- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

Spartan Ultra versenyre készülsz? Ezt a 4 tippet fogadd meg!

A felkészülés jó esetben elvégezve, rengeteg edzésmunka és várakozás után most itt a „nagy nap”. Már „csak” annyi a feladatod, hogy koncentrálj, és élvezd a versenyt. A kettő ugyanis nem zárja ki egymást, sőt. Ha felkészültél nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is, elkerülhetsz sok olyan akadályt, ami nem szükségszerű a további 60+ mellett, amit amúgy is megkapsz a pályán.

Most néhány, a saját tapasztalataim alapján hasznos tippet osztok meg veled a verseny előtti időszakra, illetve a verseny napjára.

Menj végig a pályán – gondolatban

A legfontosabb, ha már ennyit készültél a kihívásra, hogy könnyítsd meg a dolgod azzal, hogy végiggondolod, mire számíthatsz a pályán. Tanulmányozd az előre megadott pályarajzot és az akadályok leírását, így már otthonosan fogsz mozogni verseny közben. Ezzel a módszerrel tudni fogod nagyjából, hol jársz, mikor mire számíthatsz, hogyan oszd be az erődet és a frissítésedet.

Ha már a versenyt megelőző napon megérkezel a versenyhelyszínre, az is sokat segíthet, mert megnézheted (kipróbálni tilos) az akadályokat és a fesztiválterület környékét. Persze a barátokkal, versenytársakkal való találkozás és a verseny atmoszférájával való feltöltődés is segít ráhangolódni a másnapra.

Ezt olvastad már?

Ha az álomversenyeden szakadhat, mégis rajthoz állsz, az edzéseken sem lehet kifogás az eső

Szinte minden futó életében eljön az a pillanat, amikor az időjárás nem a legbarátságosabb arcát mutatja. Pedig az esős futások nem csupán szükséges rosszak lehetnek, hanem valójában értékes tapasztalatot nyújtanak a fizikai és mentális felkészüléshez.…

Tovább olvasom

Tervezd meg a frissítésed!

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy milyen fontos a megfelelő frissítés a verseny során. Ebben van néhány aranyszabály, de mindenkinek azt kell kitapasztalnia a felkészülés során, hogy mi az, ami neki személyesen beválik.

Néhány általános tanács: a gélek és az izotóniás italok a legjobban fogyasztható frissítők egy ilyen kihívás közben, ugyanis ezeket nem kell rágni, így miattuk megállni sem kell, akár egy lejtőn is tudsz frissíteni. Én hozzávetőlegesen 35–40 percenként eszem egy zselét, és körülbelül minden 3–4. frissítésem valamilyen szilárd étel. Ez lehet csoki, nápolyi, banán, gumicukor vagy aszalt gyümölcs, kinek mi jön be. A lényeg, hogy sokszor egyél keveset, így menet közben is lehet enni.

A vízfogyasztásom teljesen időjárásfüggő. Én általában két darab 500 ml-es kulaccsal szoktam indulni, és azokat töltöm újra. Körülbelül 10 kilométerenként biztosan elfogy egy liter víz. Fontos, hogy ne legyél szomjas, mert az elronthatja az egész frissítésedet.

spartan race
Egy sikeres Spartan Ultra teljesítéséhez nem elég az erő és az állóképesség – Kép: Spartan Hungary

A verseny felénél átmész a depón, itt a saját számodra szóló csomagodban hagyhatsz mindent, amire szükséged lehet a második körre. Mindig időre egyél, ne várd meg, amíg éhes leszel, és hallgass az érzéseidre abban, hogy mi esik jól.

Megfelelő ruházat és a depó

A megfelelő ruházat szerintem a „minél kevesebb, annál jobb” elvét követi. Ha a rajtban egy kicsit fázol, az verseny közben éppen kellemes lesz. Kend be a lábfejedet és a dörzsölődésre hajlamos helyeket vazelinnel, mivel gyakran már az elejétől vizes lesz a cipőd egy patak- vagy tóátkelés után. Legyen persze a zsákodban a kötelező felszerelés, amit éppen előírnak (fólia, lámpa stb.), ez nagyon fontos.

Én mindig viszek egy plusz réteget, vékony kabátot, esetleg hosszú ujjú aláöltözőt. Bármikor változhat az időjárás, és nagyon jól tud jönni egy száraz, meleg réteg. Ennek érdekében, amit nem akarok, hogy vizes legyen, azt a hátizsákomba teszem egy műanyag zacskóban.

futómellény
Egy jó futómellényre a Spartan versenyeken is szükséged lehet – Kép: Spartan Hungary

A kesztyűt is ide szoktam tenni, mert ha vizes, már nem sokat ér. Kesztyűt, hátizsákot, cipőt, zoknit, ruhát, mindenből olyat vegyél fel, amit már teszteltél éles körülmények között is, így biztonsággal bízhatod rájuk magad végig. A depóban ne tölts több időt annál, mint amennyit átlagosan frissítenél egy állomáson.

A legjobb, ha van két táskád: az egyik a depóban összekészítve várja, hogy felkapd a második körre. Ez a leggyorsabb módja a depóban való frissítésnek: egy előre összekészített zsák. Aztán szaladj is tovább, mert minden perc, amit itt töltesz, extra idő, akár helyezés is múlhat rajta.

Ezt olvastad már?

A sár, a hideg és a könnyek csak a kezdet, készülj fel a Spartan Race igazi kihívásaira

A Spartan Race versenysorozat egy komplex megmérettetés, bármilyen szinten vagy a sportban, kihívás elé tud állítani. Lehet, hallottál már róla: igen, ez az, ahol valószínűleg sáros leszel, ahol a futás mellett akadályokat is le kell…

Tovább olvasom

„Egyél, igyál, haladjál!”

Ez volt a tanács, amit az első ultrám előtt hallottam, és mennyire igaz volt! Nincs titok: frissíteni kell rendesen, és menni előre. Oszd fel kisebb kihívásokra a nagyon hosszúnak tűnő utat. Én mindig a következő frissítőig vagy hegycsúcsig gondolkodom aktuálisan, és mindig csak a következő lépést, akadályt akarom leküzdeni.

Sok kis lépés egymás után pedig már egy ultra lesz. Ha nem bírsz már tempósan futni, akkor kocogj; ha nem tudsz kocogni, sétálj, majd kocogj bele. Ha az sem megy, sétálj, mássz, csak mindig haladj előre, ne add fel, és célba fogsz érni.

Ha valami nem sikerül, ne ess kétségbe, nagyon hosszú a verseny, bármerre fordulhat a kocka, és minden mélyponton túl lehet lépni. A nehéz percekben gondolj a cikk bevezető gondolataira: ez a nagy nap, erre készültél, és most itt vagy, adj bele mindent!

- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

A grafikon csak a számokat mutatja, a Telekom Vivicittán a te futásod története kerül a középpontba

Egy futóverseny ma már nemcsak kilométerekből áll, hanem adatokból is, tempógörbékből, pulzusból és statisztikákból. A Telekom Vivicittán azonban a számok mögötti...

Két teljesen külön világ találkozott, mégis ebből lett a legerősebb szövetség

Elég közvetlen vagyok, könnyen alakítok ki kapcsolatokat, és bár gyakran mondom, hogy utálom az embereket, azért van ebben némi hazugság. Inkább...

Hogyan legyél gyorsabb futó? 7 hiba, amit a legtöbben elkövetnek

Ha szeretnél gyorsulni, javítani a teljesítményeden, és tudatosan építeni az állóképességedet, akkor a gyorsító edzések, az intervall edzés és a fartlek...

További cikkek

„Ha egy ember fog aznap célba érni, akkor én leszek az” – interjú Szilágyi Tamással a hawaii Ironman-vb-ről

A hawaii Ironman-világbajnokság már önmagában is különleges mérföldkő egy...

Gravel futás az Alpokban: történelmi útvonalon debütál a Gravel Marathon Schliersee–Thiersee

2027 márciusában különleges futóverseny debütál az Alpok előterében. A...

Gravel futás: az aszfalt tempója, a terepfutás szabadsága

A gravel kerékpározás már megmutatta, milyen jó érzés, amikor...
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img