A hawaii Ironman-világbajnokság már önmagában is különleges mérföldkő egy triatlonista életében, hiszen a világ legjobbjai között rajthoz állni is komoly teljesítmény. A kaposvári Szilágyi Tamás azonban nem elégedett meg a részvétellel.
9:09:43-as idővel teljesítette a legendás konai pályát, korosztályában 153 indulóból a 14. helyen végzett, az abszolút mezőnyben pedig a profikat is megelőzve a 128. helyen ért célba.
A tizenkét éve triatlonozó sportoló mindezt munka és család mellett, heti átlagosan 13 óra edzéssel érte el. De hogyan lehet ilyen időráfordítással a világ élmezőnyébe kerülni? Milyen út vezet a hawaii kvalifikációig, hogyan lehet felkészülni Kona embert próbáló körülményeire, és mit él át egy amatőr sportoló, amikor a világ legjobbjai között versenyezhet?
Hogyan kezdtél triatlonozni, és mikor fogalmazódott meg benned először, hogy egyszer Konán szeretnél versenyezni?
Számomra a triatlon az Ironman-táv egyszeri teljesíteni akarásával kezdődött. A gondolat már 2012-ben megszületett, de csak 2014 elejére lett meg minden minimálisan szükséges felszerelésem, illetve a nevezési díjra való pénz.
Örök életemben valamiféle testedzés a napjaim része volt, így nem teljesen nulláról álltam neki a fél éves felkészülésemnek, amelynek célja a 2014-es eXtremeMan Nagyatád teljesítése volt. Természetesen nem voltam teljesen felkészülve, de tudtam, hogy át fogok haladni a célvonalon. 12:39-es idővel, nem túlságosan könnyed érzésekkel értem célba.
A verseny utolsó negyedében nem gondoltam volna, hogy én valaha fogok még ilyet csinálni, de aztán másnapra már magával ragadó élményekké szépültek a pillanatok. Úgyhogy azóta a triatlon lett az a sport, amelyben, ahogy szabadidőm engedi, próbálok fejlődni és mindig egy kicsit nagyobb célt kitűzni magam elé, jó esetben pedig akár el is érni azt. Bár ha nem sikerül, akkor sincs nagy baj, mert a kitűzött célhoz való közeledés az, ami igazán boldogít, nem pedig az az egy pillanat, egy esemény, amikor adott esetben esetleg sikerül az.
A konai világbajnokságokról készült videókon motiválódva ekkor is volt már bennem egy nagyon halvány vízió arról, hogy milyen jó lenne egyszer részt venni rajta, de ez itt még tényleg egy nagyon-nagyon messze lévő vágyként jelent meg bennem, amelyről talán valószínűbbnek tűnt, hogy nem fog megtörténni, mint az, hogy igen.
Aztán az évek során, a fokozatos fejlődésnek köszönhetően, a nagyon távoli célból egy akár elérhető cél lett, és 2025 őszén egyszer csak megfogalmazódott bennem, hogy 2026-ban megpróbálok kvalifikálni az Ironman-világbajnokságra.
A világbajnoki kvalifikációt az ausztriai Klagenfurtban szerezted meg. Milyen emlékeid vannak a versenyről?
Egy ideje már lehetett tudni, hogy a 2026-os világbajnokság visszatér a gyökereihez, és 2019 után először ismét egy napon, egy helyszínen, Konán mérkőznek meg a versenyre kijutott nők és férfiak. Ez pedig azt jelentette, hogy nehezedik a kvalifikáció, mert jóval kevesebb slot kereste gazdáját az előző évek két külön napon megrendezett világbajnokságaihoz képest. Klagenfurt esetét nézve például az ott kiosztott slotok száma 130-ról 40-re csökkent 2025-ről 2026-ra.
Bonyolódott a kvalifikációs rendszer is, de az előzetes időeredmény-kalkulációim alapján bőven láttam esélyt a szükséges eredmény elérésére, így 2025 őszén megtörtént az első külföldi nevezésem, méghozzá a legközelebbi, azaz a legkevesebb macerát igénylő Ironman-brandes versenyre, Klagenfurtra.
Határozott célom volt a kvalifikáció megszerzése, és előzetesen úgy voltam vele, hogy csak akkor fogom elfogadni a slotot, ha „egyenes ágon” jutok ki. 8:49:30-as idővel végül csak a korcsoportom 5. helyén, az age-group abszolút rangsorban pedig a 17. helyen végeztem. A férfi kvalifikációs rangsorban a 2366 férfi age-group indulóból a 39. helyre kerültem, amelyre 26-27 férfi slot jutott.
A hét elején sajnos történt egy kis megbetegedés, így a másnapi slotosztásra végül egy kicsit megváltoztattam a játékszabályaimat. Úgy döntöttem, hogy ha hátracsorog hozzám a kérdés, akkor mégis igent fogok mondani, mert így is megérdemlem, annak ellenére, hogy nem voltam 100 százalékos állapotban. Aztán majd vagy sikerül bizonyítanom a világbajnokságon, vagy nem.
Egyenes ágon így nem jutottam ki, viszont bőven hátracsorgott hozzám a kérdés, mivel jó páran már rendelkeztek slottal azok közül, akik előttem végeztek ebben a rangsorban, illetve jó páran mondtak nemet is. Amikor pedig megkérdeztek, boldogan mondtam a slotra egy 1900 dolláros igent, de közben már az lebegett a szemem előtt, hogy mennyi mindent kell elintéznem ahhoz, hogy ott állhassak a rajtvonalban október 10-én.
A felkészüléseden mennyit változtattál annak tudatában, hogy most a világbajnokságra készültél? Milyen arányban osztottad el a munkát és szerinted mi volt az a tényező, amely igazán eredményessé tett?
Heti átlagosan 13 óra edzéssel készültem, ami elég kevésnek számít ebben a mezőnyben, de ennyi fért bele a felkészülés érdemi időszakába a munka és a háromgyermekes családi lét mellett úgy, hogy a családi élet se lássa kárát. Ez is jelentős előrelépés volt a 2025-ben sikerült edzésmennyiséghez képest.
Ez nagyjából heti 2 óra úszásból, 6,5-7 óra kerékpározásból és 4-4,5 óra futásból tevődött össze átlagosan. Öt óra úszással biztosan jelentősen jobban úsznék, viszont a időt tekintve könnyen lehet, hogy a 13 óra ilyen arányú eloszlása hozza a legjobb, vagy közel a legjobb időeredményt.
Szerintem a rendelkezésre álló időt elég produktívan sikerült felhasználnunk Váraljai Vázsony edzőmmel, akinek itt is szeretném megköszönni a munkáját. Szeretném szintén megköszönni a 2024-2025-ös közös munkát Naszódi Zsoltnak is. Három éve már, hogy komolyabban készülgetek a céljaimra, és szerencsére meg is lett az évek során beletett munka eredménye.
Az előző évek tapasztalatainak köszönhetően egyre többet tudok a működésemről. Vannak jó és rossz tulajdonságaim. A jókat próbálom kihasználni, a rosszakat pedig elfogadom. Ilyenek például, hogy az alvásból rendszeresen az edzés javára elvett idő nem jön be nálam, ezt már tudom, úgyhogy a teljesítményhez szükséges alvásnak meg kell lennie.
A reggeli és a délutáni-esti edzés is, amelyeket nyolcórányi munkaidő választ el egymástól, nálam szintén nem nagyon működik. Teljesen elfáradok délutánra-estére. Bár nem szeretem, de van, hogy néha jobb elengedni egy edzést, mint megerőszakolni magamat, a testemet, és rossz esetben betegséget vagy sérülést kockáztatni.
Fiatalabb nem lettem az elmúlt években, de talán az önmagamat, az edzésidőt és a 24 órát egy kicsit okosabban felhasználó ember igen, és talán egy picit edzettebb is lettem évről évre.
Az amatőr hosszútávú triatlon egyik legnagyobb kihívása, hogy a sportolóknak a munka és a család mellett kell szinte profi szintű teljesítményt nyújtaniuk. Miről kell lemondanod egy ilyen felkészülés során, és mennyire érzed úgy, hogy a környezeted is részese az eredményeidnek?
A család, a heti 40 órás munka és a sport háromszögében úgy gondolom, hogy megfelelően egyensúlyozom. Amennyiben viszont ebben a háromszögben a plusz munkaidőt igénylő karrierépítést, a hobbimban, azaz a sportban való fejlődést és a családi életben való jelenlétet szerepeltetem, akkor én úgy érzem, hogy hármat nem választhatok, ahhoz nem vagyok elég jó, csak kettőt.
Mostanság úgy alakultak az események, hogy az utóbbi kettő lett a választott, a karrierépítés pedig nem. Van olyan eshetőség is a fejemben, hogy valamilyen téren a sporttal fogok foglalkozni a jövőben. Ha ez megvalósul, akkor lehet, hogy akár 2,5-et is választhatnék, de ami biztos, hogy a család mindenképpen kiválasztott marad.
Amiről az említett karrierépítés mellett le kell mondanom mostanság, az csakis az éjszakába nyúló eseményeken való részvétel, illetve a mérsékelt alkoholfogyasztás. A kialvatlanság, illetve az alkohol szervezetben való lebomlása mellett jelentkező tünetek persze egyáltalán nem hiányoznak, de a jó részüket azért elviselném egy kicsivel többször a mostanihoz képest.
Támogató feleség nélkül ez nem lenne lehetséges, úgyhogy ő teljesen részese az eredményeimnek. Továbbá szeretném, ha a nagyszülők, illetve egy-két barát is részben magáénak érezné ezeket a sikereket, mert az ő segítségük nélkül sem tudott volna összejönni ez a bizonyos edzésmennyiség, és így ezek az eredmények sem.
Hawaii a hőség, a magas páratartalom és az erős szél miatt is komoly kihívást jelent. Hogyan készültél ezekre a körülményekre, és mennyiben kellett ehhez igazítanod a felkészülésedet?
Igazából túlzottan nem készültem a körülményekre. Melegben persze itthon is sokat edzettem. Szélben is, ha fújt. A párás meleghez való hozzászokásra a verseny előtti 11 napos ott-tartózkodásunkat szántam. Az első két nap edzésén mondjuk jól elment az összes önbizalmam, annyira gyatra teljesítményeket sikerült nyújtanom, de lehet, hogy ebben benne volt az utazás miatti fáradtság és az időeltolódás is, nem csak a szokatlan páratartalom. Szerencsére utána már sikerült egész vállalható teljesítményeket nyújtanom az edzéseken, és helyreállt a rend.
Hullámos úszásra sem készültem, de nem is nagyon lett volna hol ilyen karakterisztikájú hullámok között edzenem. Pánikolni szerencsére nem nagyon szoktam semmin, úgyhogy úgy voltam vele, hogy maximum pár perccel többet töltök a vízben, más baj nem lehet. Ha pedig esetleg olyan extrém hullámok lettek volna, mint két nappal a verseny előtt, azt is egy jó kalandnak fogtam volna fel.
A taktikám egyedül az volt a versenyre, hogy érzésre olyan intenzitással próbáljak tekerni és futni, amely mellett nem melegszem túl az éppen körülöttem lévő légáramlás vagy annak hiánya, a Hawaiin nem túl hatékonyan működő izzadságpárolgás és az éppen alkalmazott külső hűtés mellett.
A verseny előtt kilenc órán belüli célidőt tűztél ki, végül 9:09:43-mal értél célba. Hogyan alakult a versenyed az úszástól a maraton végéig?
A verseny előtti napokban az előrejelzések alapján azt hihettük, hogy az átlagnál könnyebb körülményeink lesznek, de aztán nagyon nem így lett. A verseny után jó pár helyi ember is azt mondta, hogy amióta ők követik ezt az eseményt – márpedig a beszélgetések alapján úgy tűnt, hogy jó ideje követik –, nem emlékeznek összességében ilyen nehéz körülményekre. Egyedül a hőmérséklet nem volt a szokásos átlag felett, minden más (hullámok, szél, páratartalom) igen.
Eltökélt voltam, és „kicsit” eltúlozva úgy voltam vele, hogy ha egy ember fog aznap célba érni, akkor én leszek az. Jó eredményt szerettem volna elérni, de közben azért élvezni is szerettem volna a világbajnokságon való részvételt.
Az úszás elég hullámos volt, amely a helyiek utólagos elmondása szerint nemigen szokott ilyen lenni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezt a részt élveztem, mert túlságosan nem élveztem, ellenben legalább jól feltöltődtem folyadékkal és sóval, és azért egyszer csak elfogytak a hullámok mögött megjelenő távolabbi bóják, kifelé és visszafelé is.
Én nem szoktam órát viselni úszás közben, így csak a célba érkezést követően tudtam meg a részidőt, de nem is lett olyan rossz végül, mint amilyennek közben éreztem. Az időm 1:14:44 lett. (1:57 perc/100 m, korcsoport 137/160.)
A kerékpározás legeleje és legvége felhők alatt zajlott, a többi körülbelül 150 kilométer pedig szikrázó napsütésben és nem túl gyenge szélben. Hátszélben élvezkedés, oldalszélben kapaszkodás (néha az alapkormányon a biztosabb célba érkezésért), erős szembeszélben pedig nem túlságosan élvezkedés. Főleg a 140-170. kilométer között volt durva a szembeszél, úgyhogy nem volt könnyű menet.
Vártam, illetve szerintem vártuk, hogy végre futhassunk. Nem lett meg a 40-es átlag (sem, a 41-es pedig főleg nem), de sebaj, gondoltam, hogy másnak sem volt egyszerű. Itt már sejtettem, hogy ma nem kell nekem 9 óra alatt célba érkeznem, de nem zavart különösebben. Elfogadtam, hogy ma mégsem azokat a „gyors” időjárási körülményeket kaptuk. 4:37:14 alatt értem be. (39,1 km/h, korcsoport: 1/160.)
Amíg mi távol voltunk, felszáradt a futópályáról a verseny előtt és alatt leesett eső, úgyhogy visszaérkezésünkre kialakult a magas páratartalom, így a befejező számunkra ez lett a legnagyobb nehezítő körülmény. Illetve a futás nagy részére „természetesen” a nap is kisütött. Az előzőleg leírt taktikát alkalmazva vágtam neki ennek az ismeretlen maratonnak.
A hűtés egész jól ment, de utólag úgy gondolom, hogy csinálhattam volna még jobban is, illetve remélem, lesz még lehetőségem erre a jövőben. A tempó pedig alakult, ahogy éppen alakult a domborzat, a szél, az aktuális hűtöttségem és az érzéseim függvényében.
Nem azért, mert extrát nyújtottam ebben a számban, mert extrát azért nem, de hihetetlenül élveztem. Élveztem minden egyes méterét. Boldog voltam. Jó volt ott lenni, a világbajnokság pályáján futni, amelyet 12-14 éve a YouTube-on nézegetek, és ott futhattam. Hihetetlen élmény volt. Az eredményem 3:08:36 lett. (4:27 perc/km, korcsoport 16/160.)
Úszáson és biciklin természetesen nem volt holtpont, csak olyan szakaszok, amelyek nem voltak annyira élvezhetőek, de csak túl kellett rajtuk lenni, és kész. Futáson pedig alapvetően abszolút nem volt holtpont, sem fejben, sem testben. A vége felé a maghőmérsékleten kívül kicsit korlátozta a mozgásomat a már négy Ironman óta mindig megérkező bal combhajlító görcsközeli állapota, majd a görcsölgetése, de ezzel együtt is imádtam, élveztem.
A korosztályodban 153 indulóból a 14. helyen végeztél, az abszolút mezőnyben pedig a profikat is beleszámítva 128. lettél. Elégedett vagy?
A lehetőségeimet tekintve szép eredménynek gondolom ezt a 14. helyet. A jelenlegi munkarendemben, munkarendünkben nem nagyon látom, hogyan tudnám huzamosabb ideig növelni az edzésmennyiséget, de úgy gondolom, vagy legalábbis van olyan vízióm, hogy ezzel az edzésmennyiséggel is a 35-39 éves korosztály dobogójának közelébe kerülhetnék, amennyiben esetleg részt tudnék venni a jövő évi világbajnokságon is.
„Szerencsére” most is vétettem kisebb hibákat a verseny során, amelyeket elkerülve jó pár perccel előrébb lehetnék. Úszásban most már tényleg remélem, hogy faragok pár percet jövőre. Egy kis állóképességbeli fejlődés, a rendelkezésre álló idő még jobb felhasználása, nulla sérülés, és akár nulla betegség is, illetve egy kicsit nagyobb önmegtartóztatás az étkezésben, és már meg is vagyunk. Meglátjuk. Mindenesetre egészség legyen, az a legfontosabb.
Mennyire nehéz ma Magyarországon amatőr sportolóként megteremteni egy ilyen nemzetközi szereplés feltételeit? Mit gondolsz, megfelelő figyelmet és elismerést kapnak azok a magyar age-group versenyzők, akik a világ élmezőnyében teljesítenek?
Talán azt mondanám, hogy a kvalifikáció megszerzése volt számomra a könnyebbik dolog, de mindenképpen a támogatások keresése volt az, ami a komfortzónámon kívül esett. Viszont most muszáj volt megtennem ezt, ha számottevőbb eladósodás nélkül szerettem volna eljutni a világbajnokságra.
Persze mindenkinek különbözőek a pénzügyi lehetőségei, de általánosságban azt gondolom, hogy Magyarországról ebben a sportban erre az eseményre kijutni és ott részt venni jelentős nehézséget jelent. Nagyon szerencsésnek gondolom magamat, amiért ennyien mögém álltak most, és ezúton is nagyon szépen köszönöm nekik a támogatásukat!
A célba érkezés után azt írtad, hogy bár nem sikerült kilenc órán belül teljesítened a távot, mégis teljesen elégedett vagy a teljesítményeddel, ami saját bevallásod szerint nem gyakran fordul elő. Mit adott neked ez a hawaii világbajnokság emberileg és sportolóként?
Én sajnos – vagy nem sajnos – olyan beállítottságú vagyok a hétköznapi életben is és a sportban is, hogy úgy gondolom, mindig lehet még jobb, lehetett volna még jobb. A „teljesen” szót mondjuk elhagyhattam volna a beszámolómban, mert azért ez túlzás lett így, illetve az előzőek alapján nem is tudom, hogy tudok-e én olyat, de elégedett vagyok, igen.
Sportolóként ez egy valóra vált álom és egy életre szóló élmény volt. Olyan verseny, amelyre mindig emlékezni fogok. A maraton minden egyes méterét élveztem, és közben újra átéltem azokat a különleges érzéseket, amelyeket korábban csak az első hosszútávú versenyemen tapasztaltam. Rengeteg meghatározó élményt adott. Emberként pedig azóta valahogy mintha hálát éreznék rengeteg mindenért.
Céljaim, álmaim azt gondolom, hogy mindig is lesznek a rendelkezésre álló szabadidő függvényében. Bár még csak most lett vége a 2026-os szezonnak, de 2027-re is motoszkálnak már a fejemben olyan tervek, mint egy Ironman-brandes versenyen korcsoportgyőzelem, a középtávú OB-n és a hosszútávú OB-n is szeretnék szép eredményt elérni.
És akár-akár egy ismételt konai részvétel, másnapi színpadra való felszólítással. A még távolabbi célok pedig sok tényezőnek a függvényei. Verziók alverzióinak alverzióival…
