Németh Olga

Németh Olga Mária (Olgi) vagyok, okleveles táplálkozástudományi szakember, dietetikus és gasztroenterológiai szakdietetikus.

A rendszeres sport gyerekkorom óta része az életemnek. Általános iskolai és gimnáziumi éveim alatt kézilabdáztam, majd az egyetem alatt ismerkedtem meg a CrossFit és a konditermek világával Pécsett. Az edzéseim nagy részét súlyzós és erősítő edzések teszik ki, de hetente egy-két alkalommal a futás is helyet kap, 10–pár kilométer erejéig.

Mindig is érdekelt az emberi test működése és a biológia, az orvosi hivatást azonban sosem éreztem igazán közel magamhoz. A táplálkozástudomány világában viszont úgy érzem, megtaláltam azt az utat, ahol szintén sokat tudok tenni az emberek egészségének megőrzése vagy épp annak javítása érdekében. Saját magam miatt is kifejezetten érdekel, hogyan lehet az étrend útján minél inkább támogatni a sportban kitűzött célok elérését, így ennek kapcsán biztosan sokat olvashattok majd tőlem.

Talán a táplálkozás és a sporttáplálkozás világában még sosem keringett annyi tévhit, mint napjainkban, de bízom benne, hogy a cikkeim segítenek abban, hogy hiteles, szakmailag megalapozott információkhoz jussatok.

Örülök, hogy én is ennek a közösségnek a részese lehetek! Ha bármilyen kérdésed lenne, keress bizalommal!

Kövess itt:

LEGJOBB CIKKEK

Hosszú távra tervezni: így néz ki egy longevity szemléletű futó étrendje

Lehet-e úgy enni, mozogni és élni, hogy hónapok és...

Kenyai futók étrendje: ezért számít többet a szénhidrát, mint hinnéd

A kenyai futókról sokan azt gondolják, hogy nem használnak...

Hogyan használ zsírt energiaforrásként a szervezet futás közben?

Az aerob rendszer a futás egyik legfontosabb, mégis legkevésbé...

A januári életmódváltás jól hangzik, de az újévi fogadalmad akár vissza is vethet a futásban

Biztos a te fejedben is megfogalmazódott az új év kezdetével, hogy jobban odafigyelsz arra, milyen élelmiszerekből áll az étrended, és egészségesebben fogsz táplálkozni. Ezek...

Felkapott témák

Bódis Tamás pályacsúccsal nyerte az idei Spartathlont

Bódis Tamás nyerte a 2026-os Spartathlont, a 246 kilométeres,...

Télen is futnál, bringáznál, túráznál? A Kanári-szigetek hatalmas szabadtéri edzőterem

A Kanári-szigetekről sokaknak a téli napsütés, a tengerparti resortok...

Kínában folytatódik a Golden Trail World Series

A Golden Trail World Series szeptember 27-én a kínai...

SUHANJ! a Berlin Marathonon 

A SUHANJ! Alapítvány csapata 2015 óta vesz részt a...
- Hirdetés -