„Szerintem csinálj egy külön oldalt, mert nagyon rossz olvasni, hogy ennyien bántanak.” – javasolta nekem egy srác, amikor futókarrierem első heteiben a különböző futós csoportokba posztoltam szenvedéseim történetét. Megkaptam, hogy egy nő nem beszél csúnyán, nem szarik be, nem alpári, nem ennyire őszinte. Hát én meg ilyen vagyok. Alpárinak amúgy nem tartom magam, de tény és való, hogy ami a szívemen, az a számon, és nem szépítem, ami nem szép.
Nagyon sokat tanakodtam, hogy hallgassak-e a jóakarómra. Nagyképűségnek tartottam, aztán féltem attól is, hogy kik keverednek majd oda, de amikor egy futás után újra írni támadt kedvem, egy életem, egy halálom alapon rányomtam az oldal létrehozása gombra. Gondoltam, a nevét sem bonyolítom:
futnitanulok.
Ennyit tud. Egyben, kisbetűvel, mert számomra ez fogalom.
Úton a futás irányába
Egy-két nap alatt több százan lettünk, és annyi szeretetet és bíztatást kaptam, hogy rengeteg kilométert ajánlhatnék fel az olvasóimnak. Nevettek, támogattak, bíztattak, együttéreztek. Olyan flow volt, hogy csak álltam: mi a fasz? Sosem felejtem el, amikor privát üzenetet kaptam egy velemkorú lánytól. Arról írt, hogy elég mély depresszióban van, de amikor meglátta az aznapi írásomat és a hozzá posztolt képet, több nap után először felhúzta a redőnyöket, sőt még a futócipőjét is elővette, és sétálni ment. Elszorult a torkom, aztán sírni kezdtem. Arra gondoltam: te jó ég! Hálás voltam, hogy beavatott, azért meg még hálásabb, hogy a szövegeim csinálnak valamit. Valamit, amit remélni sem mertem. Élnek.
„Szöcske, ezek az írások nagyon jók, mi lenne, ha megmutatnám a kiadómnak?” – kérdezte tavaly nyáron Egressy Zoltán, aki többek között a Piszke papa állattörténeteinek szerzője. Szöcskének hív, mert az egyik történetében rólam mintázta Vivient, a sükebóka zöld kis lényt. Emlékszem, a most tízéves barátnőm akkor még csak négy volt, és érdeklődve kérdezte, milyen is az a sütebóta? Szóval álltam ott sütebótán, az oldal elindulása után kábé két héttel, és megilletődve annyit bírtam habogni: kooomooolyyaaaan?
Azért amikor egy József Attila-díjas írótól, akinek az egyik színházi darabja a te legnagyobb kedvenced, ilyen dicséretet és lehetőséget kapsz, nemigen tudsz megszólalni, de azt pontosan tudod, hogy egyetlen helyes válasz van: mikor és mennyi szöveget küldjek? Bár sokan viccelődtek azzal, hogy a futnitanulok Facebook-oldal alapján könyvet kéne írnom, de egészen addig ez komolyan eszembe sem jutott. Miután a kiadótól is pozitív visszajelzést kaptam, kezdett nagyon valóságossá válni a történet, aztán mikor a szerződést is megkötöttük, zabszem nem fért a valagamba. Éreztem egy kis teljesítménykényszert és időnyomást is.
A futás mentális ereje
„Szia, Nedjalkov Balázs vagyok, a Runner’s Mag Hungarytól…” Így kezdődött a következő sors(om)egyengető üzenet, amit januárban kaptam. Lehetőséget, hogy erre az oldalra, a saját stílusomban, a saját gondolataimról, a saját valómban írjak. Aki valaha is dolgozott kreatív szakmában, tudja, mekkora ajándék ez. Baliék által elkezdtem megismerni az igazi, őrült, mindent elsöprő futószerelmet. Csodálattal nézem, mire képesek az igazán nagyok. Mire képes az emberi test, de főleg az ejt ámulatba, hogy mire képes az elme. Egyszer, egy Ultrabalatonos csapat pólóján olvastam, hogy
Fejben kell kurva erősnek lenni, mondjuk az sem baj, ha lábban is az vagy.
Szóval szépen összeálltak a puzzle darabok, kerek lett a történet. Gondoltam én. Aztán, ahogy az általában lenni szokott, a sors beleszólt, és most egy olyan váratlant húzott, aminek a vége az lett, hogy önszántamból szerződést bontottam, és egy másik kiadóval, más feltételekről, más határidővel tárgyaltam. Nem azért döntöttem így, mert én olyan kurva okos vagyok, egyszerűen csak azért, mert azt éreztem, hogy ez a helyes út.
Ez az új felállás kicsit több munkát és több szervezést hozott, de végül minden nyomás elszállt, és az történt a könyvvel is, mint az egész futós őrülettel. Szalad maga után. Lendületből. Boldogságban. Büszkén és szívem minden szeretetével mondhatom, hogy csak olyan emberek vesznek részt a megszületésében, akikben hiszek, és akik bennem is hisznek.
Szeretettel várok mindenkit a könyvbemutatóra:
2026. augusztus 27-én 18.30-tól a Váci úti Spuri Futóboltba.
De hogy hogy keveredtem én ebbe bele? Majd, ha megértem, azt is elmesélem.
