27 év után dőlt meg a 100 kilométeres ultrafutás magyar csúcsa, köszönhetően Bódis Tamásnak.
Pabianice városa adott otthon az UltraPark Weekend versenynek, amely Lengyelország egyetlen 48 órás versenye, emellett 24 órás, 100 kilométeres és 50 kilométeres versenyszámot is tartottak. Egy igazi, körözős verseny, hiszen a helyszín a Szabadság Park 1535,16 méteres, hitelesített aszfaltcsíkja volt.
Bódis Tamás a 100 kilométeres versenyszámban indult, amelyet fölényesen nyert 6:20:01-es idővel, amely egyben magyar csúcs is. Tomi 3:48-as átlagos kilométerekkel szelte a versenyt. átlagosan 5 perc 50 másodperceként teljesítette a Szabadság Park körét, hatvanötször.

Ezzel Tamás egy 27 éve fennálló magyar csúcsot döntött meg, ugyanis az atletika.hu rekordok gyűjteménye szerint 100 km utcai futás kategóriában előzőleg Bogár János 6:31:35-ös ideje volt a legjobb, amit még 1999. április 11-én futott meg Encsen. Érdekességképpen mindenképpen fontos megemlíteni, hogy Simonyi Balázs 2019-ben készített interjút Bogár Jánossal, aki akkor beszélt erről a magyar csúcsról. Akkor közel járt ahhoz, hogy világcsúcsot fusson, viszont egy szponzor által igényelt útvonal módosítása miatt nem volt sík a pálya. És így is 27 év kellett, hogy valaki ennél jobbat fusson.
Visszatérve Bódis Tamásra, 11 percet tudott faragni Bogár János hosszú ideje fennálló rekordján. Ehhez a nem túl hosszú versenypálya is ideálisnak tűnt, hiszen egy ovális, éles kanyaroktól mentes vonalvezetésen futhatott végig, erdős környezetben, amely az időjárást és a szelet mérsékelte.

UltraPark Weekend 100 km dobogó
- BÓDIS Tamás: 6:20:01
- NOŻYŃSKI Dariusz (PL): 6:39:08
- COSTLEY Max (GB): 6:50:29

Szívből gratulálok Tomi, tudtam, bíztam benne hogy össze jön neked! – szólt hozzá Bogár Jani is a Facebook poszthoz, amiben Bódis Tomi beszámolt az új sikeréről.
Minden rekord addig áll, amíg meg nem döntik. Ez a 100 kilométeres 27 évig éppen, de ki tudja, hogy kell-e várni még ennyit egy újabb magyar csúcshoz. Bódis Tamás neve mellett még két aktuális magyar csúcs áll, 2025. október 19-én 279,78 kilométert futott 24 óra alatt a Franciaországban megrendezett ultrafutó világbajnokságon, illetve 2022 óta fennáll a Balatonszőlősön elért 2:57:31-es országos csúcsa 50 kilométeres utcai futásban. Ez utóbbit döntötte volna meg Vásárhelyi Máté 2026 tavaszán jelentősen, ha technikai hiba miatt nem zárják ki a verseny végén.
Az idei éve is parádésan áll eddig Bódisnak, hiszen április 20-án a Kassa- Miskolc 118 km-én 8:45:57-es idővel (4:27/km) pályacsúcsot futott, mint utólag kiderült ez nagyjából egy átmozgató verseny volt neki, hiszen a következő hétvégén, április 25-én a 209 kilométeres Ultrabalaton új pályacsúcsát is megfutotta 15:44:45-ös idővel (4:31/km).
Nem olyan régen Bódis Tamás bejelentette, hogy június 27-én indult a Badwater 135 versenyen, az egyik legkeményebb futóversenyen a világon. A kaliforniai Halál-völgyben rendezett versenyen 217 kilométert kell megtenni 4000 méteres szintemelkedéssel és igazi sivatagi brutális hőségben.
Ha kitekintünk a világban, a 100 kilométeres világcsúcsot 6:05:35-tel Aleksandr Sorokin tartja. Viszont érdekesség, 2025-ben az Adidas által rendezett Chasing 100 rendezvényen Sibusiso Kubheka 5:59:20-at futott 100 kilométeres távon. A dél-afrikai versenyző ezt az olasz Nardò Ring motorsportpályán tette.
Ez egy, az Adidas Evo Prime X cipőnek szánt reklám esemény volt. Az eredmény nem tekinthető rekordnak, mert a cipő 6 centiméteres középtalppal rendelkezik (a World Athletics által engedélyezett 4 cm helyett). Emiatt hasonlóan Kipchoge 2 órán belüli maraton teljesítéséhez, ez is egy nem hitelesíthető eredmény. Ezen az eseményen, az Adidas speciális cipőjében sorokin is 6:04:10-et futott.
Az eredménylista alapján Bódis Tamás volt az egyetlen magyar színekben induló versenyző az UltraPark Weekenden.

