Mi történik, ha egy futó életébe belép az Ozempic? A népszerű cukorbetegség elleni gyógyszer sokaknál látványos fogyást hoz, a valóság azonban gyakran jóval összetettebb a közösségi médiában látható sikertörténeteknél. Olvasónk, Csethe Zsolt személyes története őszintén mutatja be, hogyan változtatta meg a futást, az edzéseket és a mindennapokat az Ozempic, milyen mellékhatásokkal kellett megküzdenie, és hogyan tanulta meg újraépíteni a céljait a Covid után.
A szemaglutid hatóanyagú Ozempic az elmúlt évek egyik legtöbbet emlegetett gyógyszere lett a fogyás, a vércukorszint-szabályozás és az anyagcsere-átalakítás területén – de a hatásai már messze túlmutatnak a diabetológián. Egyre több amatőr és hobbi sportoló, köztük futók is beszámolnak arról, hogy a GLP-1-alapú készítmény nemcsak a testsúlyukat változtatta meg, hanem az edzéseikhez, az energiaszintjükhöz és a teljesítményükhöz is új viszonyt teremtett. A kérdés így egyre élesebb: mit jelent az Ozempic a futás szempontjából?
Előny vagy kockázat?
A GLP-1 receptorra ható készítmények működése alapvetően az étvágy csökkentésére, a teltségérzet fokozására és a vércukorszint stabilizálására épül. Ez a kombináció sokaknál gyors testsúlycsökkenést eredményez, ami első ránézésre kifejezetten kedvező lehet a futóteljesítmény számára. A kevesebb testsúly ugyanis elméletileg kisebb terhelést jelent az ízületeknek, javíthatja a futás gazdaságosságát, és akár a tempó fenntartását is könnyebbé teheti hosszabb távokon. Ugyanakkor a kép ennél sokkal összetettebb.
A futók teljesítményét nem csak a testsúly határozza meg, hanem az energiaraktárak feltöltöttsége, az izomtömeg megőrzése, a regeneráció minősége és az edzéshez szükséges üzemanyag – elsősorban a szénhidrátbevitel – is. Az Ozempic egyik gyakori mellékhatása az étvágy jelentős csökkenése, ami sok esetben nemcsak a „felesleges” kalóriákat, hanem a sportoláshoz szükséges energiabevitelt is visszavágja. Ez hosszabb távon fáradékonysághoz, lassabb regenerációhoz vagy akár teljesítménycsökkenéshez is vezethet, különösen intenzív futóedzések vagy versenyidőszak alatt.
A másik fontos kérdés a hidratáció és a gyomor-bélrendszeri tolerancia. Több fórumon is lehet olvasni felhasználói beszámolókat arról, hogy a GLP-1 készítmények mellett gyakoribb a hányinger, a teltségérzet vagy az étkezések utáni diszkomfort, ami a futás előtti és alatti táplálkozást is megnehezítheti.
A kérdés nem fekete-fehér
A futás és az Ozempic kapcsolata ezért egy új, még feltérképezetlen területet nyit az amatőr és hobbisport világában: hogyan változik a teljesítmény, ha a test súlya csökken, de az energiafelvétel és az étvágy is radikálisan átalakul? A válaszokhoz nemcsak orvosi adatokra, hanem futók személyes tapasztalataira is szükség van. Olvasónk, Csethe Zsolt őszintén ír kitartásról, az újratervezésről és arról, amikor a legnagyobb kihívás nem egy verseny, hanem a rajtvonalig való eljutás.
A történetem pár évvel ezelőtt kezdődött. Kitaláltam, hogy 4 év alatt körbefutom az ország 4 nagy tavát. Előtte is futottam már, de ekkor úgy gondoltam, hogy itt az idő keresni egy edzőt. Akkori kollégám, aki járatosabb volt a futóedzők világában, segítségét kértem. Így jutottam el Vincze Zsófihoz. (Itt is köszi, Levi!) A Velencei-tó megvolt. Javában zajlott a felkészülés az UTT 1 körös távjára, mikor jött a Covid.
Covid után Zsófi kérésének megfelelően elmentem egy kardiológiai kivizsgálásra, hogy futhatok-e továbbra is. A doktornő alapos volt, így belgyógyászat, szemészet és egy labor is bekerült a sorba. A szívemmel és belügyileg minden rendben volt. Kiderült, hogy távolra már kell a szemüveg. Ezek még jó hírek voltak. Bár az UTT-t el kellett engednem. A labor után jött a feketeleves.
Nagyon magas a vércukrom!
Diabetológushoz el! A gyógyszereket felírta, viszont amikor mondtam neki, hogy futok, és mutattam a zselét, amit eszem mozgás közben, akkor azt mondta, hogy erre magának nincs szüksége, hanem fehérjét egyen. Ezért nem igazán tudtam komolyan venni innentől kezdve. Szedtem a gyógyszereket, és néha mértem a cukromat, valamint folyamatosan futottam. Így telt el 4 év.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Közben kiköltöztünk Ausztriába. Mentek az edzések, terepen és síkon is. Itt teljesítettem a helyi félmaratont, a Mozart 100 félmaraton távját, végigfutottam egy komplett hokimeccset a helyi jégcsarnokban a Wings for Life keretein belül, valamint Németországban egy téli terep FM is meglett, igazi alpesi körülmények között. Jól ment a futás, és élveztem is.
Sajnos azonban kiderült, hogy az itteni terepversenyek és a tériszonyom nem kompatibilisek egymással. Gyors újratervezés után a cél a helyi maraton lefutása lett. Ekkor jött a következő labor! A gyógyszerek kevésnek bizonyultak! Újra magas a cukor, és nem is kicsit! A háziorvosom elküldött egy diabetológiai centrumba. Zsófival pedig abban maradtunk, hogy a centrumban történt látogatásig nincs edzésterv. De azért futás legyen, ha jól esik.
Kockázatok és mellékhatások
Itt az egyik gyógyszert kicserélték, és felírták a történetünk főszereplőjét, az Ozempicet. Ez alapjaiban egy cukorgyógyszer, de segíti a fogyást is, ezért sokan csak ezért használják. Erre a tulajdonságára nekem is szükségem volt a jelentős túlsúly miatt. Heti 1 alkalommal, injekció formájában kell beadni. Ezekről tájékoztattam Zsófit, így visszatért az edzésterv. Mivel egy hónap kimaradt a rendszerből, ezért már csak a félmaraton volt a célom.
Nem számoltam a mellékhatásokkal, abból pedig nem kevés van sajnos. Ez egy fokozatosan növelt hatóanyagú gyógyszer. Pár mellékhatás a teljesség igénye nélkül: hasmenés, bélgázok, hányinger, hányás, rendszertelen széklet. Illetve az étvágy csökkenése, az éhségérzet csökkenése, de cserébe nekem a gyomorsavamat vitte fel: 0,25 mg a kezdő adag, ezt 8 hétig kellett adni. A 3. héten kezdődött a „show”!
Hasmenés, bélgázok formájában. Illetve csak azt tudtam megenni, amit megkívánok. Ahogy azóta fogalmazok: terhes nő lettem. Ez azóta is így van sajnos. Egy érdekesség: beadás után körülbelül fél óra múlva nagyon vágytam egy zéró kólára. Az edzések csökkentek 1 óra alá, bár a végrehajtásuk már egyre nehezebb volt a megváltozott étkezés és a gyomorproblémák miatt. Ha reggel „lőttem be” magam futás előtt, akkor az aznapi edzés már nem ment. Tanulni kellett, és
azóta is tanulom, hogy mikor adjam be, hogy ne viseljen meg nagyon.
Jött a következő lépés, a 0,5 mg. Az első 2 hétben javulás jelentkezett! Majd hirtelen erősödtek a mellékhatások. Az edzések mennyisége csökkent, a félmaraton elengedve. Egy pozitív hozadéka volt már itt a gyógyszernek: -10 kg lement! A pólóméret XXL-ről XL-re változott. Ha így haladok tovább, akkor lehet cserélni a teljes ruhatáramat.
Jött a következő szint, az 1 mg. Sajnos itt már nem csak hányinger volt, hanem néha fent is kijött, amit megettem. Mivel az edzéseket nem tudtam megcsinálni, így abban maradtunk Zsófival, hogy próbáljak meg hetente négyszer futni, keveset, de tervezetten. Ez sem ment. Levittük 3-ra, de ez is soknak bizonyult. Ekkor jött egy mentális gödör.
Nehezen tudtam feldolgozni, hogy nem megy a futás.
Nem a javulás, hanem az volt a cél, hogy egyáltalán kijussak. Ekkor „szabit” kértem Zsófinál. Megkaptam. Nagy nehezen sikerült kirántani magamat a mélypontból. Sajnos a mellékhatások még kisebb-nagyobb formában megvannak.
Amit újra meg kellett tanulnom, az a célok elengedése, folyamatos újratervezése. Jelen pillanatban már annak is örülnék, ha a heti 3 stabil futás sikerülne, így ez lett az elsődleges célom. Majd ezt felvinni heti 4-re. Ha ez megy stabilan, akkor majd ráérek kitalálni a következő versenyt. Azaz újra felépíteni magam a Covid után.
Ha kíváncsi vagy rá, hogy meddig jutok el, és milyen úton, akkor „gyere velem”, és olvasd el a folytatásokat is, ha pedig további kérdésed van a tapasztalataimmal kapcsolatban, fordulj bátran hozzám bizalommal Messengeren vagy Instagram üzenetben.
