- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

Nem verseny volt, mégis közel 300 futót mozgatott meg a Szent Iván-éji futás

A közösségi futás sokkal többről szólhat, mint a megtett kilométerek – ezt bizonyította a Mozaik Med Sportegyesület Szent Iván-éji programsorozata is. Közel 300 futó gyűlt össze négy városban, hogy ne csak együtt fusson, hanem szakmai előadásokon a tudatos felkészülésről, a sérülésmegelőzésről, a frissítésről és a mentális felkészülésről is új ismereteket szerezzen. A fejlámpák fényében megtett esti kilométerek különleges hangulatot teremtettek, miközben ismét bebizonyosodott, hogy a futás egyik legnagyobb ereje a közösségben rejlik.

A Szent Iván-éj a tűzugrásról, a leghosszabb nappal ünnepléséről és a nyár kezdetéről szól – idén azonban közel 300 futó számára a kilométerekről is. A Mozaik Med Sportegyesület háromnapos programsorozata nem egyszerű közösségi futás volt: a négy várost összekötő eseménysorozat azt mutatta meg, hogy egy-egy esti edzés akkor ad igazán sokat, ha tudás, inspiráció és közösség is társul mellé.

Nyíregyházán, Budapesten, Tokajban és Debrecenben június 22. és 24. között nemcsak futócipőt húztak a résztvevők, hanem szakmai előadásokon is részt vehettek, amelyek a tudatos futás legfontosabb kérdéseit járták körül. A szervezők célja az volt, hogy a kilométerek mellett a felkészülés minőségére is felhívják a figyelmet: a megfelelő frissítés, a regeneráció, a sérülések megelőzése és az okos edzés legalább annyira meghatározza a fejlődést, mint maga a futás.

Ezt olvastad már?

Külföldi futóversenyre készülsz? Ezt az egy dolgot ne hagyd ki a felkészülésből!

A futás és az utazás sokak számára elválaszthatatlan páros. Egyre több magyar futó tervezi a nyaralását egy külföldi verseny köré: tavasszal egy félmaraton Európa valamelyik ikonikus városában, nyáron egy alpesi trail, ősszel pedig egy nagyvárosi…

Tovább olvasom

Nyíregyházán a regeneráció és a frissítés került fókuszba

Bányai György és Újvári József a 111 kilométeres Ultra-Trail Hungary idei teljesítésének tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. Bányai saját példáján keresztül mutatta be, hogy egy jól felépített frissítési stratégia milyen komoly teljesítményjavulást eredményezhet: tavalyi idejéhez képest közel 50 percet faragott. Az est során szó esett a sportórák és más okoseszközök tudatos használatáról, valamint a hosszabb futások táplálkozási kérdéseiről is.

A budapesti program a felszerelés köré épült. A Margitszigeten a résztvevők szakértői segítséget kaptak a megfelelő futócipő kiválasztásához, és a regisztrált futók Brooks modelleket is tesztelhettek. Egy jól megválasztott cipő önmagában nem tesz gyorsabbá, de sokat számíthat a komfort, a terhelés elosztása és a sérülések megelőzése szempontjából.

Tokajban a mobilizáció kapta a főszerepet.

Szenefeld Zsófia interaktív foglalkozásán a résztvevők megtapasztalhatták, hogy néhány perc célzott átmozgatás hogyan javíthatja a mozgástartományt, és miért érdemes ezt az edzések természetes részévé tenni.

A közösségi futásokon nemcsak kilométerek gyűltek: a résztvevők a tudatos felkészülésről és a sérülések megelőzéséről is tanulhattak – Kép: Mozaik Med

Debrecenben az ultrafutás volt a főszereplő

Dr. Juhász Edit ultrafutó és sportmentáltréner, valamint Kertész Ádám backyard ultrafutó az NN Ultrabalaton teljesítésének fizikai és mentális kihívásairól beszélgetett. A történeteikből egyértelműen kirajzolódott, hogy a hosszú távokon nem kizárólag az edzettség dönt: a kitartás, a türelem és a mentális felkészülés legalább akkora szerepet játszik a célba érésben.

Ezt olvastad már?

Futás közbeni frissítés gélekkel: a hiba, amely már az első órában tönkreteheti a versenyedet

Hiába a hónapokig tartó felkészülés, sok futó nem az edzések, hanem a futás közbeni frissítés hibái miatt veszít tempót egy félmaratonon, maratonon vagy ultraversenyen. A túl későn elfogyasztott energiazselé, a nem megfelelő szénhidrátbevitel vagy egy…

Tovább olvasom

A szakmai programokat minden városban este 9 órakor közösségi futás követte. Ahogy leszállt a sötétség, fejlámpák és testlámpák fénye rajzolta ki a futók sorát, különleges hangulatot adva a Szent Iván-éji kilométereknek. Az ilyen események jól emlékeztetnek arra, hogy a futás közösségi élmény is lehet: könnyebb elindulni, könnyebb tartani a tempót, és sokszor könnyebb átlépni a saját határainkat is, ha nem egyedül futunk.

Kovács Ádám és Bezzegh Krisztián edukatív beszélgetésen osztottak meg gyakorlati tanácsokat a tudatos frissítésről és a futóteljesítmény támogatásáról – Kép: Mozaik Med

A résztvevők Ötpróba-pontokat és ajándékokat is kaptak, de valószínűleg ennél is többet vittek haza: új ismereteket, inspirációt és néhány olyan beszélgetést, amelyek miatt a következő közös futásra is érdemes lesz visszatérni. A Mozaik Med Sportegyesület ingyenes közösségi edzései ugyanis nem értek véget a Szent Iván-éjjel: Nyíregyházán hétfőn, Budapesten és Tokajban kedden, Debrecenben pedig szerdán várják rendszeresen a futókat.

- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

Nem divatcikk, hanem sporteszköz a szemüveg futás közben, és hogy miért számít többet, mint hinnéd, azt bizonyítja a Rudy Project Kelion

Futás közben a szemüveg nem csupán kiegészítő, hanem alapvető eszköz, ami befolyásolja a teljesítményedet és a biztonságodat. A Rudy Project Kelion...

Új szintre lépett a Running Latte Club – Mutatjuk, ki áll a közösség mögé

Ha az elmúlt két évben egyetlen futócsoport nevét hallottad újra és újra felbukkanni Budapest utcáin, esti edzéseken vagy Instagram-storykban, szinte biztos,...

A pulzusod nem hazudik, de félreértheted, és ez hosszú távon tönkreteheti az edzéseidet

A pulzus az egyik leggyakrabban figyelt adat futás közben és talán az egyik leggyakrabban félreértett is. Sok futó úgy tekint rá,...
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

További cikkek

Flander Lilla: „Négy hét után először éreztem újra, hogy élek”

A futásra – de bármilyen sportra – gyakran mondják,...

A frissítés a triatlon negyedik száma – Tóth Olivér elárulja, hogyan csinálja

Egy Ironman-távú triatlonon 3,8 kilométert kell úszni, 180 kilométert...

Salomon S/Lab Genesis 2: Nem mindenkinek való és pont ettől jó

Egy sikeres S/LAB modellt továbbfejleszteni talán az egyik legnehezebb...
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img