Hogyan képes valaki akár kettő, hat vagy akár tíz napon keresztül újra és újra elindulni ugyanazon az alig egy kilométeres pályán, miközben alig alszik, folyamatosan fáj mindene, és sokszor már enni sincs ereje? Az ultrafutás ezen szakágában éppen ez a lényeg: lecsupaszítani az embert a végletekig, ahol már nem a tempó, hanem a túlélés, a mentális stabilitás és a saját határok feszegetése számít. Egy ilyen verseny egészen más, itt néhány nap után már a papucs, a sírás vagy egy tál meleg étel is taktikai tényezővé válhat, amikor a kilométerek mellett lassan önmagukkal is versenyt futnak az emberek.
A több napon át tartó, általában időben meghatározott futásokat hívjuk többnapos futásnak, angolul multiday runningnak. Ezeknek a legelterjedtebb kategóriái a 48 órás (2 napos) és a 6 napos versenyek. De rendeznek például 72 órás vagy 10 napos versenyeket is. Ide sorolhatók a nem annyira elterjedt, nagyon hosszú, távolságban meghatározott versenyek is, például az 1000 km-es, 1000 mérföldes, de rendeznek 3100 mérföldes (kb. 5000 km-es) versenyt is, ami szintén ide sorolható.
Most azonban maradjunk a népszerűbb, időkorláttal meghatározott versenyszámoknál. Ezek általában egy viszonylag rövid, 1-2 km hosszúságú körpályán zajlanak, és ott kell a futóknak, például a 6 napos számnál, 6 nap alatt minél több kört megtenniük. Eközben maguk gazdálkodnak az idejükkel, akkor esznek, és akkor, illetve annyit pihennek, amennyit akarnak. Általában vagy a szervezők biztosítanak pihenési lehetőséget, vagy önellátó módon oldják meg azt a pálya melletti sátorban, faházakban, közeli hotelben. Mint egy 6 napos nyaralás, ahol
semmi dolga nincs az embernek, mint az adott pályán minél több kilométert megtenni.
Az edző szemével
Nekem Rakonczay Gábor edzőjeként, a 6 napos világbajnokság megnyerésekor pedig a segítőjeként, valamint a világ egyik legszínvonalasabb magyarországi 6 napos versenyének szervezőcsapat-tagjaként van szerencsém közelről belelátni ebbe az emberi őrültségbe, a versenyzői lélektanba.
Különböző szintű futók, különböző felkészültséggel, taktikával, célokkal indulnak el egy ilyen megmérettetésen, de úgy gondolom, hogy a fő motiváció mindenkinél ugyanaz:
a lehető legminimálisabb, legsterilebb környezetben elmenni a saját határaikig.
Megtapasztalni, milyen érzés az, amikor már napok óta minden fáj, hullafáradt az ember, éjjel, akár rossz időben is, akár egyedül is, de feláll és elindul távolságot gyűjteni. Lehet futva, gyalog, vánszorogva, örömmel, szomorúan, sokszor sírva, de haladni kell, gyűjteni a kilométereket, néhány nap után már talán csak a métereket. Egy idő után már nem számít a ruházat sem, már nem kell profi futóruha, sőt sokszor még a futócipőnél is kényelmesebb a papucs. Csak haladni.
Persze az élmezőnyben a győzelemért itt is hatalmas csata zajlik, de ez picit másmilyen csata, mint a legtöbb sportban. Itt a versenyzők 6 napig látják a társukat ugyanolyan állapotban, mint amilyenben ők vannak, csak különböző periódusokban. Persze jó esetben a legtöbb sportoló minden sportágban tiszteli az ellenfelét, de itt egy ilyen 6 nap után nem találni olyat, aki ne tisztelné a másikat, és olyan segítőt sem, aki ne segítene bármelyik ellenfélnek, aki itt inkább sorstárs. Szóval
az élmezőny általában nagyon komoly fizikai, mentális és taktikai felkészüléssel érkezik.
Különböző pihenési taktikákkal: van, aki sok rövid, 5-10 perces pihenővel halad, és a 6 nap alatt sem alszik 30 percnél többet egyszerre, van, aki ritkább, akár 6 órás alvásokat is beiktat. A győzelmi esélyeket egyébként nagyban befolyásolja az alvással, pihenéssel eltöltött összes idő, ez többet szokott számítani, mint a mozgás sebessége. A pihenés mellett a másik kritikus dolog az étkezés, az energia bevitele. Elképzelhetetlenül sok energiát kell pótolni folyamatosan, több napon át, aminek a felszívódása, megemésztése nem egyszerű a szervezetnek fáradtan és mozgás közben. Ennyi ideig nem lehet a sportra használatos energiadús ételekre, italokra támaszkodni, szükséges a mindennapi, normális táplálék is, és amikor már azt sem bírja, kívánja a futó, rögtönözni, improvizálni kell.
Azt nem nehéz elképzelni, hogy néhány nap után egy erősen elfáradt, megterhelt szervezettel mi történik rövid időn belül energia-utánpótlás nélkül. Általában eljön az a pont, amikor mindegy, mit, bármit, de enni-inni kell, különben lehetetlen a pályán, versenyben maradni. És ez mind sokkal bonyolultabb, mint a kívülálló gondolja. A versenyző már nem bír reálisan gondolkodni, ő már nem kíván semmit, és ha még éppen bír menni, akkor azt hiszi, hogy ez örökké így is marad. Nem nehéz belátni, hogy bizony nem.
Verseny önmagunkkal
Persze a tapasztaltabb versenyzők, csapatok – hiszen sok élmezőnybeli futó több segítővel is érkezik, mert a segítők sem képesek végigbírni a sok napot – számos taktikai elemmel, praktikával rendelkezhetnek. Megtapasztalhatják, tervezhetnek vele, hogy ennyi nap alatt lehetséges a regeneráció, a napok egymásra építésével akár a 6 napon belüli esetleges erősödés is valamilyen téren. A legrosszabb nap után is lehetőség van jobb teljesítményekre, minden nap, minden szakasz lehet egy külön történet, különböző taktikával, motivációval.
Hatalmas belső utazás is egy ilyen verseny, úgy gondolom, hogy mindenkinek.
Sokszor a motiváció a fáradtsággal párhuzamosan csökken, nem mindegy, hogy erre ki hogyan van felkészülve, ki hogyan tudja kezelni.
Összességében elmondható, hogy nagyon bonyolult műfaj ez, ahol ugyanúgy elengedhetetlen a megfelelő fizikai felkészülés, de az, akármilyen magas szintű is, nem elegendő 6 napig a pályán maradáshoz. Viszont legalább az események lassabban történnek,
van idő közben módosítani, újratervezni, a hibákat kijavítani.
A célba érkezésnél az eufória mindenkinek garantált, egy ilyenen nem lehet úgy célba érkezni, hogy könnyű volt, vagy hogy nem szenvedett a versenyző közben.
