- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

Kilian Jornet hiánya sem törheti meg a Sierre-Zinal varázsát, izgalmas verseny jöhet a négyezres csúcsok között

Öt négyezres svájci alpesi csúcs, 31 kilométer, 2200 méteres szintemelkedés és egy pálya, amely 1974 óta egyetlen métert sem változott: augusztus 8-án jön a Salomon Golden Trail World Series egyik legrangosabb állomása, a Sierre-Zinal.

Ötvenkét évvel ezelőtt Jean-Claude Pont állt elő azzal az ötlettel, hogy Sierre és Zinal között egy 31 kilométeres alpesi útvonalon kellene terepfutó versenyt rendezni. 1974-ben a sport Európában még gyerekcipőben járt, sokan őrültségnek tartották a a svájci matematikus elképzelését.

50 évvel később ez az „őrült” ötlet a terepfutás egyik legikonikusabb és legrangosabb eseményévé nőtte ki magát. A verseny történetét olyan legendák írták, mint a tízszeres győztes Kilian Jornet, akinek 2:25:34-es pályacsúcsát azóta sem sikerült megdönteni, idén azonban sérülés miatt kihyagni kényszerül a futamot.

A Sierre-Zinal pályája a kezdetek óta változatlan, ugyanazon az útvonalon versenyeznek a futók, mint 1975-ben – Sierre-Zinal

Az öt négyezres csúcs versenye

A Sierre-Zinal útvonalán öt, négyezer méternél magasabb hegycsúcs látványa kíséri a futókat, köztük a Weisshorn, a Zinalrothorn, az Obergabelhorn, a Matterhorn és a Dent Blanche. A verseny Sierre-ből, 560 méteres magasságból rajtol, és az első 11 kilométeren rögtön a pálya legkeményebb szakasza várja a futókat közel 1420 méteres szintemelkedéssel. Innentől hullámzó, gyors terepen folytatódik az útvonal egészen a 2424 méteren található Naváig, ami a táv legmagasabb pontja.

A Sierre-Zinal a Golden Trail World Series indulásától kezdve, 2018 óta a sorozat állandó állomása – Kép: Sierre-Zinal / Christophe Golay

A versenyzők elhaladnak Ponchette, Chandolin és a történelmi Weisshorn Hotel mellett, majd Navától szinte megállás nélkül lejt a pálya Zinal irányába, amely 1675 méteren fekszik. A hajrá az utolsó kilométeren nagyon emlékezetes csatákat hozott, gyakran ezen az utolsó célegyenesbeli sprinten dőlnek el a helyezések.

A 2200 méteres szintkülönbség ellenére a Sierre-Zinal a GTWS-naptár leggyorsabb versenyének számít, a hosszú, futható szakaszoknak és a rendkívül gyors záró lejtmenetnek köszönhetően. A pálya nyomvonala 1974 óta változatlan. A versenynek saját „dicsőségfala” is van, amelyre azok a férfi futók kerülhetnek fel, akik 2 óra 40 percen belül, a nők pedig, akik 3 óra 10 percen belül teljesítik a távot.

Hatalmas győzelmek és megdönthetetlen rekordok 

Ha egyetlen név fémjelzi a Sierre-Zinal modernkori történetét, az Kilian Jornet. A katalán fenomén tíz alkalommal nyerte meg a versenyt, ezzel minden idők legeredményesebb Sierre-Zinal teljesítőjévé vált. A jelenlegi pályacsúcsot is Kilian Jornet tartja, aki 2024-ben 2:25:34-es idővel futott be elsőként, mindössze egy másodperccel megelőzve a kenyai Philemon Kiriagót. A célegyenesbeli hajrára a verseny és a terepfutás történetének egyik legemlékezetesebb pillanataként emlékezhetünk.

„Azért szeretem a Sierre-Zinalt, mert igazi történelmi múltja van, 53 alkalommal került megrendezésre az 1970-es évek óta. Generációk versenyeztek itt ugyanazon az útvonalon. És ráadásul gyönyörű is ez az útvonal, igaz versenyzés közben nem igazán tudod élvezni a tájat, pedig az Anniviers-völgy az Alpok egyik legszebb zuga” – fogalmazott Kilian Jornet. Rossz hír a szurkolóknak, hogy a pályacsúcstartó idén nem áll rajthoz: a szezon során összeszedett sérülései miatt kénytelen kihagyni a 2026-os versenyt, pedig az év elején még az idei fő céljai között szerepelt a Sierre-Zinal.

Ezt olvastad már?

Elhousine Elazzaoui: „Szeretném megmutatni, hogy semmi sem lehetetlen”

Gyerekkorát tevekaravánok és a sivatagi túlélés törvényei formálták, tehetsége, kitartása és akaratereje pedig megadták a lehetőséget, hogy bizonyítsa: igenis helye van a világ legjobbjai között. Nem a véletlen műve, hogy Elhousine Elazzaoui ma a világ…

Tovább olvasom

A címvédők is visszatérnek

A férfi mezőnyben a kenyai Philemon Kiriago (Run2Gether On Trail) érkezik címvédőként, aki 2023-ban és 2025-ben is győzött, tavaly ráadásul csapattársaival együtt a teljes férfi dobogót bezsebelték. „Ez a kedvenc versenyem Európában, egyben a leghosszabb táv, amit valaha teljesítettem. Szeretem, hogy a pálya minden évben ugyanaz marad: kemény rajt, aztán rendkívül gyors folytatás. 2026-ban is a győzelemért harcolok, és remélem, a csapatommal ismét sikerül dominálnunk a dobogót” – mondta Philemon Kiriago.

Sierre-Zinal
Philemon Kiriago 2025-ben másodszor is megnyerte a Sierre-Zinalt – Kép: GTWS / Rising Story

A női mezőnyben Caroline Kimutai (Salomon) a címvédő, a pályacsúcs tulajdonosa pedig a svájci Maude Mathys, aki négyszeres Sierre-Zinal-bajnok, és 2019-ben 2:49:20-as idővel állította fel a jelenlegi női rekordot.

A verseny 2018 óta a Salomon Golden Trail World Series egyik kihagyhatatlan állomása, évente több mint 6800 futó áll rajthoz rajta több mint 70 országból. Ha Zegama a terepfutás Tour de France-a, akkor a Sierre-Zinal a terepfutás New York maratonja, amit nem érdemes kihagyni.

A futamot augusztus 8-án élőben lehet követni az HBO Max és az Eurosport platformjain.

 

- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

Ha a felkészülés már a nevezés pillanatában megkezdődik, a verseny már csak ünnep

A futóversenyek ma már sokkal többet jelentenek a rajt- és célvonalnál. Egyre többen kötik össze a megmérettetéseket utazással, hosszú hétvégékkel, sőt,...

Télen, hóban az alapozás közepén is lehet versenyezni, a Tihany Trail pedig igazán jó kihívás volt felmérni a formát

Szeretek pár versenyt az alapozás időszakában is beiktatni az edzéstervbe, annak ellenére, hogy ilyenkor még nem vagyok csúcsformában, mentálisan viszont sokat...

A grafikon csak a számokat mutatja, a Telekom Vivicittán a te futásod története kerül a középpontba

Egy futóverseny ma már nemcsak kilométerekből áll, hanem adatokból is, tempógörbékből, pulzusból és statisztikákból. A Telekom Vivicittán azonban a számok mögötti...
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

További cikkek

Flander Lilla: „Négy hét után először éreztem újra, hogy élek”

A futásra – de bármilyen sportra – gyakran mondják,...

A frissítés a triatlon negyedik száma – Tóth Olivér elárulja, hogyan csinálja

Egy Ironman-távú triatlonon 3,8 kilométert kell úszni, 180 kilométert...

Salomon S/Lab Genesis 2: Nem mindenkinek való és pont ettől jó

Egy sikeres S/LAB modellt továbbfejleszteni talán az egyik legnehezebb...
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img