- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

Új félmaraton érkezik Budapestre: 2027-ben rajtol a LatteRace – a Running Festival

- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

Egy háromfős csapat, a Running Latte Club közösségi tapasztalata és egy ambiciózus cél: olyan nemzetközi színvonalú futóhétvégét létrehozni Budapesten, amely felhelyezi Budapestet is a nemzetközi futóverseny térképre.

2027. szeptember 18–19-én debütál a LatteRace – a Running Festival, amely félmaratoni és 10 kilométeres távval, valamint egy egész hétvégét átfogó kulturális, közösségi és wellbeing programmal érkezik a fővárosba.

Budapest futóverseny-naptára 2027-ben új eseménnyel bővül. A Running Latte Club alapítóinak kezdeményezésére, Budapest Főváros Emberi Erőforrások Bizottságának jóváhagyásával 2027. szeptember 18–19-én rendezik meg először a LatteRace – a Running Festivalt.

A LatteRace egy újonnan létrehozott szolgáltatás a Latte ökoszisztémában, ahol a csapat célja, hogy újragondolják a sport versenyeket és közösségi sport koncepciókat az élményeken és kulturális relevancia által. A LatteRace – a Running Festival egy önálló esemény, saját útvonallal, nevezési rendszerrel és két versenytávval: félmaratonnal és 10 kilométerrel. Nem egy meglévő budapesti futóverseny átnevezése vagy kiváltása, hanem új szereplőként érkezik a főváros futóeseményei közé.

A szervezők azonban nem egyszerűen egy újabb versenyt szeretnének létrehozni. Céljuk egy olyan nemzetközi színvonalú futóhétvége felépítése, ahol a sportteljesítmény mellett a közösség, a kultúra, a zene, a gasztronómia, a wellbeing és maga Budapest is az élmény részévé válik.

LatteRace
Közel 150 futó állt rajthoz a LatteRace első eseményén – Kép: Kövér István

Egy verseny, ami Budapestre épül

A LatteRace mögött álló csapat egyik legfontosabb célkitűzése, hogy Budapest a nemzetközi futóturizmus térképén is egyre hangsúlyosabb helyet kapjon.

„Nem egyszerűen egy újabb futóversenyt akarunk létrehozni, abból Budapesten is rengeteg van. Olyan élményt szeretnénk adni, amely túlmutat azon, hogy valaki lefutja a távot, átveszi az érmet, majd hazamegy. Fesztiválként gondolkodunk: a sportot a közösségi, kulturális és városi élménnyel szeretnénk összekapcsolni. A célunk, hogy Budapest olyan nemzetközi sportdesztinációvá váljon, ahová egy futó magáért a versenyhétvégéért is szívesen elutazik” – mondja Környei Viktória, a Running Latte Club és a LatteRace alapítója.

A verseny középpontjában a félmaraton és a 10 kilométer áll majd, de a LatteRace koncepciója már jóval a rajt előtt elkezdődik, és nem ér véget a célvonalnál.

A tervek szerint a hétvégén partnerkávézók eseményei, recovery- és breathwork sessionök, kiállítások, kisebb zenei programok és közösségi események kapcsolódnak majd a versenyhez. A fesztivál egyik központi helyszíne a Clubhouse – Bib Pickup & Expo lesz, amelyet a szervezők nem hagyományos rajtszámátvételi pontként, hanem egy tudatosan felépített élményúton keresztül felvázolt kiállítói koncepciót képzelnek el.

A verseny napján pedig maga Budapest válik a fesztivál helyszínévé: a tervek szerint az útvonal mentén tribünök, zenei és szurkolói pontok, valamint különböző aktivációk teszik majd a nézőket és a várost is az esemény részévé. A hétvégét pedig, hogy teljes legyen a fesztivál érzet közös afterparty zárja.

Ezt olvastad már?

Felejts el mindent, amit eddig a futóversenyekről hittél: 800 méter, két futó és Budapest – Bemutatkozott a LatteRace

Közel 150 futó, egy 800 méteres páros váltó, több száz szurkoló és a Lánchíd lábánál fekvő rakpart. Szeptember 12-én debütált a LatteRace, a Running Latte Club új futóverseny- és közösségi sportplatformja. Az első esemény, az…

Tovább olvasom

Három ember, akik kívülről érkeznek a klasszikus versenyszervezés világába

A LatteRace mögött jelenleg egy háromfős alapítói csapat áll: Környei Viktória, Nyári Attila és Antal Balázs.

Egyikük sem a hagyományos versenyszervezői világból érkezik, és éppen ezt tekintik a projekt egyik fontos kiindulópontjának. Ahelyett, hogy a meglévő hazai versenyformátumokat másolnák, a közösségépítés, a márka- és élménytervezés, a design, valamint a versenysport különböző területeiről hozzák össze tapasztalataikat.

Környei Viktória 2023 novemberében indította el a Running Latte Clubot azzal a céllal, hogy a futáson keresztül egy egészségesebb, aktívabb társadalomhoz járuljon hozzá, és valódi közösséget építsen a mozgás köré. A kezdeti run clubból rövid idő alatt a legnagyobb sportközösség és egy szélesebb sport-, közösségi és wellbeing-ökoszisztéma alapja nőtt ki.

Nyári Attila tízéves design- és digitális tapasztalatával a Running Latte Club indulásától kezdve részt vesz a márka és annak vizuális világának építésében, a digitális felületek és merchandise fejlesztésében, valamint a háttérfolyamatok és partnerkapcsolatok működtetésében.

Antal Balázs korábbi válogatott triatlonista és maratonfutó. A Running Latte Club egyik első résztvevőjeként kapcsolódott a közösséghez, később pedig annak egyik meghatározó partnerévé vált. A LatteRace-ben elsősorban a pénzügyi tervezésért és a partnerkapcsolatokért felel.

„Tisztában vagyunk vele, hogy újoncként érkezünk a versenyszervezés világába. Ugyanakkor pontosan emiatt merünk olyan kérdéseket feltenni, amelyek talán egy régóta működő rendszerben már fel sem merülnek. Nem a félmaraton lényegét szeretnénk megváltoztatni – a futás és a teljesítmény marad a középpontban. A köré épülő élményt szeretnénk magasabb szintre emelni” – fogalmaz a csapat.

Latte Race
Környei Viktória, Nyári Attila és Antal Balázs a Running Latte Club alapítói mernek nagyot álmodni – Kép: Kövér Istvám

A Running Latte Clubtól a LatteRace-ig

A LatteRace gondolata nem egyik napról a másikra született meg. A Running Latte Club missziója a kezdetektől túlmutatott a heti közösségi futásokon: hosszabb távon egy olyan sport-, community- és wellbeing-ökoszisztéma létrehozása a cél, amely különböző formátumokon keresztül ösztönöz aktívabb életre.

Ez különböző termékeken, szolgáltatásokon keresztül, legyen az akár regenerációt támogató szolgáltatás, ügynökségi tudás, vagy egy hely, ahol közösségben lehet lenni. Ennek a legnagyobb mérföldköve és egyik új iránya a versenyzés újragondolása.

Az első pilot eseményt 2026. szeptember 12-én rendezték meg az Oatly-val közösen. Az After Hours – Rakpart Relay egy 800 méteres, kétszemélyes váltóverseny volt a budapesti rakparton, amely a hagyományos versenyformátumot zenével, közösségi élménnyel és afterpartyval kapcsolta össze.

A LatteRace – a Running Festival ennek a gondolkodásnak a következő, jóval nagyobb léptékű állomása.

„A futóklub egy ponton túl természetes módon eléri a saját határait. Minket az kezdett el foglalkoztatni, hogy mi minden építhető még a futás és a sport köré. Hogyan lehet egy közösségből olyan platformot létrehozni, amely a sporton keresztül kultúrát, élményeket és végső soron egy aktívabb életmódot is közvetít. A LatteRace ennek az egyik legnagyobb lépése” – mondja Környei Viktória.

Ezt olvastad már?

Az On már jóval több, mint futómárka, Kylian Mbappé leigazolása erős üzenet a konkurenciának

Az On tizenöt év alatt eljutott odáig, hogy elit és hobbifutók mellett teniszcsillagokat és most már focistákat is felöltöztet, miközben piaci értéke időszakosan meghaladta a húszmilliárd dollárt. A futócipő, ami a CloudTec technológiájával a felhőn…

Tovább olvasom

Budapest nem csak helyszín, hanem az élmény része

A LatteRace hosszú távú ambíciója, hogy Budapest ne egyszerűen háttérként szolgáljon a versenyhez, hanem annak egyik főszereplője legyen.

A szervezők olyan futóhétvégét szeretnének létrehozni, amely egyszerre szól a budapestiekhez, a hazai futóközösséghez és a nemzetközi közönséghez. Olyan eseményt, amelyben a város építészete, hídjai, gasztronómiája, zenei és kulturális élete ugyanúgy hozzájárul az élményhez, mint maga a 21,1 kilométer.

A cél egyszerre egyszerű és ambiciózus: olyan versenyélményt létrehozni Budapesten, amelyért eddig sok magyar futó Bécsbe, Koppenhágába, Párizsba vagy más európai nagyvárosokba utazott.

Most ezt az élményt szeretnék Budapestre hozni.

- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

A terepfutás egy életérzés, a nagykövete pedig Courtney Dauwalter

A terepfutás népszerűsége évről évre töretlenül növekszik, ami nem véletlen. A természet közelsége, a friss levegő, a változatos ösvények és a...

Futás közben megelevenedik a magyar irodalom, az NN City Run idén mindenkit meglep

Mi a közös a magyar irodalomban, a tavaszban, a fővárosban és a futásban? Első hallatra talán semmi, de ha jobban elgondolkodunk...

Bódis Tamás pályacsúccsal nyerte az idei Spartathlont

Bódis Tamás nyerte a 2026-os Spartathlont, a 246 kilométeres, Athén és Spárta közötti ultrafutóversenyt. A magyar ultrafutó 19 óra 40 perc...
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

További cikkek

- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img