Nőként, anyaként, munka és családi kötelezettségek mellett futni már önmagában is komoly próba, és csak a kitartás, az alázat és a fegyelmezett edzésmunka adja meg a lehetőséget a fejlődésre. Csillag Eszter 808, Posztós Kitti 718, Tiricz Irén pedig 700 ITRA-ponttal bizonyítják, hogy a magyar nőknek igenis van helyük a nemzetközi élmezőnyben, miközben példát mutatnak minden női futónak, akik nap mint nap a saját kihívásaikkal küzdenek.
A velük készült beszélgetésből kiderül, milyen célokkal készülnek a 2026-os szezonra, milyen tapasztalatokat gyűjtöttek az elmúlt évek során, és hogyan lehet nőként, anyaként, család és munka mellett is eredményesen versenyezni a legmagasabb szinten.
Kicsit először tekintsünk vissza 2025-re. Kinek, mi volt az elmúlt évben a legszebb futóemléke?
Eszter: A Buffalo Stampede 100 km-es versenye Ausztráliában.
Irén: Eredmények szempontjából talán a leggyengébb évem volt. Bár álltam többször dobogón, volt, hogy legfelül, de mind kisebb-nagyobb hiányérzettel ért véget, és nem is indultam annyi versenyen, mint korábban.
Kitti: A 2025-ös évem futás szempontjából nagyon jól sikerült, így nehéz kiemelni egy-egy eseményt. Nagyon örültem, hogy a felfutó OB-n végre sikerült jót futnom, és nyernem. A spanyolországi világbajnokság természetesen egy hatalmas élmény volt, de ezen felül a sík félmaratoni OB is emlékezetes marad, hiszen mindenféle specifikus felkészülés nélkül sikerült PB-t futnom.
Mi volt a legnagyobb csalódás, és van-e olyan verseny vagy pillanat, amire kudarcként tekintetek vissza?
Eszter: A Western States Endurance Run DNF-je.
![Banner](https://runnersmag.hu/wp-content/uploads/2026/03/300x600_banner_KOF.jpg")
Kitti: A legnagyobb kihívás számomra talán az volt, hogy az élet többi területét összehangoljam az edzésekkel. Nagyon sok változás és új dolog történt a tavalyi évben, ami miatt szinte minden héten változtatnom kellett valamit az edzéseimen, és megtanulni intuitívabban edzeni. Versenyzés szempontjából nem igazán van olyan, amire kudarcként tekintek vissza, maximum olyan, aminből tudok tanulni.
Irén: A spanyolországi Canfrancban rendezett idei világbajnokságot éltem meg kudarcnak, mert a verseny előtt két héttel még azt éreztem, hogy nagyon jó formában vagyok, majd egy betegség miatt a verseny napján már csak a tisztes helytállás maradt célként. Helyezés szempontjából nem feltétlenül jelentett volna lényeges különbséget, de rossz érzés, ha tudod, hogy sok időt és energiát fektettél a felkészülésbe, és nem tudod azt nyújtani, ami benned van.
Ha egyetlen dolgot változtathatnál a tavalyi szezonban, mi lenne az, és miért?
Kitti: Sokkal több hangsúlyt fektetnék a pihenésre, az alvásminőségre, a hidratációra és a táplálkozásra. Nagyon rohanósnak éreztem a 2025-ös szezont, leginkább a futáson kívüli változások miatt. A kevesebb idő miatt kevesebbet aludtam, azt is nagyon felületesen, és az étkezéseim is rohanósak voltak.
Irén: Az erősítést nagyon elhanyagoltam tavaly, pedig ez korábban nem volt rám jellemző, és érzem a hiányát.
Eszter: Nem változtatnék semmin.
Úgy gondolom, hogy hosszú távon minden sikeres és nehéz pillanat hasznossá válik.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ki, hogyan éli meg a csalódásokat? Lehet rá motiváló kihívásként tekinteni, ami később előrébb visz, vagy mentálisan nehéz feldolgozni egy rosszul sikerült versenyt?
Eszter: Ösztönszerűen dolgozom fel, és természetesen motivál. A „failing forward” fontos a fejlődésben.
Kitti: Ha rosszul sikerül egy verseny, akkor a verseny után általában nagyon csalódott vagyok, és ez pár napig ki is szokott tartani. Ilyenkor megkérdőjelezek mindent, próbálom megérteni, hogy miért sikerült rosszul a verseny. Edzésből adódó hiba volt, a körülmények nem voltak ideálisak, vagy szimplán csak rossz napom volt. Egy pár nap után azonban elmúlnak ezek az érzések, és inkább motiválnak a következő edzési szakaszban.
Irén: Talán egyszer éreztem azt, hogy nehezen dolgoztam fel egy verseny utáni kudarcot még 2024-ben, egyébként ez egyáltalán nem jellemző rám. A futás, bár nagyon fontos nekem, a versenyzés csak pici része az életemnek, a hétköznapjaimnak. Sosem volt ez a legfontosabb.
Mi az, ami segít könnyebben átlendülni egy csalódáson? Van-e bevett rituálé vagy mentális trükk, amivel gyorsabban túl lehet lépni a nehézségen?
Irén: Futni biztosan elmegyek munka előtt, ha rossz kedvem van, ha jó, és ebben három éve van egy négylábú társam, aki mellett lehetetlen nem jókedvre derülni.
Eszter: Nincs rituálém, a pihenés és az evés segít, illetve az idő mindennek a szemléletén változtat.
Kitti: Nem igazán, általában a motivációm és a céljaim elérése elég ahhoz, hogy kimenjek, és mégis megcsináljam az edzést. Ilyenkor egy egyszerű feladatnak fogom fel, amit meg kell csinálnom. Emellett tudom, hogy utána mindig jobb érzés lesz befejezni, mint ki sem menni.
Szolgálhat egy kudarc később akár a legjobb edzésként?
Irén: Feladott versenyhez és végig szenvedős, de befejezett versenyhez is tudtam már visszanyúlni motivációként, amikor arra volt szükségem. Minden tapasztalásból lehet tanulni. Mivel nincs edzőm, magamon szabadon kísérletezem.
Kitti: Próbálom kerülni ezt a szót, ha lehet. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretném, megpróbálok belőle tanulni és a helyes következtetést levonni.
Ebből a szempontból szerintem minden buktató egy jó edzés és tanulás lehet, ha jól állunk hozzá.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Inci, szerinted mennyire nehéz Magyarországról felkészülni olyan nemzetközi versenyekre, ahol a pályák technikásabbak, hosszabbak és gyakran magashegyi környezetben zajlanak?
Irén: Amire talán a legnehezebb felkészülni, azok a hosszú, technikás lejtők, illetve a gyaloglós emelkedők. A nemzetközi élmezőnnyel nehéz felvenni a versenyt, ha valaki csak itthon készül, de azért lehet jó eredményeket elérni.
Ti érzitek az előnyeit a nemzetközi mezőnyben, hogy nem magyarországi terepeken készültök, hanem keményebb, magashegyi körülmények között?
Eszter: Az alapozásnál nem számít, de a nagyobb verseny előtt fontos, hogy annak a versenynek a körülményei között edzek. Így lehet annak a terepnek a körülményeihez hozzászokni, hogy a verseny alatt az ne okozzon újdonságot.
Kitti: Ez szerintem nagyban függ a verseny tulajdonságaitól. Egy viszonylag könnyű, gyors pályára Magyarországon is fel lehet készülni. Viszont ha egy nagyon technikás, esetleg magaslati versenyre akarunk felkészülni, akkor mindenképp előnyt jelent, hogy minden héten tudunk technikás terepen, magasabban is edzeni a nyári hónapokban.
Térjünk rá az alapozásra, kinek hol tart most a felkészülése? Hogyan néz ki konkrétan az alapozó időszak, amikor még nincsenek versenyek a láthatáron?
Irén: Jelenleg nagyon egyszerűen tudom összefoglalni. Hajnalban elindulok a kutyámmal a hegyre, és futunk, amennyi belefér az időmbe. Hétvégén szerencsére Prokopp Böbének hála kicsit izgalmasabb. Igyekszünk egy hosszú futást beiktatni valami új helyen, ami mindig a heti edzések fénypontja. Az ideális az lenne, ha legalább heti egy feladatos, tempós edzésem is lenne, de ilyen viszonylag régen volt.
Eszter: Futás, láberősítés, jóga, sokszor heteken keresztül ismétlődő feladatok. Ez az ismétlődés fontos eleme az egész alapozásnak.
Kitti: Sok-sok futás. Ilyenkor megpróbálok minél több mennyiséget és szintet összegyűjteni alacsony intenzitáson. Egy héten többször megyek ki kétszer futni, és próbálom a hosszú futásokat is növelni. Mellette erősítő edzéseket végzek, és néha egy-egy keresztedzést is, bár erre sajnos nincs túl sok időm.
Milyen típusú edzéseket végeztek, és hogyan változik a felkészülés, ha a nemzetközi versenyre készültök?
Eszter: Az edzések versenyspecifikusak, a verseny milyensége és távja szerint épül fel az edzés is. Tehát egy 100 km más edzést igényel, mint egy 100 mérföldes verseny. Kicsit a feladatok is mások. Például egy 100 km-es versenynek a feladatai rögtön a bemelegítés után vannak, de egy 100 mérföldes versenynél ez az edzés második felére esik, hogy elfáradt szervezettel csináljam meg a feladatokat.
Kitti: Ez teljes mértékben a verseny hosszúságától és tulajdonságaitól függ. Ha tudom, hogy egy kevésbé szintes, gyors pálya lesz, akkor előtérbe helyezem a viszonylag síkabb, gyorsító edzéseket. Ha viszont tudom, hogy szintes, nehéz a pálya, akkor igyekszem több időt a hegyen tölteni, és ha tudok, akkor technikásabb terepen edzeni.
Irén: A korábbi években a versenyidőszak alatt több résztávos edzést végeztem egy héten, de tavaly a vb volt az egyetlen, amire specifikusan készültem. A többi versenyt illetően gyakran helyeztem előtérbe a családi programokat, a lányaim versenyeit.
Van-e bárkinek, bármilyen, akár szokatlan vagy extrém edzésforma, amit az alapozás során be lehet építeni az edzésekbe?
Kitti: Nem gondolom, hogy bármi szokatlant csinálnék, bár nekem a mínuszba, sötétbe kimenni futni, gyakran naponta kétszer, elég extrémnek számít.
Irén: Extrém edzésforma nincs. Az elliptikus tréner beszerzése volt tavaly egy újítás az edzésemben.
Eszter: Ez utóbbi években sokszor volt back-to-back-to-back, akár kétszer is egy héten, közte egy-két nap könnyű, rövid futásokkal. Ez nagyon sok alapozást igényel.
Mikor lesz az idei szezon első igazán komoly megmérettetése, és hogyan készültök rá?
Irén: Ezt még nem tudom. Egyelőre várom, hogy újra rám találjon a versenyzési kedv, ami most bújkál egy ideje.
Eszter: Helyi és kínai versenyeken tervezek indulni tavasszal, egyelőre alapozok, és vegyesen van gyorsítás, tempó, szint és erősítés is a heteimben.
Kitti: Tavaly november közepén eltörtem a lábujjam, így hat hétig nem tudtam futni. Emiatt sajnos az év első felére a terveimet el kellett engednem. Ha sikerül kvalifikálni magamat a júniusi EB-re, akkor arra szeretnék felkészülni.
Melyek a legfőbb célok 2026-ban?
Eszter: Idén tavasszal Ázsiában fogok versenyezni, hogy az utazásokat csökkentsem. Júniusban fogok Európába menni, és a Marathon du Mont Blanc 90 km-es távján indulok, mint felkészülő verseny az UTMB-re. Idén az UTMB a nagy cél.
Kitti: A lábujjtörésemmel egy kicsit elengedtem a 2026-os céljaimat, legalábbis ami az év első felét illeti. Jelenleg próbálok rugalmasan állni az évhez, és ahhoz mértem igazítani a célokat, hogy sikerül-e visszatérni a normál edzésmunkához és edzettségi szinthez.
Irén: Sok éve várom, hogy egyszer azt érezzem, készen állok az első 100 km-es versenyemre, de be kellett látnom, hogy egyre kevésbé érzem ezt, ezért idén beneveztem egyre.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ha 2026-ban csak egyetlen dologban lehetne idén fejlődni, mi lenne az, és miért?
Irén: Nagyon szeretném elérni, hogy este is legyen energiám és kedvem edzeni valamit. Ezt minden évben célként fogalmazom meg.
Eszter: Mindig van mit fejlődni, az egész egy nagy fejlődési folyamat. Természetesen az UTMB-időmön tervezek látványosan javítani.
Kitti: Szeretnék technikás lefeléken jobban futni. Nemzetközi mezőnyben szerintem ez az egyik gyenge pontom.
A futás mellett kit, mi tölt fel a legjobban?
Eszter: A művészettörténeti szakma intellektuálisan kiegészíti azt a fizikai kihívást, amit a terepfutás ad számomra.
Irén: A lányaim is egyre többet versenyeznek a saját sportjukban, ha egy hétvégén nincs meccs, már alig várom a következőt. Nagyon szeretek szurkolni nekik, sokszor motivál a hozzáállásuk, a kitartásuk. A több verseny ugyanakkor néha kudarcokkal is jár. Fontosnak érzem, hogy azt a példát lássák:
nem szabad az első nehézség után feladni azt, amibe belekezdtünk.
Kitti: Imádok tanulni, utánaolvasni dolgoknak, új tanulmányokat elemezni. Nekem rengeteget segít, ha tudom, hogy mit miért érzek, melyik edzéssel éppen mit fejlesztek, és ha tudom a biológiai, fiziológiai, kémiai hátterét egy-egy reakciónak. Így sokkal könnyebb feldolgoznom egy-egy nehéz edzést. Edzéselmélet mellett sokat olvasok pszichológiai témában is, hogy jobban megismerjem és megértsem saját magam. Ez pedig kétség nélkül segít a mindennapokban és a versenyeken is.
