Soha ne mondd, hogy soha, tartja a mondás, ami hatalmas közhely, de be kell lássam, ebben az esetben is csak beigazolja magát. Ezen tűnődtem el a minap, annak kapcsán, hogy nagyjából egy éve annak, hogy egy kutyusokat lemozgató hobbifutó csapathoz csatlakoztam. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a terepfutást akkoriban még valamiféle egzotikus extrémsportnak tartottam, amiről – legalábbis ahogy ezt magamnak megmagyaráztam – 50 évesen már lekéstem.
A legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy hamarosan én is menhelyi kutyákat magam elé kötve kacskaringózom köves, erdei ösvényeken a társaimmal – vasárnap reggelente.
Futás kutyával, terepen? Naná, fogd meg a sportitalom
Az Ürömi Dombvidék Kutyás Sport Egyesület (ÜDK SE), ahogy a nevében is benne van, leginkább Ürömön és környékén „mozog”, az Ürömi Állatotthonnal szoros együttműködésben. Elsősorban a menhelyen élő kutyák mentális, fizikai jóllétét szem előtt tartva, önkénteseik rendszeresen járnak futni velük a közeli terepekre. Ez azonban nem feltétel vagy kötelező elvárás az egyesületben: sokak a saját kedvenceiket hozzák a falkafutásokra, igaz, többüket az ürömi menhelyről vettek magukhoz.
Az Ürömi Állatotthon munkáját, vezetőjét, Szűcsné M. Adriennt és több trénert, önkéntest már korábban ismertem: annak idején, az első kutyusunk kapcsán találtunk rájuk. Két éve úgy hozta az élet, hogy magunkhoz vettünk egy már nem kölyök, de még nagyon fiatal ridgeback kutyust, aki az előző gazdáival nagyon sokat futott, kirándult. Akkor kezdtem el aktívan keresni, milyen lehetőségeink lennének ilyesmire nekünk is a közelben. Így akadtam rá az ÜDK SE-re, legnagyobb meglepetésemre. Az, hogy nagyon jó lenne a terepfutásba belekóstolni, már jóval korábban megfogalmazódott bennem.
Őszintén szólva a gyógytornász ismerősünk is nagyon ajánlgatta, amikor két évvel ezelőtt, egy térdfájdalom kapcsán készült MR vizsgálat kezdődő porckopást mutatott ki. Kinek nincs ez már idős korában?! – „vigasztalt”, majd azt kérdezte, miért nem próbálom ki a terepfutást? A lúdtalpamra is nagyon jó hatással lehet a változatos talaj, az egyenetlen felszín, mert olyan apró izmokat mozgat meg és erősít, amiről nem is gondolnám, mennyit használhat – fejtegette. Bőszen bólogattam, miközben azon gondolkodtam, vajon hol, hogyan kezdhetnék bele, teljesen rutintalanul.
Kezdetben olyan volt, mint vezetni tanulni
Az ÜDK SE vezetője, Balogh Zsófi nagyon kedvesen és támogatóan fogadott – ahogy a csapat többi tagja is – ami sokat segített abban, hogy a komfortzónámat elhagyva rá merjek lépni erre az útra. Nagy szükségem is volt a segítségre, különösen kezdetben, amikor nagyjából úgy éreztem magam, mint amikor annak idején az autóvezetést tanultam: egyszerre rengeteg mindenre kellett nagyon figyelnem.
Amellett, hogy a magunk elé kötött kutyusokra, a jelzéseikre, a viselkedésükre folyamatosan koncentrálnunk kell, további nehézséget jelentett, hogy még maga a terepfutás is új volt: az emelkedők, a lejtők, a hirtelen felbukkanó kövek, fagyökerek újabb és újabb megugrani valót jelentettek – gyakran szó szerint.
Kezdetben kutya nélkül tartottam a csapattal, afféle megfigyelői pozícióban, majd szép fokozatosan, saját kutyával próbáltam ki a falkafutást. Néhány hónapra rá, kicsit felbátorodva, pedig már menhelyi kutyussal is kimerészkedtem. Különös hangulatuk van ezeknek a vasárnap reggeleknek: amikor épp nem tudom, melyik menhely kutyát „kapom” meg, azért, ha pedig egy olyan futópajtihoz megyek, akit már sokadik alkalommal vihetek ki, amiatt várom nagyon ezeket az alkalmakat. Zsófi segítségével sikerült profi felszerelést is beszereznem, persze ez sem egy kötelező elvárás, használhatjuk az egyesületi darabokat is a falkafutásokon.
Ahhoz ugyanis, hogy kutyával futhassunk, elengedhetetlen fontosságú a megfelelő felszerelés.
Menet közben tapasztaltam ki, tanultam meg, mennyire nem mindegy az sem, hogy milyen fajta, és mekkora a hám, ami az állatra kerül, ahogy az sem, hogy milyen típusú derékövet viselünk, kettőnket pedig egy rugalmas szár köt össze. Egy nagyobb testű, erősebb, gyorsabb és jobban húzó kutyára más típusú hám célszerű, mint egy olyan kutyára, aki inkább nézelődni szeret, vagy körözve halad még hegynek felfelé is, vagy amelyik éppenséggel satuféket nyom – amikor te pont belelendülnél – hogy elvégezze a dolgát a természet lágy ölén.
Bár az is vastagon benne van a pakliban, hogy az a menhelyes kutyus, akivel már épp kezdtek remekül összehangolódni, egyszer csak gazdihoz kerül. Ilyenkor az egyik szemem sír, a másik nevet, és csak remélni tudom, hogy ehhez minden egyes, a mezőn, a hegyen közösen megtett méterrel egy icipicit én is hozzájárulhattam.
