megválasztott közös kör után könnyebb elhinni, hogy legközelebb is menni fog. Közben te is adhatsz valamit a többieknek: figyelmet, biztatást vagy egyszerűen jó társaságot.
Az örömöt és a nehéz részeket is szeretem megosztani
A legemlékezetesebb versenyeim szinte mind páros vagy váltókihívások voltak. Sokszor egy hosszabb egyéni versenyen is megvártam valakit, mert szerettem volna társaságban folytatni. Jó volt együtt átélni, amikor ment a futás, és akkor is volt kihez szólni, amikor már fájt minden.
A melletted haladó embernek néha néhány mondata is elég. Meghallgat, eltereli a figyelmedet a folyamatos számolgatásról, vagy segít végiggondolni a következő szakaszt. A távot neked kell megtenned, a társad jelenléte mégis sokat adhat hozzá.
Talán ezért is tetszettek annyira a több száz mérföldes amerikai versenyek. Ahol a szabályok engedik, pacer, vagyis kísérőfutó csatlakozhat hozzád a kijelölt szakaszokon. Nekem sokat jelentett, hogy az út egy részét megoszthattam valakivel.
Egyszer egy sporttársamtól azt is megkaptam, hogy nem vagyok igazi ultrafutó, mert szinte sosem futok egyedül. Én viszont pontosan tudom, miért szeretek ott lenni ezeken a versenyeken. A társaság az én futásomnak a kezdetektől része.
Amikor majdnem elveszítettem a kedvemet
2020-ban közel kerültem ahhoz, hogy abbahagyjam a futást. Akkor már nagyjából másfél éve edzővel készültem, szerettem volna jobb lenni. A felkészülésem közben úgy alakult, hogy egyre kevesebbet tudtam a többiekkel futni. Elkezdtek elmaradni azok a találkozások, amelyek korábban a legtöbbet adták.
Teljesítettem az edzéseket, közben egyre kevésbé élveztem az egészet. Hiányoztak a barátaim, a közös indulások és a beszélgetések. A saját céljaim szervezése közben háttérbe szorult az, ami miatt eredetileg megszerettem a futást. Ebből számomra az lett a tanulság, hogy a felkészülés tervezésekor azt is el kell mondanom, mit szeretnék megtartani a sportból. Az edzői munka és a közös futás összeegyeztethető, ehhez az én igényeimnek is helyet kell kapniuk a tervben.
A csapat közben szintén válhat nyomássá. Ha minden könnyű kör verseny, ha kellemetlen lassítani vagy kihagyni egy alkalmat, a közösség is elveheti a kedvedet. Nekem olyan társaság jelent sokat, ahol megvárjuk egymást, és azt is el lehet mondani, hogy ma pihenésre van szükségem.
Van, aki egyedül tud igazán kikapcsolódni. Szereti a csendet, a saját ritmusát, és éppen futás közben szeretne távol lenni mindenkitől. Ezt megértem. Én többnyire már az indulás előtt azt nézem, kivel tudnék menni. Lassan másfél évtized terepfutás után is ugyanúgy örülök egy közös reggelnek, mint egy jól sikerült versenynek.
Te egyedül vagy társaságban szeretsz inkább futni?
