Dr. Kőnig Róbert számára a futás nem a teljesítményről szól, hanem a rendrakásról – fejben, lélekben, gondolatokban. Nem méri a tempót, nem számolja a kilométereket, és sportórát sem használ. Egyszerűen addig és úgy fut, ameddig jólesik.
Az ismert gyermeksebész szerint a legfontosabb, hogy minden futás végén maradjon egy jó érzés: sikerüljön kikapcsolni, kitisztulni és helyretenni magában a dolgokat.
Hogyan lett a futás az életed része? Mikor kezdtél el futni?
Kétezerben kezdtem az egyetemet, akkoriban több mint 110 kiló voltam. A biokémia szigorlat után jött egy felismerés: ha kevesebb energiát viszek be, mint amennyit elégetek, akkor le fogok fogyni. Tudom, ezt ma sokan nagy titokként próbálják eladni, de nincs ebben semmi trükk. Ekkor kezdtem el futni. Az első próbálkozásomra a mai napig emlékszem: kimentem az albérlet elé, elfutottam az utca végéig, majd visszasétáltam, mert úgy éreztem, ennyi volt. Második alkalommal már visszafelé is futottam. Innen indult az egész.
Sikerült lefogyni harminc kilót, amiben a futásnak is nagy szerepe volt, de mindig fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a táplálkozás legalább ennyire számított – azon belül is inkább a minőség, nem a mennyiség. Az egyetem végére már heti három-négy alkalommal futottam, általában 12–16 kilométert. Futás szempontjából akkor voltam a csúcson. A maraton és a félmaraton sosem vonzott igazán, mert mindig tartottam az ízületeim túlterhelésétől.
Miért pont a futás?
Azért szeretem ennyire, mert ez a legkényelmesebb sport: gyakorlatilag semmi nem kell hozzá, csak egy jó cipő. A ruházat másodlagos. Kilépsz az ajtón, és már indulhat is. Nagyon időhatékony, és közben szórakoztat is. Futás közben mindig progresszív zenét hallgatok, ez az egyetlen idő, amikor igazán el tudok merülni benne, ezért is külön élmény számomra. Berakom a fülhallgatót, és megyek. Ez lett az én rekreációs időm: közben tervezek, összegezek, átgondolom a napokat és a feladatokat.
Mentális rendrakás?
Abszolút. Sokan nem is a fizikai része miatt szeretnek bele a futásba, hanem a mentális hatása miatt – és ez nálam is így van. Van benne egy kellemes fáradtság, a dopamin- és szerotoninfelszabadulás élménye, de ennél sokkal többről szól. A monotónia és az ismétlődő ritmus kifejezetten megnyugtató, amit a zene tovább erősít. Ez a kettő együtt hoz létre egy olyan állapotot, amiben tényleg rendet tudok tenni. Ilyenkor azok a problémák, amik futás előtt súlyosnak vagy kaotikusnak tűnnek, letisztulnak. Mintha kikristályosodna, mi az, ami valóban fontos, és mi az, amit csak én nagyítok fel, vagy amit a környezet, akár a közösségi média tesz indokolatlanul hangsúlyossá.
Számomra a futás az egyik legerősebb stresszkezelési eszköz.
Akár munka, akár magánélet miatt van nehezebb időszak, segít lecsendesíteni a gondolatokat, és utána sokkal tisztábban tudok ránézni a dolgokra.
Hogyan férnek bele az edzések a mindennapjaidba?
Abban hiszek, hogy mindenkinek arra van ideje, amire szán. Ez alapvetően döntés kérdése. Ma már nem futok annyit, mint egyetemistaként vagy tíz évvel ezelőtt, amikor sokkal nagyobb volumenben edzettem. Most több sportot csinálok párhuzamosan, a futás csak az egyik elem. Mellette kettlebellezek és úszom is. Ez a három sport jól kiegyensúlyozza egymást: fizikailag és mentálisan is stabil alapot adnak.
Mennyire fontosak a számok és az eredmények?
Semmit nem mérek. Sem tempót, sem pulzust, nincs okosórám sem. Most egyszerűen annyit futok, amennyihez kedvem van – ez általában 5 és 9 kilométer között van, teljesen hangulatfüggően. A tempó is aznapi érzés kérdése, sokszor a zene is befolyásolja. A lényeg számomra az, hogy jól érezzem magam. Nem a rekordok hajszolása motivál, hanem az egészség és az, hogy ez minden alkalommal jó élmény legyen.
Milyen visszajelzéseket kapsz, és mit jelent számodra, hogy sokan inspirálódnak abból, amit megosztasz?
Nagyon sok visszajelzést kapok, ezek túlnyomó része pozitív. Sokan írják, hogy sikerült őket motiválnom egy egészségesebb életmódra, akár a mozgás elkezdésére, akár arra, hogy jobban odafigyeljenek magukra. Ezek az üzenetek nekem nagyon sokat jelentenek. Nem titkolt szándékom is volt, hogy megmutassam, honnan indultam, és hogy a fejlődés nem mindig látványos, sokszor kifejezetten nehéz folyamat. Az úszásnál például tudatosan vállaltam, hogy megmutatom: ez nem megy könnyen, sőt küzdelmes.
Szerintem nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki felvállalja, ha valamiben nem jó, mégis kitart mellette és fejlődni akar.
Én ezt fontosnak tartom. Ha csak néhány embernek segít elindulni vagy változtatni, már van értelme annak, hogy ezt megosztom.
