Lubics Szilvi immár 14. alkalommal rendezte meg az Ultratábor a’la Zala elnevezésű edzőtáborát, amelyre az ország minden tájáról, sőt még külföldről is összegyűlnek a hosszú távok szerelmesei. Tavaly sajnos betegség miatt ki kellett hagynom a négynapos eseményt, de szerencsére idén is meghívást kaptam, így én is csatlakozni tudtam a kilométergyűjtéshez.
Rögtön lendületesen kezdtünk: a bejelentkezés után egy órával már futóruhában gyülekeztünk, hogy egy 20 kilométeres körrel megkezdjük a hosszú hétvégét. Az útvonal Hévíz és Keszthely látványosságait fűzte fel, elfutottunk a termáltó, a fenyves allé, a meglepően jeges Balaton és a Festetics-kastély mellett is.
Másnap 40 kilométeren keresztül kanyarogtunk Rezi, Zalaszántó és Cserszegtomaj között, közben megtekintve a sztúpát és a rezi várromot. Szombaton ismét egy könnyű, aszfaltos huszas volt soron Felső- és Alsópáhok érintésével. Vasárnap a Vadlán 8 útvonalát fordított irányban lefutva búcsúztunk a tábortól, ehhez a 43 kilométerhez 1680 méter szintemelkedés is társult. Esténként a kötetlen beszélgetések mellett motiváló élménybeszámolókat is hallhattunk: Hegedűs Ákos az extrém triatlonról, Rakonczay Gábor az óceánátevezésről mesélt.
Négy nap, ami csak a futásról szólt
Bár az én átlagos heti kilométerszámom 80 körül szokott lenni, csak nagy ritkán sikerült összehoznom a 100+ kilométert, most azonban könnyen lecsúszott a 120 is. Hiába, ennyit jelent a közösség ereje, hiszen könnyen találni olyat, akivel közös a tempó, és a futásnak köszönhetően a közös témán sem kell sokat gondolkodni. Ha lemarad az ember, csak hozzácsapódik egy másik társasághoz, hiszen bármennyire is együtt mozogtunk, azért elnyúlt a „mezőny”, így senki nem maradt magára.
Szuper útvonalakat állítottak össze nekünk, a környék legjavát sikerült bejárnunk. Hogy mennyire nem vagyunk egyformák, azt jól mutatja a tény, hogy a második nap az aszfaltosok szerint túlságosan terep volt, a tereparcok viszont sokallták benne az aszfaltos részeket. Szerencsére a Balaton közelségének köszönhetően a megrögzött aszfaltkoptatók is találtak maguknak megfelelő útvonalat, de én személy szerint örülök, hogy Lubics Szilvi is inkább a terep felé tolódott. Az időjárással is hatalmas szerencsénk volt, sárral csak elvétve találkoztunk, sőt vasárnap volt számomra az év első rövidnadrágos, pólós futása.
Regeneráció is fontos
Ki kell emelnem a szállás wellnessrészlegét: futás után órákig áztattam magam a pezsgőfürdő kellemesen meleg vizében, mások a szaunát látogatták nagy lelkesedéssel, ezek valószínűleg hozzájárultak a gyors regenerációhoz. Na persze, utolsó nap azért kellően darabos volt már a mozgás, viszont az órám még azt az edzést is eredményesnek ítélte. Viszont a svédasztalos étkezésekkel továbbra sem vagyok kompatibilis, van egy olyan érzésem, hogy a kalóriadeficit még a 120 kilométer mellett sem jött össze…
Négy nap, ami csak a futásról szól, távol a valóság zajától és problémáitól: igazán kiváltságos pillanatok,
amikor igazából semmi mással nem kell foglalkozni.
Mindezen tényezőknek köszönhetően fáradtan, de feltöltődve értem haza, és biztos vagyok benne, hogy a tábor pozitív hatással lesz az idei szezonomra. Hálásan köszönöm a meghívást Lubics Szilvinek, és bízom benne, hogy lesz még lehetőségem csatlakozni az ultrafutók közösségéhez.
