Futás közben számomra egy sportfülhallgatónál nemcsak az számít, hogyan szól. Legalább ilyen fontos, hogy halljam, mi történik körülöttem. A Shokz OpenRun Pro 2 és az OpenFit 2+ ugyanebből az alapgondolatból indul ki, mégis egészen más úton jut el oda. Hosszabb használat után pedig nálam kialakult egy nagyon egyszerű szabály arra, hogy indulás előtt melyikért nyúlok.
Shokz fülhallgatót nem most használtam először. Az OpenRun Pro első generációjával és az eredeti OpenFittel is sok időt töltöttem, ezért a két új modellnél nemcsak az érdekelt, hogy önmagukban mit tudnak. Sokkal inkább az, hogy valóban sikerült-e előrelépni ott, ahol az elődöknek még voltak gyenge pontjaik. Sikerült és meglepő módon mindkettőnél leginkább a hangzásban éreztem ezt.

OpenRun Pro 2 – végre a basszus sem csak ígéret
A csontvezetéses fülhallgatók egyik nagy kompromisszuma sokáig a hangminőség volt. Imádtam bennük, hogy szabadon marad a fülem, hallom az autót, a kerékpárt, a többi futót, de ha egymás után feltettem egy jó hagyományos fülhallgatót és egy csontvezetéses modellt, nem nagyon volt kérdés, melyik szól jobban. Az OpenRun Pro 2-nél ez a különbség érezhetően csökkent.
A Shokz ehhez érdekes megoldást választott, az OpenRun Pro 2 valójában már nem kizárólag csontvezetéssel dolgozik. A DualPitch technológia két külön meghajtót használ: a közép- és magas tartományt egy csontvezetéses egység kezeli, a mély hangokért pedig egy 18 × 11 milliméteres, hagyományos légvezetéses hangszóró felel. Papíron ez technikai részlet.
Futás közben viszont az első dolog, amit észrevettem.
Sokkal jobb a basszus, és összességében lényegesen jobb a hangzás, mint az első OpenRun Prónál. És úgy tűnik, nem csak én hallom így. A SoundGuys összehasonlításában is az erősebb basszust és a kisebb arccsonti vibrációt emelték ki az elődhöz képest, a Tom’s Guide tesztelője pedig szintén jelentős előrelépésnek érezte a hangot. Ettől persze nem lett belőle zárt high-end fejhallgató, de nem is ez a célja. Nekem éppen az tetszik benne a legjobban, hogy a fülem teljesen szabad marad.

Futásnál ezt szeretem benne, kerékpáron pedig még fontosabb. Hallom a forgalmat, a közeledő autókat és a körülöttem lévő világot. A nyitott kialakítás persze kétirányú kompromisszum: zajos környezetben a külvilág a zenét is könnyebben elnyomja. A Tom’s Guide tesztjében például forgalmas út mellett már nagyobb hangerőre volt szükség.
Nálam mégsem csak sportfülhallgató lett belőle. Meetingelek benne, főzök, kutyát sétáltatok, és sokszor akkor is rajtam marad, amikor már rég befejeztem az edzést. Ebben sokat számít a 30,3 grammos tömeg és a titánötvözetből készült, rugalmas pánt. Stabilan ül a fejemen, futás közben nem kell igazgatnom, és hosszabb használat után sem válik zavaróvá.

Ami futóknál különösen fontos: szemüveggel és futósapkával is gond nélkül használható. Próbáltam mindkettővel, nálam sem a szemüveg szára, sem a sapka nem zavarta a pántot. Az IP55-ös védelem az izzadságot és az esőt is bírja,
vízbe viszont nem való.
És van még valami, amiben hatalmasat lépett előre: az üzemidő. A gyári adat legfeljebb 12 óra, és ha nem maximális hangerőn használom, nálam tényleg képes ennek a közelébe kerülni. Maximális vagy ahhoz közeli hangerőn természetesen rövidül az üzemidő; egy független teszt 10–11 órát mért ilyen használat mellett. Öt perc töltés pedig akár 2,5 óra további használatot adhat.

Van egy apróság, amit az előzőn jobban szerettem
Az OpenRun Pro 2 már USB-C-n tölthető. Ezt valószínűleg a legtöbben előnyként írják majd le, teljesen érthetően. Nem kell külön Shokz töltőkábelt magunkkal vinni, ugyanaz a kábel jó hozzá, mint rengeteg más eszközhöz. A korábbi OpenRun Pro saját kétpines csatlakozóját váltotta le az USB-C. Nálam mégis
ez lett az egyik kevés negatívum.
Az USB-C aljzatot egy kis szilikondugó védi, és ezt egy idő után egyre nehezebb volt rendesen visszaillesztenem. Egy sporteszköznél, amit izzadtan, esőben, bringán és terepen is használok, nekem a korábbi mágneses megoldás kényelmesebb volt. Nem nagy probléma, de hosszú használat során pont az ilyen apróságok derülnek ki.
OpenRun Pro 2 főbb adatok
- 30,3 g;
- Bluetooth 5.3;
- IP55;
- legfeljebb 12 óra üzemidő;
- 5 perc gyorstöltés = akár 2,5 óra használat;
- USB-C; multipoint kapcsolat két eszközhöz.

OpenFit 2+
Az első OpenFitet is használtam, és szerettem a koncepciót, de volt valami, amivel sportolás közben soha nem tudtam igazán megbarátkozni: az érintésvezérlés. Futás közben számomra egyszerűen nem volt életszerű. Izzadt kézzel, mozgás közben nem akarom találgatni, hogy érzékelte-e az érintést.

Az OpenFit 2-generációnál a Shokz szerencsére változtatott ezen. Mindkét oldalon fizikai multifunkciós gomb van, és az alkalmazásban személyre szabhatók a funkciók. Egy, két és három kattintással, illetve hosszú nyomással vezérelhetjük a lejátszást, számváltást, hangerőt vagy hívásokat. Az érintőfelület csak a hangasszisztenshez maradt meg, és alaphelyzetben az sincs bekapcsolva. Apróságnak hangzik, de nekem sportolás közben óriási különbség.
És akkor jött a Dolby Audio.
Az OpenFit 2+ nem csontvezetéses fülhallgató. A hangszórók a hallójárat előtt helyezkednek el, de nem zárják le azt. A DualBoost rendszer külön egységekkel dolgozik a különböző frekvenciákon, a DirectPitch 2.0 pedig arra szolgál, hogy a hangot minél pontosabban a fül felé irányítsa és csökkentse a kiszivárgását.

Az OpenFit 2+ egyik különlegessége a Dolby Audio, amit a Shokz alkalmazásból lehet bekapcsolni. Amikor először bekapcsoltam, majd futás közben a Garmin bemondta a fülembe a köridőt, konkrétan azt hittem, hogy egy moziban ülök.
Nyilván túlzás lenne azt állítani, hogy egy fülre akasztott sportfülhallgató moziteremmé változtatja a futópályát. Az élmény viszont tényleg meglepett. Sokkal tágasabbnak, testesebbnek éreztem a hangot, mint az első OpenFitnél.
Érdekes módon a független tesztek sem teljesen értenek egyet a Dolbyval kapcsolatban. A Tom’s Guide tesztelője egyértelmű javulást hallott, mélyebb basszussal és nagyobb hangtérrel, míg a SoundGuys szerint a Dolby feldolgozása bizonyos zenéknél túl sok visszhangot és mélyet ad. Én az első táborba tartozom, nekem nagyon bejön. Van viszont ára a brutális hangerőnek:
Az OpenFit 2+ meglepően hangos.
És itt érkezünk el ahhoz, ami nálam eldönti az OpenRun Pro 2 és az OpenFit 2+ közötti választást. Az OpenFit is nyitva hagyja a hallójáratot, tehát alapvetően halljuk a környezetünket. Nagy hangerőn viszont a zene egyszerűen annyira dominánssá válhat, hogy a külső zajok észlelése érezhetően romlik.

Ebben persze nincs semmi varázslat. A fülem ugyan szabadon marad, de ha elég hangosan szól a zene, ugyanúgy kevesebbet érzékelek abból, ami körülöttem történik. A nyitott kialakítás önmagában még nem jelent automatikus biztonságot. Futásnál ezért attól függően használom, hol futok, kerékpáron pedig még inkább figyelek a hangerőre.
Az üzemidő itt is nagyon erős: egy töltéssel legfeljebb 11 óra, a töltőtokkal összesen akár 48 óra használatot ígér a gyártó. Tíz perc töltés körülbelül két órára elég. A 2+ tokja USB-C mellett Qi vezeték nélküli töltést is támogat. Maga egy füles 9,4 gramm, és IP55-ös védettségű és fontos, hogy
a töltőtok nem vízálló.

OpenFit 2+ főbb adatok
- 9,4 g/fülhallgató;
- Bluetooth 5.4;
- IP55;
- legfeljebb 11 óra üzemidő, tokkal 48 óra;
- 10 perc gyorstöltés = 2 óra használat;
- Dolby Audio; multipoint;
- USB-C és Qi vezeték nélküli töltés.
Van egy hátránya, amit specifikációból nem lehet kiolvasni:
az OpenFit 2+ két különálló darabból áll.
Ez persze sok szempontból előny. Nincs pánt a tarkóm mögött, külön is használhatom a két oldalt, és a tokban tölthetem őket.

Sportszemüveggel és futósapkával ez is teljesen jól működik. Elsőre tartottam tőle, hogy a fül mögötti rész összeakad majd a szemüveg szárával, de nálam ez futás közben egyáltalán nem okozott problémát. Sapkával ugyanez a helyzet: felveszem, elindulok, és utána nem kell vele foglalkoznom. Sportolóként viszont nálam ennek van egy másik oldala:
könnyebb elhagyni.
Futás közben ettől nem igazán tartok, kerékpáron viszont már előfordult, hogy a bukósisak pántja beleakadt. Az OpenRun Pro 2 egyetlen összefüggő egységként ül a fejen, ezért ilyen szempontból nekem sokkal nagyobb biztonságérzetet ad. Ez tipikusan az a különbség, ami egy műszaki adatlapról soha nem fog kiderülni.
OpenRun Pro 2 vagy OpenFit 2+?
Nálam egyetlen kérdés dönti el. Amióta mindkettőt használom, nincs közöttük abszolút győztes. Az OpenRun Pro 2 nálam elsősorban akkor kerül elő, amikor fontos, hogy minél jobban érzékeljem a környezetemet. Forgalmasabb futásokhoz és főleg kerékpározáshoz általában ezt választom. Stabil, strapabíró, sokáig bírja, és az új hibrid hangrendszerrel már zenehallgatásra is sokkal jobb, mint amit korábban a csontvezetéses modellektől megszoktam.
Az OpenFit 2+ akkor nyer, amikor a hangélmény kerül előrébb.
A hangja nálam egy másik szint, a Dolby Audio tényleg hozzáad az élményhez, és a fizikai gombokkal az egyik legnagyobb problémámat is kijavították az első OpenFithez képest.

És végül kialakult egy nagyon egyszerű szabályom. Indulás előtt egy dolgot kérdezek magamtól: Ma mennyire fontos, hogy halljam, mi történik körülöttem? Ha nagyon, az OpenRun Pro 2-t viszem, ha kevésbé, és
inkább a zenét akarom élvezni, az OpenFit 2+ a befutó.
Mindkettő stabil, szemüveggel és futósapkával is gond nélkül használható, és mindkettő sokat fejlődött az elődjéhez képest. Mégis teljesen más karakterű fülesek. Nálam jelenleg ennél pontosabban semmilyen technikai adat nem írja le a két Shokz közötti különbséget.
















