Három tehetség, három életút, három sportoló. Dalos Máté, Szabó Sándor és Juhász Patrik jelenleg a TOP 3 magyar férfi futó az ITRA rangsora alapján, 840, 838 és 824 ponttal jegyzik őket a nemzetközi élmezőnyben. Nem a közösségi médiában keresik a reflektorfényt, inkább a versenyeken elért eredményeikkel hívják fel magukra a figyelmet. A számok mögött azonban nem csupán helyezések állnak, hanem évek következetes munkája, kudarcok, újrakezdések és tudatos építkezés.
Ebben az interjúban arról beszélgetünk velük, mi szükséges ahhoz, hogy valaki Magyarországról a világ legjobbjai közé jusson. Szó esik mentális mélypontokról, edzésfilozófiáról és arról is, hogyan definiálják ma a sikert.
Kicsit először beszéljünk 2025-ről. Mi volt a legjobb élmény, ami miatt büszkén tekintetek vissza az évre?
Sanyi: Több dolog is eszembe jut, bár a nagyja nem velem kapcsolatos, hanem inkább a tanítványaimmal. Ha mégis ki kéne emeljek valami olyat, ami rólam szól, akkor a Pieniny Ultra Trailen futott eredményemet hoznám fel példának. Az egy nagyon jól kivitelezett verseny volt, egy számomra még jobb eredménnyel, ugyanis a 2024-es időmből sikerült még faragjak, a 34 kilométeres pályán 1600 méter szintet megtéve. Ekkor kaptam a tavalyi évben a legnagyobb ITRA pontomat is, 843-at. Ezen felül nagyon sikeres év volt, de határozottan nem a saját versenyzésem miatt, legalábbis én így érzem.
Patrik: Rengeteg új embert ismertem meg, illetve szuper kis csapatom van/lett. Imádok a tanítványaimmal együtt dolgozni, így a legjobb „élménynek” a velük „dolgozott” perceket mondanám!
Máté: Számomra az egész év egy élmény volt, de ha egy eseményt kell kiemelni, akkor az a spanyolországi világbajnokság lenne. Hatalmas élmény mindig a magyar csapattal utazni, készülni, és versenyezni. A verseny is nagyon jól sikerült, és élveztem a futás minden pillanatát, de az egész eseménynek a hangulata az, amit örök emlékként magammal viszek. Büszke vagyok arra, hogy egymás sikerének szurkoltunk, és úgy örültünk, mintha a sajátunk lenne.
Mi volt számotokra a legnagyobb kihívás, és van-e olyan verseny vagy pillanat, amit kudarcként éltetek meg?
Patrik: A legnagyobb kihívásom idén egy sérülés volt. Majdnem a nulláról kellett visszaépítenem magam, ami egész jól sikerült is. Majd Walesben, az Xterra VB-n az első helyről kiájultam a 21 kilométeres pálya 19. kilométerénél. Na, ez volt idén a kudarc.
![Banner](https://runnersmag.hu/wp-content/uploads/2026/03/300x600_banner_KOF.jpg")
Máté: Hát, nekem az a fekete pálya, amit inkább csak síelve néznék meg legközelebb… Ugyanis a legnagyobb kihívás az olaszországi sky vb vertikál távja volt, ezen a bizonyos sípályán. 2025-re a vertikál versenyekre kicsit rágyúrtunk, de a sky világbajnokságon olyan meredekségű volt a pálya – 2 kilométeres szakaszban volt 800 méter szint -, amire otthon nincs lehetőség készülni, és ezt bizony éreztem is a versenyen. Bár nem kudarcként éltem meg, de a flow-élménytől nagyon távol voltam a futás közben, amely állapot számomra minden versenyen egy kitűzött cél.
Sanyi: Nekem a Soca Outdoor Festivalon futott 52 kilométeres verseny az, amit sikerült elrontanom. Habár a kudarc nem olyan jó szó, inkább egy elrontott versenyként fogom fel. Nagyon meleg volt, és hiába frissítettem, a nap egyszerűen megsütött. Sapkát kellett volna vigyek, és nem lett volna semmi gondom. 42 kilométerig vezettem tíz perccel, de úgy elkészültem, hogy végül a második helyen tudtam befutni, jó pár perces hátrányt összeszedve. Büszke vagyok, hogy végigmentem még így is, de tudom, mit rontottam el, és vissza fogok térni javítani.
Ha egyetlen dolgot változtathatnátok a tavalyi szezonban, mi lenne az, és miért?
Sanyi: Nem igazán van ilyen, én nem vagyok olyan típusú ember, aki nem vállalja fel a hibáit, vagy meg akarja változtatni azokat. Szerintem rengeteget lehet tanulni abból, ha valami nem jön össze, és úgy érzem, hogy valahol ez így is van rendjén,
kell egy egyensúly, mindig nem jöhet össze minden.
Máté: Nem változtatnék semmin, minden pillanat előre vitt, amiért rendkívül hálás vagyok. Persze utólag mindig vannak versenyek, amelyekre azt mondom, hogy hú, de jó lett volna indulni rajta, de ezeket igyekszem a következő évre átvinni, és bepótolni.
Patrik: Én nem versenyeznék sérülten. Szerintem nem kell magyaráznom, az egyik legnagyobb butaság, amit egy futó csinálhat – a betegen versenyzés mellett -, viszont vitt a szívem. Ebből sokat tanultam.
Máté említetted, hogy a Sky vb-re nehéz volt a felkészülés. Szerintetek mennyire nehéz Magyarországról felkészülni olyan nemzetközi versenyekre, ahol a pályák technikásabbak, hosszabbak és gyakran magashegyi környezetben zajlanak?
Máté: Természetesen nehezebb dolgunk van, hiszen a keringésünk nem szokott hozzá a magaslathoz, és az izomzatunk nem a 30–40 perces emelkedőhöz avagy technikás lejtőhöz adaptálódott. A világversenyeken gyakran olyan magaslaton szállunk meg, ami a többi nemzetnek pihenőt, nekünk viszont plusz energiát jelent. Ennek ellenére igyekszem úgy tekinteni erre, hogy a lehetőségekből hozzam ki a legtöbbet, és amikor kint vagyok ezeken a kivételes helyszíneken, akkor kiélvezem minden percét, hiszen részben ezért is edzek, hogy ezeket az élményeket átélhessem.
Patrik: Én is úgy gondolom, hogy sajnos ideálisan Magyarországon nem lehet felkészülni, mindig csak törekedünk itthon kihozni a felkészülésből a legtöbbet, hogy egy kicsit is legyen közünk a kinti pályákhoz. Vannak nagyon jó hegyeink, és a technikás pályákra úgy-ahogy elég jól tudunk itthon készülni, viszont a magaslat, az egybefüggő sok szint és a meredekség azok a dolgok, amiket csak külföldön, például edzőtáborokban tudunk gyakorolni.
Sanyi, szerinted a nemzetközi mezőnyben mennyit számít, hogy nem magyarországi terepeken készülsz, hanem gyakran keményebb, magashegyi körülmények között edzel?
Sanyi: Szerintem nem lehet összehasonlítani azt, amikor valakinek lehetősége van külföldön – főleg magaslaton – edzőtáborozni az évben többször, amikor nincs más dolga, csak edzeni, enni, pihenni, és ezt a hármast ismételni.
Ki, hogyan éli meg a csalódásokat: motiváló kihívásként, ami előrébb visz, vagy mentálisan nehezen dolgoztok fel egy rosszul sikerült versenyt?
Patrik: Én nagyon rosszul élem meg a vereséget, a rosszul sikerült versenyt – utálok veszíteni. Egy-két napig még nehezen tudok elvonatkoztatni tőle, majd ezután valami átkattan, és ezer százalékon tolom tovább a felkészülést.
Máté: Korábban tájfutóként utólag azt elemeztem a futásban, hogy melyik bokrot kerülhettem volna másfelől, hogy másodperceket lecsíphessek máskor az időmből. Ez a mentalitás megmaradt, így a sikerekben is azt keresem, hogy hogyan lehetett volna ez még jobb. Amikor csalódás ér, akkor ott egyszerűbb a dolgom, ugyanis sokkal egyértelműbb, hogy mi vezetett ehhez, és ezeket akár le is írom – persze pozitív állításokkal -, hogy már másnap változtatni tudjak a dolgokon. Ez a mentalitás már a mindennapjaim részévé vált, így folyamatosan monitorozom az edzésen nyújtott teljesítményemet, a regenerálódást, az étkezést és minden egyéb tényezőt.
Sanyi: Azt gondolom, nem mindegy, milyen kontextusban és miről beszélünk itt csalódás alatt. Tudnak motiválni a csalódások, de mivel 2004-ben kezdtem futni, hamar meg kellett tanuljam kezelni az ilyen dolgokat — ezúton is köszi, magyar atlétika —, mert természetesen nekem is volt bőven, ahogyan mindenki másnak.
Kinek milyen jól bevált rituáléja, vagy mentális trükkje van, ami segít gyorsabban túllépni a nehezebb napokon?
Sanyi: Nekem nincs ilyen.
Máté: Nekem van, a futás az!
Patrik: Igen, nekem is van! Minden verseny előtt „elkérem” a kutyusom – Marci – gyorsaságát a versenyre. Általában a versenynap előtti este mindig futottam vele, és akkor kezdődött; azóta ő már fentről figyel, de a szokás megmaradt.
Tapasztaltátok már, hogy egy kudarc később a legjobb edzésként szolgált?
Sanyi: Szerintem ez így túlzás. Ahogyan korábban is fogalmaztam, a hibákból sokat lehet tanulni, de ez inkább egy folyamat, nem az lesz a legjobb része, hogy valami kudarc éri az embert.
Máté: Ha nem is edzésként, de a legjobb visszajelzésként szolgált, amiből aztán lehetett újra építkezni. Igyekszem azt az elvet követni, miszerint csak az a kudarc, amiből nem tanulok. Így tanulhatok minden futásból, akkor is, ha nem sikerül tökéletesen.
Térjünk át az alapozásra. Hogyan néz ki ez a felkészülési időszak, amikor még nincsenek versenyek a láthatáron?
Patrik: Semmi különleges, tipikus alapozó blokk. Rengeteg aerob jellegű edzés, nálam sok szint is jellemző, ilyenkor a kilométerszám is megugrik, illetve sok dombos résztáv és tempóintervallum szerepel. A 80/20 arányra törekszem az aerob és az anaerob terheléseknél.
Máté: Ilyenkor az intenzitásból visszaveszünk kicsit, és az állóképességi munkán, szintgyűjtésen, erősítésen van a hangsúly. Az intenzívebb edzéseken is úgy futok, hogy a végén ne érezzek fáradtságot. Bevallom, nagyon szeretem ezt az időszakot, mert végre elengedhetem a lábakat, és utazó leszek az erdőben. Azonban sokkal nagyobb figyelmet szentelek a regenerálódásnak, hiszen majdnem minden nap két futóedzés van, és mellette sok erősítés is, aminek elvégzésében a regenerálódás a kulcs. A nap minden percét megtervezem, hogy a munka mellett beleférjenek a hosszabb edzések és kiegészítő gyakorlatsorok.
Sanyi: Ami engem illet, többnyire semmi titok nincsen benne. Mennyiség szinttel fűszerezve próbálom élvezni a futást, de a versenyekért, a célokért csinálom a mai napig. Mindig is versengő típus voltam, szóval nekem az kell hozzá, hogy motivált maradjak.
Milyen típusú edzéseket végeztek, és hogyan változik az edzés, ha nemzetközi versenyekre készültök?
Sanyi: Mivel több mint tizenkét éve csak hegyifutásban élem az életemet – kisebb kikacsintásokkal, mint az idei félmaratoni OB -, a program nem változik. Ausztriában szerencsére elég könnyű változatosan edzeni.
Máté: Ez egy érdekes témakör, mert egész évben a nemzetközi versenyekre készülök, azonban az itthoni Országos Bajnokságok vagy válogató versenyek, amelyek alapján kijutunk a nagy versenyekre, teljesen más karakterisztikájúak. Ezért nagyon fontos számomra az alapozás, ahol a nemzetközi, sok szintes, technikás pályákra gyűjtöm az állóképességet, amelyre lehet építeni a gyorsaságot később. Ha ez az építkezés alapos, akkor a különböző karakterisztikájú versenyek előtt már csak finomhangolásra van szükség.
Van-e bármilyen, akár szokatlan vagy extrém edzésforma, amit az alapozás során be szoktatok építeni a munkába?
Sanyi: Szeretem a futhatatlan helyeket, sokkal nagyobb fun, mint „sík terepen” gyűjteni a kilométereket, és a hegycsúcsok rajtuk, a keresztekkel és a szép kilátással, télen is néha elérhetők. Ezeket a kalandokat szeretem, de nem hívnám edzésformának.
Patrik: Idén először vezetem be a sítúrázást a téli felkészülésembe, úgyhogy nekem ez.
Máté: Nagyon szeretek a Prédikálószéken edzeni, és alapozás során előszeretettel futom meg a 2,5 kilométeres, 500 méter szintemelkedésű emelkedőt fel-le többször egymás után. Ez egy jó állóképességi edzés felfelé, illetve lefelé lehet gyakorolni a technikát. Emellett keresem a minél meredekebb és hosszabb emelkedőket, amelyeket a hosszú futások során útba ejthetek.
Mikor lesz az idei szezon első igazán komoly megmérettetése, és hogyan készültök rá?
Patrik: Még nem alakult ki teljesen, így erre most nem tudok mit mondani.
Sanyi: Erre még én sem tudok válaszolni, a célversenyek még nincsenek meghatározva.
Máté: Sajnos a versenynaptár még nekem sem állt teljes egészében össze, de pár itthoni verseny után a WMRA Világkupa sorozatának portugáliai állomása lesz az első nemzetközi kihívás áprilisban. De ez függ a Salomon Golden Trail World Series versenynaptárától, amely még nem végleges. Szerencsére most még nem kell formát élesíteni, ezért tovább gyűjtöm még a szintet és a kilométereket.
Melyek a legfőbb célok 2026-ban, időeredmények, ranglista, személyes kihívások, vagy valami egészen más?
Sanyi: A Socát már említettem, ott szeretnék javítani, ha összejön. Mivel még nem látjuk át a teljes szezont, erre sem tudok válaszolni. Inkább – időben – hosszabb távú céljaim vannak, de azokat egyelőre nem szeretném lelőni.
Máté: Én szeretnék a Golden Trail World Series minél több állomásán részt venni, illetve a sorozat döntőjére kijutni, amely nem ígérkezik egyszerű feladatnak, mivel más kontinenseken is vannak futamok, illetve az egy sorozatban szereplő versenyek karakterisztikája között is hatalmas különbségek vannak, így ez alapos tervezést és készülést igényel. Emellett a European Athletics Off-Road Running Championships-re szeretnék kijutni, és ott jól szerepelni. Síkon is vannak kitűzött céljaim, 10 kilométeren és félmaratonon, de ezekre a próbatételekre csak év végén kerül majd sor, bár a céltempó már most be van állítva a képzeletbeli háttérképemen.
Patrik: A saját futócéljaim — egyelőre — nem publikusak, de egyébként szeretnék új helyekre eljutni, több embert megismerni, és gyarapítani a tanítványaim számát. Szeretnék közösségi futásokat is tartani!
Ha idén csak egyetlen dologban fejlődhetnétek látványosan, kinek mi lenne az, és miért?
Patrik: Én most elsősorban a sítúrázásban és a síelésben szeretnék fejlődni.
Máté: A gyorsasági állóképességemen szeretnék fejleszteni, ugyanis a hegyi pályákhoz is kell ez a képesség. Mondhatjuk, hogy az élmezőny kivétel nélkül 30 percen belüli 10 km-t fut, de van, aki 2:08-al kezdődő maratont tud. Én ettől még nagyon messze vagyok, de a 2025-ös évben már elkezdtük ezt megalapozni, és 2026-ban az alapozásra építve szeretnék még ezen dolgozni.
Sanyi: Talán nem erre a válaszra számítanak az olvasók, de
szeretnék jobb edzővé válni, és tanulni valami újat, ami tényleg jó.
Mi az, ami a futás mellett a legjobban feltölt benneteket, fizikai, mentális vagy akár kreatív értelemben?
Sanyi: Ha a csapatunkkal lehetek, például amikor edzőtábort tartok nekik, rendkívül fárasztó és stresszes, de egyúttal nagyon szeretem csinálni, és kevés dolgot élvezek ennél jobban. Társasági ember vagyok, és a tanítványaim érthető okokból is speciális helyet foglalnak el a szívemben. A saját futókarrierem sikerességének egy nagy szelete nekik köszönhető, hiszen folyamatosan motiválnak. Remélem, hogy ez fordítva is így van, én törekszem rá.
Patrik: Nekem elég sok ilyen „kis” dolog van, gyakorlatilag kihívások, amik nagyon fel tudnak tölteni, és mellette mentálisan is erősítenek. Például egykerekű biciklizés, zsonglőrködés, szaltózás stb. Ezek nem tűnnek nagy dolognak, de annál több hasznuk van, ugyanis az elsajátításukhoz rá kell hangolódni, próbálkozni, erősödni és kitartani.
Máté: Alexával, a menyasszonyommal készülünk az idei évre betervezett esküvőnkre, ami a magánéletembe is harmóniát, megértést és örömet hoz. Ez mindenképp segít mentálisan élesnek maradnom. A sok edzés érdekében sok hobbimat félreraktam, de amikor néha időt szakítok rá, akkor a jóga, vagy festés, alkotás nagyon feltölt. Igyekszem olyan dolgokat csinálni, amely folyamán lelassulhatok, de az adott cselekvésre száz százalékban fókuszálhatok. Ez segít abban, hogy a versenyeken is félre tudjak tenni mindent, és a pillanatot éljem át.
