Havas, jeges hegyi ösvények és helikopteres mentések is kísérték a hétvégi Transylvania 100 terepfutó versenyt, ahol az extrém időjárás nemcsak a futókat, hanem a szervezőket is komoly döntéshelyzetek elé állította. A hirtelen megváltozó körülmények ismét ráirányították a figyelmet arra, hol húzódik a határ a sport kihívása és a valódi veszélyhelyzet között.
Mit tesz egy szervező, amikor egy versenyen hirtelen, előre nem látható körülmények alakulnak ki, és hol válik el egymástól a futás szabadsága és a biztonság? Csanyával, ifj. Zelcsényi Miklóssal és Kohán Balázzsal beszélgettünk a versenyszervezés legnehezebb döntéseiről.
Extrém időjárási körülmények fogadták az idei Transylvania 100 résztvevőit Romániában. A hirtelen érkező hidegfront, a havas és jeges hegyi szakaszok több futót is nehéz helyzetbe hoztak, miközben a szervezőknek és a hegyimentőknek folyamatosan reagálniuk kellett a gyorsan változó körülményekre.
A történtek kapcsán ifj. Zelcsényi Miklóssal, az NN Ultrabalaton ügyvezetőjével, Csányi Csanyával, a Salomon Ultra-Trail Hungary és a Terepfutás.hu versenyek főszervezőjével, valamint Kohán Balázzsal, a Mátrabérc Trails és a romániai Primavera Trail Race rendezőjével beszélgettünk arról, hol húzódik a határ a biztonság és a versenyzés között. A helyszíni tapasztalatokról a Transylvania 80 női győztesét, Fazakas Bíborkát is megkérdeztük, aki saját élményein keresztül mutatta meg, hogyan változtatta meg a futók helyzetét a hirtelen érkező tél.
A nemzetközi beszámolók szerint több futó hipotermiás tüneteket mutatott, több mentésre is szükség volt, és a pálya bizonyos részei rövid idő alatt szinte téli magashegyi környezetté változtak. Sok résztvevő eredetileg nyárias körülményekre készült, ehhez képest havas, csúszós ösvényekkel, erős széllel és fagypont közeli hőmérséklettel találta szemben magát. A történtek újra előhozták azt a kérdést, amely minden terepfutó verseny szervezőjének fejében ott van:
hol van az a pont, amikor egy versenyt már nem szabad ugyanabban a formában folytatni?
A természet nagysága és ereje
A terepfutás egyik legkülönlegesebb része éppen az, hogy a természetben zajlik. A futók ezért szeretik. Ugyanakkor pontosan ez az a tényező, amely a sportágat rendkívül kiszámíthatatlanná is teszi. Egy hegyvidéki versenyen az időjárás akár órák alatt teljesen megváltozhat. Lent a rajtzónában lehet kellemes tavaszi idő, miközben 1500-2000 méteren havas szélvihar alakul ki.
A futók ebből sokszor csak annyit érzékelnek, hogy nehezebbé válik a pálya, vagy lassabban tudnak haladni. A háttérben azonban ilyenkor folyamatos, összehangolt munka zajlik a szervezői stáb részéről: folyamatosan figyelik a meteorológiai adatokat, kapcsolatban állnak a hegyimentőkkel, és ennek megfelelően újra és újra értékelik a pályán kialakuló helyzetet. Közben szükség esetén módosítási lehetőségeket vizsgálnak, plusz frissítő- és mentőpontokat mozgósítanak, és igyekeznek előre felkészülni olyan forgatókönyvekre is, amelyek akár órákkal később válnak kritikussá.
A legnehezebb döntések akkor érkeznek el, amikor konkrét beavatkozásról kell határozni. Ilyenkor azt kell mérlegelni, hogy indokolt-e a pálya rövidítése, szükség van-e bizonyos szakaszok lezárására, meg kell-e állítani a mezőnyt, vagy a körülmények olyan szintre romlanak, hogy végső esetben a verseny lefújása is felmerülhet.
Ez kívülről sokszor egyszerű döntésnek tűnik, valójában azonban óriási felelősség.
Egy terepfutó versenyen a mezőny gyakran több tíz kilométer hosszan széthúzódik, nehezen megközelíthető helyeken. Mire egy időjárási fordulat megérkezik, addigra a futók egy része már magasan a hegyen lehet.
Hazai viszonylatban sem ritka, hogy extrém időjárás fogadja egy futóverseny résztvevőit és szervezőit. Ezt ifj. Zelcsényi Miklós, az NN Ultrabalaton ügyvezetője is megerősíti. „Még édesapám rendezése alatt volt egy NN Ultrabalaton, amikor érdekes módon az utolsó pillanatban, gyakorlatilag pár nappal az esemény előtt több település visszavonta az áthaladási engedélyt. Ez azt jelentette, hogy a verseny bizonyos szakaszokon nem tudott volna áthaladni az érintett településeken, így az NN Ultrabalaton a lemondás szélére került, ráadásul akkor, amikor a csapatok nagy része már úton volt a versenyközpont felé a rajtcsomagok átvételére.
Erről a kritikus helyzetről akkor mindössze két ember tudott: édesapám, mint versenyigazgató, valamint az útvonalfelelős. Gyakorlatilag minden követ megmozgattak, és végül hajszál híján, közvetlenül a verseny előtt sikerült megszerezniük a szükséges engedélyeket, így a rendezvényt meg tudtuk tartani.”
Kohán Balázs, a Mátrabérc Trails főszervezője szerencsére eddig még nem került olyan helyzetbe, hogy versenyt le kellett volna mondani, de a népszerű magyar terepfutóverseny 2017-ben elhalasztásra került. „Igaz, akkor még indulóként éltem meg az eseményeket, amikor egy áprilisi, rendkívül erős havazás érkezett, amikor a fák már lombosodni kezdtek, és a vizes hó hatalmas terhet rakott az ágakra. Rengeteg fa dőlt ki, nagy ágak szakadtak le, az ösvények járhatatlanok lettek, az erdő pedig gyakorlatilag életveszélyessé vált.
Végül két héttel el kellett halasztani a versenyt, ami jól megmutatta a vis maior passzus értelmét.
A természetet nem lehet kontrollálni, és vannak helyzetek, amikor a biztonságnak mindent felül kell írnia.” Az extrém időjárásokkal kapcsolatban Csanya hozzáteszi, hogy szerinte egyre sűrűbben fog előfordulni, hogy a normális időjárás hirtelen megbillen, és komoly problémával kell szembenézniük a versenyzőknek és a rendezőknek is.
„Más, ha egyedül vagyok kint az erdőben, de már ha 1500 ember van kint, és nekünk menteni kell. Nem annyira extrém ez az idő, csak az esemény miatt az. Ebben az a nehézség, hogy akkor egyben mindenkit le kell hozni a hegyről – ezért is van a kötelező felszerelés, hogy akkor vegye fel az esőkabátját, ami megvédi, és menjen tovább” – magyarázza az UTH főszervezője, akinek vannak emlékei Magyarországon megszokottnak mondható extrém helyzetekről.
„Előfordult már többször hirtelen jött felhőszakadás, zivatargócok, villámlás. Volt, amikor a Bükkös-patak kiöntött, ami egy elég nagy vízgyűjtő terület, és derékig érő víz tud lenni, miközben nyáron szinte kiszárad, de van, amikor konkrétan lehet rajta kajakozni, tehát tud benne annyi víz lenni. De volt komoly jégeső is például egy nyári Börzsöny Trail-en, amikor a Nagy-Hideg-hegynél ömlött a jég.”
Az extrém időjárásokról az NN Ultrabalaton ügyvezetőjének is van tapasztalata. „A tavalyi évünk tele volt hatalmas esőzésekkel, de talán a legemlékezetesebb helyzet az előző idényből a Balatonman Triatlon Fesztivál volt, ahol az úszást végül nem tudtuk megtartani, mert olyan erősségű szél alakult ki.
A hatóságokkal folyamatosan egyeztettünk, és eleinte még toltuk a rajtokat, mivel nagyon változó volt az időjárás.
Az is benne volt a lehetőségek között, hogy akár rövidített pályán el tudjuk indítani az Iron távot, de eljött az a pont, amikor már nem tudtunk tovább várni, és duatlonra kellett váltani, ahol a 3,8 kilométeres úszást 10,5 kilométer futás váltotta ki. Ennek két oka volt. Az egyik, hogy ilyen erősségű szélben nem lehetett biztonságosan vízbe engedni a versenyzőket — itt a hatósági szabályozások szerint jártunk el. A másik ok pedig az volt, hogy ha tovább toljuk a rajtot, akkor a kerékpáros pályán már ráesteledett volna a résztvevőkre, ami szintén teljes mértékben szembement volna a biztonságukkal.”
Volt egy másik emlékezetes év is az NN Ultrabalaton idején, amikor brutálisan erős széllökéseket tapasztaltunk. Akkor még édesapám, Zelcsényi Miklós „Muki” volt a versenyigazgató, és ilyen helyzetekben folyamatos kapcsolatban állt a katasztrófavédelem munkatársaival. Folyamatos egyeztetés zajlott arról, hogy
mi az a szélsebesség, amelynél a versenyt azonnal fel kell függeszteni.
Persze ilyenkor már előzetesen is életbe lépnek a biztonsági protokollok. Például azon az éven a déli parton az összes sátrat be kellett bontani a frissítőpontokon, hogy azok ne veszélyeztessék a résztvevőket. Végül a szél nem érte el azt a kritikus szintet, ami miatt fel kellett volna függeszteni a versenyt, de azt gondolom, hogy ha elérte volna, nem lett volna kérdés: a résztvevők biztonsága mindenek előtt prioritást élvez.”
Kohán Balázs elmondása szerint a magyarországi versenyeinken szerencsére eddig nem kerültek igazán extrém helyzetbe. „A magashegységek hiánya azért valamennyire csökkenti ennek az esélyét, de ettől még a természet tud nagyon gyorsan komoly kihívásokat teremteni.
Egy hirtelen érkező vihar, különösen villámlással vagy jégesővel, terepen nagyon veszélyes tud lenni.
A Királyerdőben rendezett Primavera Trail Race ebből a szempontból különösen érzékeny pálya, mert ott már egy tartósabb eső is teljesen meg tudja változtatni a terepviszonyokat. Vannak szakaszok, amelyek száraz időben technikásak, de jól futhatók, esőben viszont pillanatok alatt balesetveszélyessé válnak.”
Arról, hogy milyen plusz biztonsági intézkedéseket kellett bevezetni eddig szervezőként, Kohán Balázs elmondja, hogy ilyenkor próbálnak úgy reagálni a körülményekre, hogy közben a verseny jó hangulata is megmaradjon. „A Primavera Trail Race-en például esős időben bizonyos kritikus szakaszokra fix köteleket építünk be, hogy biztonságosabban lehessen közlekedni. Emellett a hegyimentők több ponton biztosítják a pályát, és készenlétben állnak arra az esetre, ha segítségre lenne szükség. Nekünk az a fontos, hogy a futók továbbra is megélhessék a terepfutás kalandját és szabadságát, de közben legyen mögöttük egy olyan háttér, ami a nehezebb helyzetekben is biztonságot ad.”
A futók biztonsága a tét
Csanya visszaemlékezése szerint a kötelező felszerelés a 2010-es Terep Százas után került bevezetésre. „Akkor lett kötelező a telefon, meg talán az esőkabát is. Emlékszem, oltári nagy felzúdulás volt belőle, hogy vinni kell – ez még az okostelefonok előtti időben volt. Megváltozott az emberek hozzáállása: ma már verseny közben is megy az élő a közösségi médiára, szóval megváltozott a hozzáállás.
A kötelező felszerelés kibővült, ma már van az UTH-án esőcsomag, a verseny előtt kimegy, hogy milyen időre számíthatunk. Ez azért sokat változtatott a hozzáálláson, és már nem probléma egy plusz kulacsot például 30 fokban eltenni. Sokkal tudatosabbak a futók, de nyilván több az információ, és a felszerelések is javultak: a vízállóság javult, a súly csökkent, a kulacsok is már puhák, nem nehéz palackokat kell cipelni.”
A biztonsággal kapcsolatban ifj. Zelcsényi Miklós hozzáfűzi, hogy náluk az egyik legfontosabb rendszer a rádiós irányítás, ami nemcsak a lebonyolítást segíti, hanem a biztonság szempontjából is kulcsszerepet játszik. „A versenyirányítás központi sátrában folyamatosan monitorozzuk például a mentőegységek helyzetét, a várható időjárást, az aktuális széllökéseket az útvonal különböző pontjain, valamint minden egyéb kritikus információt.
Minden kulcsszereplőnél, váltópontnál és frissítőállomásnál van rádió, ami azonnali összeköttetést biztosít a versenyirányítás és a pályán dolgozó csapatok között.
Ennek köszönhetően bármilyen krízishelyzetet gyorsan és hatékonyan tudunk kezelni, illetve azonnal tudjuk kommunikálni a szükséges intézkedéseket minden érintett felé. Azt gondolom, hogy ez a rendszer nagyon sokat hozzátesz ahhoz, hogy biztonságosan tudjunk lebonyolítani egy eseményt.
Itt még mindenképpen megemlíteném az NN Ultrabalaton vasúti átjáróinak biztosítását is. Évek óta külön biztosító személyzet dolgozik ezeken a pontokon, akik a sorompó mellett piros szalaggal is lezárják az átjárót, amikor pirosra vált a jelzés, hogy a résztvevők semmiképpen ne tudjanak tilos jelzésen áthaladni. Ezen felül minden esetben videófelvétel is készül, mert
nálunk ebben a szabályban zéró tolerancia van.
Ha piros a lámpa, nem lehet átmenni, ha fehér, akkor igen. Amennyiben valaki megszegi ezt a szabályt, őt és az egész csapatát kizárjuk a versenyből. Nagyon fontos kiemelni, hogy ez a szigorú szabályozás kizárólag a résztvevők biztonságát szolgálja. A célunk az, hogy mindenki épségben és sikerélménnyel térjen haza egy sikeres NN UB teljesítése után.”
Azzal kapcsolatban, hogy miként lehet megtalálni az egyensúlyt a futás szabadsága és a résztvevők biztonsága között, az NN Ultrabalaton ügyvezetője elmondja, hogy a résztvevők egészsége és biztonsága minden más szempontot felülír. „Ehhez átgondolt, észszerű és következetes versenyszabályokra van szükség. Számomra a futás szabadsága csak biztonságos körülmények között tud valóban megvalósulni.”
Csanya szerint azonban a futás szabadsága és a résztvevők biztonsága sosem lesz egyensúlyban. „A futás szabadsága – ha egyedül kint vagy – egy versenyszituációban teljesen más:
szervezőként háttérbe kell szorítani a versenyzők biztonságáért a szabadságot.
Nekünk elő kell segíteni a célba jutást, én nem törekszem ebben egyensúlyra, nem ez a feladatom. Nyilván nem írunk elő indokolatlan kötelező felszerelést, nem esünk túlzásokba, lehetetlen követelmények nincsenek, és nem is lesznek. Volt olyan UTMB, ahol előírták a hidegcsomagot, plusz a hosszú ujjú felsőt. A minimális elsősegély, amit mi előírunk, nem borítja meg a futás szabadságát, és egyre jobban hozzá is szoknak a futók, hogy van kötelező felszerelés. Egyre többen már ezeket viszik magukkal edzésre is, ha nem is izolációs fóliát, de egy 2–3 órás futásra már egy szélkabátot minimum elrak egy tudatosabb futó manapság, hiszen elfér az a 100–150 gramm.”
Kohán Balázs szerint viszont egy terepfutó versenyen az egyik legfontosabb feladat megtalálni az egyensúlyt a szabadságélmény és a biztonság között. „A terepfutás attól különleges, hogy nincs teljesen kontroll alatt: ott van a hegy, az időjárás, a sár, a fáradtság, és pont ez adja az élményét is. Ezt nem szabad túlszabályozni, mert akkor elveszne belőle valami nagyon fontos. Közben viszont szervezőként felelősségünk van abban, hogy a résztvevők biztonságos keretek között élhessék át ezt az élményt.
Mi abban hiszünk, hogy nem minden veszélyt kell »kisimítani«, hanem a valódi kockázatokat kell jól kezelni. Egy technikás emelkedő vagy egy saras lejtő a sport része, de például egy viharszituációra, egy rosszul jelölt elágazásra vagy egy nehezen elérhető pályaszakaszra már nagyon komolyan fel kell készülni. Sokszor a jó biztonság szinte láthatatlan: pontos jelölések, jól felkészített pontőrök, működő kommunikáció, átgondolt mentési terv. A futó ebből lehet, hogy alig érzékel valamit, mégis ettől működik jól egy esemény.
Ugyanilyen fontos a kommunikáció is.
A terepfutók többsége nem szereti, ha túlzottan korlátozzák, viszont partnerként kezelve nagyon felelősen állnak hozzá a dolgokhoz. Ha értik, miért kérünk bizonyos felszerelést, vagy miért módosítunk egy útvonalat, azt általában elfogadják. Nekünk az a célunk, hogy a résztvevők megéljék a kalandot és a szabadságot, de közben érezzék azt is, hogy egy stabil, profi háttér vigyáz rájuk.” A Transylvania 100 eseménye azért is fontos figyelmeztetés, mert jól mutatja, mennyire vékony a határ a kaland és a veszély között.
Célba érők és DNF-ek számokban
Fazakas Bíborka, a HOKA Románia csapatának sportolója a hétvégén a Transylvania 100 80 kilométeres távján állt rajthoz, ahol tavaly óta ő tartja a női pályacsúcsot. „A Transylvania 100 Románia egyik legismertebb, a nemzetközi futóközösségben is nagy presztízsű terepultra-versenye, amely évről évre erős, soknemzetiségű mezőnyt vonz. Az idei verseny különösen nehéz, télies körülmények között zajlott” – fogalmazott a sportoló, aki számára a verseny előtti hét egészségügyi problémái miatt a rajtig sem volt teljesen biztos, hogy vállalja az indulást, de végül ott állt a több száz futó között a rajtvonalnál, a Drakula kastélyáról híres Bran versenyközpontjában.
„A pályán 2000 méter felett sűrű köd, viharos szél, hó és jég tette próbára a futókat. A verseny első szakaszában valódi alpesi vihar tombolt, több versenyző is megcsúszott a veszélyes körülmények között, és több futót helikopterrel kellett kiemelni a pályáról, majd kórházi ellátásban részesültek” – mondta el Bíborka, akinek szintén nem telt eseménytelenül a nap: egy jeges, csúszós szakaszon ő is elesett, azonban az esést szerencsére komolyabb sérülés nélkül megúszta. A jég ugyan felsértette a lábszárát, tenyérnyi bőrfelületet letépve, de folytatni tudta a versenyt.
„Az első 20 kilométer különösen embert próbálóan alakult, azonban fokozatosan megtaláltam a ritmust, és a nehéz kezdet után egyre inkább bele tudtam állni a futásba” – nyilatkozta a terepfutó, aki elmondása alapján a körülményekhez képest stabil és kontrollált versenyzéssel végül a női mezőny élén ért célba a 80 kilométeres távon. Külön érték, hogy egy hasonló, 700 ITRA-pont körüli francia riválisát 45 perces előnnyel sikerült maga mögé utasítania. Bíborka következő állomása néhány hét múlva Andorra lesz, ahol célja, hogy megismételje tavalyi dobogós eredményét egy újabb erős nemzetközi mezőnyben.
A hétvégi extrém körülmények a teljes mezőnyre hatással voltak – a különböző távokon jelentős számú feladás is történt.
- 100 km: 175 célba érő | 55 DNF
- 80 km: 108 célba érő | 11 DNF → a női győztes: Fazakas Biborka Krisztina (12:37:59)
- 50 km: 548 célba érő | 26 DNF
- 30 km: 473 célba érő | 58 DNF
- 20 km: 510 célba érő | 2 DNF
