Az első maraton minden futó életében mérföldkő, hónapokig tartó, következetes munka, tudatos tervezés és fegyelmezett felkészülés vezet el a rajtig. Nem volt ez másképp Király Lina és Király Eszti esetében sem, akik edző nélkül, saját rendszer szerint készültek fel a barcelonai maratonra. A téli edzések, a terhelés és regeneráció egyensúlya, valamint egy sérülés is komoly kihívást jelentett számukra.
Az interjúban a közösségi médiában ismert testvérpár arról beszél, hogyan építették fel a felkészülést, mi működött jól, min változtatnának, és milyen tanulságokat hozott számukra az első maraton.
Mikor döntöttétek el, hogy lefuttok egy maratont?
Lina: A maraton előtt 4-5 hónappal döntöttünk úgy, hogy új kihívások felé nézünk a futás terén.
Eszti: Igen, és tavaly októberben döntöttünk úgy, hogy jelentkezünk egy külföldi maratonra.
Kinek az ötlete volt?
Lina: Azt hiszem, Eszti vetette fel először, ami azért is vicces, mert kettőnk közül én vagyok az, aki évek óta fut, rengeteg félmaratonon vagyok túl, viszont a maraton gondolata mindig megijesztett. Eddig a futásaim során inkább a sebességre, és nem a távolságra koncentráltam, ezért sokáig meg sem fordult a fejemben, hogy maratont fussak, azonban együtt ez egy izgalmas célnak tűnt, amire fel tudnánk készülni.
Eszti: Szerintem viszont Lina ötlete volt először a maratoni táv, mivel ő már félmaratont többször is futott korábban, de ezt a távot még nem merte bevállalni, így ketten belevágni a felkészülésbe nem volt már annyira rémisztő. Én akkor, amikor a maratonra jelentkeztünk, még félmaratont sem futottam, így
hatalmas motiváció volt, hogy felkészüljek először arra a távra, majd onnan tovább a maratonra.
A közösségi médiában minden könnyűnek tűnik. Mi volt az, amit a kamera nem ad vissza a felkészülésből?
Lina: A hideg! Számomra ez a legnagyobb ellenség, nagyon fázós vagyok, nem szeretem a telet, az esőt, a havat. Azt nem nagyon gondoltuk át, hogy egy tavaszi maratonra az év leghidegebb hónapjaiban kell felkészülni. Képzeld el, hogy hétvége van, felkelsz reggel, szakad az eső, és tudod, hogy 21 kilométer vár rád. Nehéz volt motiváltnak maradni.
Eszti: Szerintem számomra a legnehezebb a téli futás volt, azokon a napokon, amikor legszívesebben az otthonomat sem hagynám el, de mégis muszáj volt rávenni magamat. Én összesen egy hétig jártam el edzőterembe, hogy futópadon fussak, de sajnos én ezt egyáltalán nem tudtam élvezni, így maradt a hóban futás.
Volt edzőtök vagy előre összeállított edzésterv szerint készültetek, vagy inkább magatok terveztétek meg a felkészülést?
Lina: Hétvégente futottunk 20-30 kilométer közötti távokat együtt, ehhez tartottuk magunkat, a hét többi napján pedig külön-külön edzettünk. Mindketten járunk reformer pilatesre is, ami teljesen más izmokat mozgat meg. Ez mentálisan is segített változatosabbá tenni a napokat. Egy hétből 3 nap futás, 2 nap pilates, 2 nap pihenő, nagyjából így nézett ki.
Eszti: Edző nélkül készültünk fel. Hetente egy közös futásunk volt, a hétvégi hosszú futások, emellett pedig a többi futást és edzést magunknak osztottuk be. Nekem sokat segített az, ha mindig egy hétre előre beterveztem, hogy pontosan melyik napokon fogok futni, menni és edzeni, így biztosan minden héten teljesítettem, amit szerettem volna.
Mennyire figyeltetek a regenerációra, a nyújtásra és az erősítésre?
Eszti: A futás mellett a reformer pilates a választott keresztedzésünk, ami szerintem tökéletesen kiegészíti azt, ugyanis a mélyizmok erősítésére koncentrál. Heti 1-2 alkalommal jártunk pilatesórákra, ahol erősítettünk és nyújtottunk. Mivel nem heti 7 napot edzettünk, így voltak pihenőnapjaink a regenerációra, de ha valamilyen fájdalmat éreztünk, akkor igyekeztünk több nap pihenést is tartani.
Lina: Igen, a reformer pilates szerintem is tökéletes a nyújtásra és erősítésre is, a regenerációra pedig akkor figyeltünk igazán, amikor a lábunk jelzett, hogy valami nem oké, például térdfájás, akkor pár nap pihenés jött.
Változott az étrendetek a felkészülés alatt?
Eszti: Nem kifejezetten. A hosszú futások előtt igyekeztem könnyebb ételeket enni, de a felkészüléstől függetlenül is tudatosan étkezünk, így nem volt szükség nagy módosításokra. Én futások előtt nem szeretek enni, de ha úgy érzem, kell egy kis energia, akkor egy proteinszelet rengeteget tud segíteni. Hosszú futások közben pedig az energagéleket kezdtük el tesztelgetni, így a maraton napjára már tudtuk, hogy mi az, amit szeretünk, és amit a gyomrunk is bír.
Lina: Csak minimálisan, a fehérjebevitelre figyelek ilyenkor jobban, mivel növényi étrendet követek, ez sokszor kihívás számomra, illetve a hosszabb futás előtti estéken mindig korán vacsorázom, és nagyobb adagokat. Korábban nem ittunk soha energagéleket, úgyhogy ezeket az utóbbi hónapokban kezdtük el tesztelni, mind ízre, mind állagra. Hozzá kellett szoktatnunk a gyomrunkat, ami sikerült is, hiszen a maraton alatt 5-6 gélt ittunk meg fejenként.
Kipróbáltatok valamilyen sporttáplálkozási kiegészítőt?
Lina: Én nem.
Eszti: Én a fehérjeporokat és szeleteket szeretem sportolás előtt plusz energiaforrásként használni, illetve a hosszú futásokra sokszor kevertem elektrolitport a vizembe, ami sokat segített a görcsök ellen.
Mennyire érzitek felelősségnek, hogy sok fiatal követ benneteket, és motivációt is kaphat tőletek?
Lina: Őszintén szólva már nem sokat gondolkozom ezen, ugyanis 13 éve vagyok jelen a YouTube-on, ahol mindig megosztottam az életemnek a nehezebb pillanatait is, ezért a futás terén sincs másképp: sok videóban mesélek a kihívásokról, motivációhiányról, időbeosztásról.
Eszti: Én a futásról már a kezdetektől úgy kommunikáltam a közösségi média felületeimen, hogy szívesen megosztom a tapasztalataimat és véleményemet, de nagyon szívesen és kíváncsian fogadom mások véleményét és tanácsait, hiszen nekem nincs még több éves tapasztalatom a futásban, így inkább
egymást segítjük és motiváljuk.
Volt a felkészülés során mélypont?
Lina: Számomra a januári hóesés és jeges utak jelentették a mélypontot, edzőterembe jártunk, hogy futógépen fussunk, amit én kifejezetten utálok. Monoton és unalmas számomra, így ezekben a hetekben kihívás volt számomra futócipőt húzni.
Eszti: Nekem nagyjából 6 héttel a maraton előtt lesérült a térdem, így egy hétre kényszerpihenőt kellett tartanom, ami meglepő módon – mentálisan – nehezebb volt, mint hétvégente félmaratont futni.
Mivel motiváltátok magatokat ilyenkor?
Lina: Hogy mindent magamért csinálok, és nem másért. Büszke leszek magamra, mert az én kezemben van a kontroll, nem más diktálja a tempót.
Miért épp a Barcelona Maratonra esett a választás?
Lina: Mindenképpen szerettünk volna egy számunkra új útvonalon futni, hogy mentálisan is könnyebb legyen az a 42 kilométer. A dátum alapján a Barcelona Maratonra tökéletes választás volt. Én már futottam Madridban és Mallorcán is, így izgatottan vártam, hogy ismét egy spanyol városban fussak.
Eszti: Megnéztük az európai maratonok listáját, ahol szerintem először a párizsi maraton tetszett meg nekünk, de sajnos oda már nem volt szabad hely, így Barcelona állt a második helyen. Olyan helyen szerettünk volna futni, ahol biztosan izgalmas az útvonal, illetve az is szempont volt, hogy Barcelonában nincsenek nagy szintkülönbségek az útvonalon.
Fel tudjátok idézni, hogy mire gondoltatok a rajtban?
Lina: Hogy ez nagyon nagy élmény lesz!
Eszti: Én már nagyon izgatottan vártam, hogy induljunk.
Volt a versenyen olyan pillanat, amikor tényleg nagyon nehéz volt?
Lina: A 30. kilométernél tudatosult bennem, hogy meg fogjuk tudni csinálni, ami óriási lelkesedéssel töltött el. Számomra 37-38 között volt a legnehezebb, főleg az, hogy fizikailag bírjam, mert addigra annyira sok energagélt ittunk, hogy elkezdtem tőle rosszul lenni. Szerencsére sikerült összeszednem magam fejben, és kitartani.
Eszti: A felkészülés alatt 30 kilométer volt a leghosszabb futásunk, így addig a pontig tudtam, hogy ezt már korábban lefutottuk, ezért biztos képesek vagyunk rá. 30 után már minden lépés életünk leghosszabb futása volt, és én ezt éreztem is az energiaszintem rohamos csökkenésében.
Mi adott extra erőt a legvégén?
Lina: Óriási volt a hangulat, az egész város szurkolt, csodás napfényben, melegben futottunk. A végén az adott erőt, hogy folyamatosan emlékeztettem magamat arra, hogy ez egy élmény, ne felejtsem el élvezni, és hogy ez az a pillanat, amire edzettem hónapokon át. Nem volt rajtam nyomás, ugyanis biztos voltam benne, hogy fizikailag le tudjuk futni, és mivel életünk első maratonja volt, ezért az időt nézve mindenhogy személyes rekordot döntünk.
Eszti: Nekem egyrészt a szurkolók rengeteg erőt adtak, illetve az, hogy nem egyedül futunk, hiszen rengetegen ott futottak körülöttünk. Az utolsó kilométereken már csak azt gondoltam: „Már csak 5 kilométer, az csak egy Margitsziget kör.” Belülről éreztem egy kis nyomást, hiszen ha már mindenkinek elmeséltem, hogy maratont futok, akkor csak le kellene futni. De az idő szempontjából nem volt elvárás, a cél a teljesítés volt.
Milyen tanácsot adnátok azoknak, akik most gondolkodnak az első félmaratonon vagy maratonon?
Lina: A felkészülés nehezebb, mint maga a futás azon az egy napon! Aznap hajtani fog a tömeg, a motiváció, a szurkolók. Tehát ne félj tőle, hanem próbálj meg élményként tekinteni rá. A felkészülés viszont nagyon fontos, kitartónak kell lenned, fel kell áldozni a sokáig alvást vagy a késő esti programokat.
Ez egy olyan időszak, ami alatt hatalmas önkontrollt tanul az ember.
Eszti: Szerintem érdemes jelentkezni, hiszen nagyon motiváló tud lenni, hogy van egy dátum, amire fel kell készülni, ha pedig addigra sem érzed magad készen a versenyre, akkor is le lehet azt mondani, és megpróbálni egy másik alkalommal, nincsen ezzel semmi gond.
Mi az a hiba, amit szerintetek kezdőként mindenképp érdemes elkerülni?
Lina: Pihenőnapok! Sokan azt hiszik, hogy 1-2 nap kihagyás nem fér bele, vagy hogy a hét minden napján mozogni kell. Én akkor hoztam a legjobb formámat, amikor 2-3 napig előtte nem is futottam. Nagyon fontos a regeneráció.
Eszti: A bemelegítés kihagyása! Én ezt sajnos sokszor kihagytam, pedig nem egy nagy feladat, de hozzájárul a sérülések elkerüléséhez. Már nem hagyom ki futás előtt, de ezt a fájdalmasabb úton tanultam meg.
Mi a véleményetek, bárki képes lefutni egy maratont?
Lina: Igen, de csak ha a motiváció belülről jön, és nem megfelelésből vagy külső nyomásra.
Eszti: Szerintem bárki képes lehet lefutni egy maratont, aki konzisztensen tartja magát a futáshoz, és szán elég időt a felkészülésre.
Van már tervben egy következő maraton?
Lina: Nincsen még konkrét terv, de a távolság helyett most nyáron inkább a sebességre szeretnék fókuszálni, és visszatérni az intervall edzésekhez. Tehát egy félmaratonnal szívesen folytatnám ősszel. Nagyon lelkes vagyok, hogy a jövőben több városban futhassak, legyen szó maratonról vagy félmaratonról.
Eszti: Semmiképp sem szeretném még itt abbahagyni. Most egy kicsit örülök, hogy visszavehetek az edzésekből, és inkább csak élvezetesebb futásokra járok, de már gondolkozom, hogy mi legyen a következő verseny! Még nagyon szívesen kipróbálnék más európai maratonokat is, nagyon megtetszettek a külföldi versenyek. Úgy érzem, hogy gyorsabb időt is el tudnék még érni, úgyhogy én nyitott vagyok teljes mértékben további maratonokra.
Kipróbálnátok valamilyen más kihívást?
Lina: Szeretem a kihívásokat, így biztosan eljön majd az a pont, ahol nyitott leszek másra is, de egyelőre ez a 42 kilométer tűnik nekem a maximumnak, amit ki tudok hozni magamból.
Eszti: Én szívesen kipróbálnám magamat másban is, de tervben nincsen most semmi.
Mi volt az egész maratoni felkészülésben a legnagyobb élmény?
Lina: Az, hogy a felkészülés alatt hetente lefutottunk gond nélkül egy félmaratont, amire pár éve még hónapokon át készülnöm kellett.
Hihetetlen, hogy a testünk mikre képes, nagyon büszke és egyben hálás vagyok.
Eszti: A felkészülés alatt minden olyan táv, amit korábban nem futottunk, „wow” pillanat volt, a maratonon beérni pedig talán ezek közül a legnagyobb, még mindig nehezen hiszem el, hogy 42 kilométert tudtam egyben teljesíteni.
