Az ultrafutás ott kezdődik, amikor már késő visszalépni – irány az Ultra Tisza-tó

Kisétáltam a kedvenc kis újpesti kifőzdémbe ebédet venni. Imádok a nénikhez járni, és bár Vérhasnak hívjuk a helyet, még soha semmi bajom nem volt, a túlevést leszámítva. Ahogy álltam ott, és tátott szájjal csodáltam a virágos tálakon sorakozó rántott dolgokat, jött egy e-mailem. Az e-mail, amelyben arról értesítettek, hogy ötfős csapatunk, a Makárteam bejutott az Ultra Tisza-tóra.

Hazudhatnám, hogy az egyik szemem sírt, a másik nevetett, de ahogy a harminc fokban, már most bucira vizesedett bokákkal sétáltam vissza a kis sült hús-krumplipüré kombómmal, belegondoltam, hogy mi a bánat lesz velünk majd ott a gáton?

Ötfős csapat, 130 kilométer és nulla józan ész – irány az Ultra Tisza-tó – Kép: Ultra Tisza-tó

130 kilométer a gáton

Vajon Arany rólunk is azt írná, hogy:

„Ez volt ám az ember, ha kellett, a gáton,
Nem terem ma párja hetedhét országon;”

De rájöttem, hogy ezt még Jani sem hinné el.

Kurva nagy szerencse, hogy éppen attól az évtől kezdve lehet csapatban is futni, amikor én, barom, kitalálom ezt magunknak. Jó nagy marha voltam, választhattam volna a busungát is, mert két keréken is körbe lehet ám menni a tó körül, de nem, baszd meg! Nekem futnom kell, és magammal rántani még négy másik őrültet, akik közül az egyik a férjem.

Ezt olvastad már?

Hét ember, nulla közös múlt – így lettünk ismeretlenekből csapattá

Van valami különösen izgalmas abban, amikor egy történet nem hónapokig szervezett, gondosan felépített tervként indul, hanem szinte véletlenül áll össze. A mi NN Ultrabalaton csapatunk pontosan ilyen volt: egy félig szétesett eredeti felállásból, néhány Instagram-sztoriból…

Tovább olvasom

Lehet, hogy a sors fintora, hogy éppen a Függetlenség napján rendezik a versenyt, és csórikám úgy hagy majd ott a tiszafüredi rajtnál, mint eb a szarát.

Egyébként mondják a „nagyok”, hogy ez kiváló edzés és mentális készülés az NN Ultrabalatonra.

Senkit nem szeretnék lelombozni, de úgy tudom, 130 kilométeren indul az NN Ultrabalaton pályacsúcstartója, Bódis Tamás is, és bár sajnos csak egyszer találkoztam vele, olyan srácnak tűnik, akinél nem babra megy a játék, szóval gyanítom, a Tiszánál is hasonló lesz a cél.

Remélem, mi is ilyen boldogan futunk be – kézenfogva – Kép: Ultra Tisza-tó

Elit mezőny vár

Eddig egyébként a férfiak közül Drexler Gábor volt a leggyorsabb, aki 2021-ben 10 óra 18 perc 45 másodperc alatt teljesítette a duplakörös kihívást, míg a nőknél Szilágyiné dr. Tóth Tímea a pályacsúcs büszke tulajdonosa 11 óra 38 perc 06 másodperccel.

Ezt olvastad már?

Dr. Kőnig Róbert: „Nem rekordokat hajszolok, hanem tiszta gondolatokat”

Dr. Kőnig Róbert számára a futás nem a teljesítményről szól, hanem a rendrakásról – fejben, lélekben, gondolatokban. Nem méri a tempót, nem számolja a kilométereket, és sportórát sem használ. Egyszerűen addig és úgy fut, ameddig…

Tovább olvasom

Az én céljaim ennél jóval szerényebbek. Igazából csak szeretném túlélni a rám szabott kilométereket, nem szarrá égni, és nem összecsípetni magam bogarakkal, szóval ha az erősen ajánlott szuku és naptej illatát érzitek keveredni, akkor valahol a közelben vagyok.

Egyébként számomra komolyan döbbenetes és egyben csodálatos, hogy mennyi bolond van, csak úgy füstöl a StafétApp.

Ha ezt túlélem, akkor jövőre százfős csapatban megyek az NN UB-ra is.

Mielőtt világsztárrá vált, futóversenyeken bizonyított Chappell Roan, a színpadi energiája nem véletlen

A 2025-ös Sziget Fesztivál egyik legjobban várt fellépője volt Chappell Roan, aki a fiatal popgeneráció egyik legfeltűnőbb és legmagabiztosabb előadójaként kért...

RunForRights: 5 kilométer futás az elfogadásért, az egyenlőségért és az emberi jogokért

A futás első ránézésre egyszerű dolog, csak felveszed a cipőt, kilépsz az ajtón, és elindulsz. Van, aki tempót fut, van, aki...

Garantált szél, csodálatos szőlőültetvények és kőkemény kihívások minden távon, ezért lett az Ultra Trail Vipava Valley Szlovénia legnépszerűbb terepfutó versenye

Ha eddig főként aszfalton koptattad a cipőd talpát, ám a közelgő tél miatt megfordult a fejedben, hogy terepre merészkednél, akkor meríts bátran Lubics Szilvi tapasztalataiból, és fogadd meg a tanácsait a tökéletes élményekért!

További cikkek

10 dolog, amit kezdő futóként sosem gondoltam volna magamról

Majdnem napra pontosan tíz évvel ezelőtt teljesítettem az első...

A Badwater körülményeire készülhetnek az Ultra Tisza-tó indulói: brutális forróság várható

Amikor a futók a világ legkeményebb ultraversenyeiről beszélnek, gyakran...

Több, mint futóverseny – az NN Ultrabalaton után tízből nyolcan életmódot váltottak

A futás sokkal több, mint egyszerű mozgásforma, könnyen elérhető,...
- Hirdetés -