- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

Két teljesen külön világ találkozott, mégis ebből lett a legerősebb szövetség

- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

Elég közvetlen vagyok, könnyen alakítok ki kapcsolatokat, és bár gyakran mondom, hogy utálom az embereket, azért van ebben némi hazugság. Inkább azt mondanám, hogy egyre nehezebben kedvelek meg úgy igazán valakit, viszont igyekszem mindenkinek megadni a lehetőséget, mert kevés jobb érzés van annál, mint amikor eszedbe jut egy szeretett személy, és mosolyra húzódik a szád.

Soha nem volt edzőm, mondjuk ez nem véletlen, soha nem is edzettem. Pontosabban csak csoportos órákra jártam, ahol jóval kisebb eséllyel alakul ki közvetlen, baráti kapcsolat a „tanár” és a „diák” között. A futnitanulok oldalon már sokszor felvetődött a kérdés, hogy edzőmmel, Makár Tomival hogyan ismertük meg egymást.

Jobbnál jobb tippek születtek

Az egyik kedvenc követőm, futócimborám összeszedett néhány lehetőséget. Felmerült, hogy Tomi egyszer elfutott mellettem, és ügobosszillatú volt a csík, amit húzott, én pedig rátapadtam. De az is, hogy részegen aludtam a margitszigeti futópályán, ő pedig felkarolt. (Egyébként „jánykoromban” elég gyakori vendég voltam a Holdudvarban, szóval ez még meg is eshetett volna.) Még arra is gondolt, hogy korábbi kínzásaiért Tomit már valaki elásta, és én mentettem ki.

Sorait azzal, az amúgy jogos kérdéssel zárta, hogy milyen véletlenek vicces közjátéka sodor össze két ennyire különböző embert. A megoldás sokkal egyszerűbb, mint a fentebb említett opciók: nem is különbözünk annyira. Kábé tizenhárom évvel ezelőtt keveredtem be egy spinningórájára. Tökre emlékszem, hogy sokat gondolkodtam rajta, bemenjek-e, mert kicsit feszélyezve éreztem magam. Gondoltam, ez tuti egy díszfasz, és szerinte csak kiváló sporteredményekkel és kerek fenekű lányoknak van helye a bringákon.

Még jó, hogy elnyomtam az előítéleteimet, és erőt vettem magamon. Egy kedves, alázatos csávó mondta ott az itinert, én pedig teljesen felszabadultam. Utánanéztem az eredményeinek, sőt egy barátnőm még interjút is készített vele. Lett volna mire felvágnia, de nem tette. Imádtam az óráira járni, egy-két év után azonban úgy alakult, hogy elment Újpestről. A közösségi médiának hála mindig tudtam, mi van vele. Jó érzés volt látni, amikor megtalálta a párját, és gyermekei születtek, büszkén követtem sportsikereit is. Tisztán látszott rajta, hogy egy elszánt, megszállott bolond.

Azt hittem, csak sportolni megyek, végül egy olyan embert találtam, aki végigkíséri az utamat – Kép: Futnitanulok

Egy jó bolond. Tudtam, hogy futókat készít fel versenyekre, és végtelenítve tartja még a bísungákat is. Amikor úgy határoztam, hogy magányos sportra van szükségem, akkor egyértelmű volt, hogy őt kell megkeresnem. Beszéltünk, és azonnal elvállalt. Jól van, szereti még a kihívásokat – gondoltam magamban. Azt, hogy ő mit gondolt, nem tudom, de éreztem, hogy tiszteli az elhatározásom, és bízik bennem. Nekem ez indulásnak bőven elég volt. Úgy voltam vele, ha nagyon nem lesz meg a csí, akkor érzékeny búcsút veszünk egymástól. Aztán amikor először történt, hogy valami kapcsán eszembe jutott, és mosolyogni kezdtem, akkor tudtam, hogy jó helyen vagyok.

Jó kezekben

Nagyon érdekes kapcsolat ez, az edző–edzett, vagy hogy is mondják a nagyok. Részben egy őszinte barátság, mert mindent tudnia kell rólam. Milyen éppen a testem, a lelkem, az elmém. Ezt olykor még magamnak is nehéz bevallani. Részben egy főnök–beosztott viszony is. Feladatok vannak, beszámolók, időnként számonkérés is. Azt hiszem, az ő nevében is beszélek, ha azt mondom: mi kicsit cinkosok is vagyunk, olyan telepi haverok. Jókat tudunk mulatni magunkon és egymáson is.

Fontos közös pontunk a kaja iránti rajongás.

Csillogó szemekkel mesélte, hogy fénykorában négyezer kalóriás töltött lángosokat reggelizett, és én sem titkolok el előle egyetlen finom, zsíros, habos falatot sem. Összetart minket a szent meggyőződés, miszerint joghurtos túrókhoz és natúr csirkemellekhez egész egyszerűen túl rövid az élet. Szóval még azt is megkockáztatom, hogy előző életemben részegen aludtam a margitszigeti futópályán, és ő felkarolt. Én kiásnám, ha valaki elásná. Még.

- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

60 induló, 9 célba érő: a Triglav Trail 100 kilométere keményebb volt, mint amire számítani lehetett

60-an vágtak neki a Triglav Trail első 100 kilométeres versenyének, de mindössze kilencen értek célba. A szlovén hegyek között 6300 méter...

Profi szervezés, hiányzó hangulat, üres közönség – ilyen volt a majdnem elmaradt Debrecen Maraton

A kezdeti baljós előjelek ellenére nagyon színvonalas rendezvény lett az első Debrecen Maraton, ami egy régi hiányosságot pótolt a városban. A...

„Mit szólnál, ha körbefutnám a Balatont? Kétszer.” – Boros Lindával és Erdélyi Nándival beszélgettünk

Boros Linda az első nő, aki hivatalos szintidőn belül teljesítette az NN ultrabalaton #Projekt418 számát, azaz kétszer futotta körbe a Balatont,...
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

További cikkek

Bódis Tamás pályacsúccsal nyerte az idei Spartathlont

Bódis Tamás nyerte a 2026-os Spartathlont, a 246 kilométeres,...

Télen is futnál, bringáznál, túráznál? A Kanári-szigetek hatalmas szabadtéri edzőterem

A Kanári-szigetekről sokaknak a téli napsütés, a tengerparti resortok...

Kínában folytatódik a Golden Trail World Series

A Golden Trail World Series szeptember 27-én a kínai...

SUHANJ! a Berlin Marathonon 

A SUHANJ! Alapítvány csapata 2015 óta vesz részt a...
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img