- Hirdetés - Banner

Az év ultrafutóinak díjazottjai társaságában ezentúl másképp gondolsz a kifogásokra és a fáradtságra

Vannak közösségek, ahol a panaszkodás egyszerűen nem opció, és nem azért, mert tilos, hanem mert értelmét veszti. Az év ultrafutóinak díjátadója pontosan ilyen tér: teljesítmények, amelyek mellett a „fáradt vagyok” hirtelen mást jelent. Itt nem hősöket ünnepelnek, hanem embereket, akik következetesen túllépnek azon, amit a legtöbben határnak hisznek. A közös bennük nem a hangos motiváció, hanem a csendes magabiztosság. Egy este, amely után nehéz ugyanúgy gondolni a kifogásokra. És talán egy kicsit magunkra is.

Beültem a Kolosy téren egy kávézóba, jókat mosolygok, mert nyáron, egy igazán emlékezetes lánybúcsú másnapján itt vakartam össze a darabjaimat. Most konszolidált vagyok, csak egy chai lattét és egy kólát kértem. Na, nem derogál nekem a pesti oldal, csak egy számomra igen szürreális esemény miatt zarándokoltam ki a kerületből.

A koffein az ultrafutók egyik legjobb barátja – Kép: Futnitanulok

Borza Helgával képviseljük a Runner’s Mag Hungaryt a Magyar Atlétikai Szövetség Ultrafutó Bizottságának díjátadó ünnepségén. Durva, mi? Jó, nem Helgának, aki megy éjjel-nappal, terepen, terep nélkül, fel, le, babakocsival, esőben, hegyen, völgyön. Ő igazi futó. De hogy én mit keresek itt, azt csak a sors furcsa, de megtisztelő humora tudja. Előbb érkeztem, mert a hajnali dupla spinning után már nem lett volna értelme hazamenni, így az idő nagy részét most arra használom, hogy vegyek egy mesterségesintelligencia-gyorstalpalót a hazai ultrafutásból, mégse csak a pástétomos kenyeret ismerjem már fel.

Ultrafutók között a csend is motivál – Kép: Futnitanulok

Bajnokok gyűrűjében

Vasárnap ebédidőben a Buda Gourmet sportolókkal, sportórákkal és több ezer megtett kilométerrel telik meg. Nem győzöm kapkodni a fejem. Csinos, vidám emberek adják egymásnak a kilincset, az önfeledt beszélgetésben pedig olyan „házszámok” hangzanak el, amit én nemhogy megtenni, de felfogni is alig tudok. Férfiak, nők, akiknek olyan a futás, mint a légzés. Nem érzem magam kívülállónak, inkább kicsit olyan vagyok, mint Alíz Csodaországban. Megpillantom Mórocza Andreát, aki 2025-ben nemcsak női pályacsúcsot döntött (18:30:15), de abszolút győztes is lett a 211 km-es távon, az Ultrabalaton történetében másodszor nyerve ezzel abszolútban női indulóként.

Egy délután, amikor egészen másképp működött a tér és az idő – Kép: Futnitanulok

Tőle néhány centire ül Maráz Zsuzsanna, aki ötszörös női győztes, az egyetlen, aki minden egyéni indulásakor nyert. Ennyi erőt, elszántságot és kitartást rég láttam egy helyen. Inkább soha. Ott ül az asztalnál Bérces Edit és Bozó Pál is, az ultrafutás két élő legendája. Azt gondolom, egy dolog van, amit a jelenlévők fixen nem ismernek: a kifogások. A díjat mindenki szerény mosollyal és meglepettséggel fogadja, pedig nincs ebben semmi meglepő. Kétségkívül ebben a sportágban ők a legjobbak.

Mindenki megérdemli a tapsot

Az év női ultrafutója: Zétényi Szvetlana – A 24 órás világbajnokságon nyújtott teljesítményéért – 24H VB legjobb magyar nő (220,46 km)

Az év férfi ultrafutója: Bódis Tamás – A 24 órás világbajnokságon elért eredményéért – 24H VB 4. hely (279,780 km), új magyar 24 órás rekord

Az év korosztályos női ultrafutója: Maráz Zsuzsanna – A 24 órás világbajnokságon elért teljesítményéért – 24H VB W50 7. hely (208,844 km)

Az év korosztályos férfi ultrafutója: Nemes László – A 24 órás világbajnokságon elért eredményeiért – 24H VB M55 1. hely (235,933 km), 24 órás OB 1. hely (239,058 km)

Az év női felfedezettje: Valkai Eszter – A 24 órás világbajnokságon elért teljesítményéért – 24H VB W40 4. hely (204,764 km), 100 km-es OB 3. hely

Az év férfi felfedezettje: Szennyai Dorián – A 24 órás világbajnokságon elért teljesítményéért – 24H VB (227,320 km)

Az év ultrafutó edzője, nők: Maráz Zsuzsanna – Díjazott futói: Zétényi Szvetlana, Valkai Eszter, Mórocza Andrea

Az év ultrafutó edzője, férfiak: Bódis Tamás – Saját maga edzője

Az év női terep ultrafutója: Csillag Eszter – A Buffalo Stampede Bright Ultra 100 km-es versenyen elért eredményéért – női 1. hely, abszolút 2. hely (10:51:25), Ausztrália

Az év férfi terep ultrafutója: Belus Tamás – Az Ultra Trail Hungaryn, a Bükki Hard Trailen és a Vadlán Ultra Terep OB-n elért teljesítményeiért – Terep OB 1. hely, UTH 1. hely, Bükki Hard Trail 2. hely

Az év női terepultrafutó felfedezettje: Fábián Helga – A Vadlán Ultra Terep OB-n elért teljesítményéért – Terep OB 1. hely

Az év férfi terepultrafutó felfedezettje: Nyeső András Vadlán 108 km abszolút győztese, Ultra Trail Hungary 2. helyezett

Az év terep ultrafutó edzője: Barát Gabriella Díjazott futója: Belus Tamás

Különdíj: Mórocza Andrea – A 2025-ös Ultrabalatonon és a Spartathlonon elért kiemelkedő eredményeiért

Különdíj: Fűrész Edit – A 2025-ös Backyard világbajnokságon elért kiemelkedő teljesítményéért

Futócipőt nem választani kell, hanem kipróbálni – Téged is vár a Nyúlcipőbolt Cipőteszt Roadshow

Futócipőt keresel, de nem tudod, melyik modell való neked? A Nyúlcipőbolt Cipőteszt Roadshow lehetőséget ad, hogy ASICS, HOKA, Brooks, Mizuno, Salomon...

Nem csak futás: így segíthetsz te is a #projekt418 indulóival az NN Ultrabalaton Charity programban

Az NN Ultrabalaton Charity 2026-ban is bebizonyítja, hogy a futás több mint sport, valódi társadalmi hatást is képes elérni. A BioTechUSA...

Az alapozás dönti el a tavaszi formád, január a tudatos edzés hónapja, nem a teljes pihenésé

A futóknak január elején valóban véget ér a téli álom, és megkezdődik a felkészülés, hiszen a kora tavaszi versenyszezon már vészesen...

További cikkek

- Hirdetés -
- Hirdetés -