- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

Bódis Tamás pályacsúccsal nyerte az idei Spartathlont

- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

Bódis Tamás nyerte a 2026-os Spartathlont, a 246 kilométeres, Athén és Spárta közötti ultrafutóversenyt. A magyar ultrafutó 19 óra 40 perc 51 másodperces idővel ért célba Leonidász király szobránál, és ezzel másodszor is felállhatott a verseny dobogójának tetejére, korábban 2019-ben diadalmaskodott ugyanitt.

A verseny szombat reggel rajtolt Athénból, ahol huszonöt magyar induló vágott neki a rendkívül nehéz távnak. Az időjárás idén nem volt kegyes a mezőnyhöz, kellemetlen eső fogadta a versenyzőket már a rajtnál, és ez tovább nehezítette az amúgy is embert próbáló távot. Bódis Tamás már a rajt után másfél órával az élen haladt, szorosan a nyomában a görög Fotis Zisimopoulosszal.

Bódis Tamás
Bódis Tamás úton Spárta felé – Kép: Kovács Zoltán

Ez volt Bódis harmadik Spartathlon-indulása. 2018-ban negyedikként ért célba, majd 2019-ben első alkalommal nyerte meg a versenyt 23 óra 28 perc 37 másodperces idővel. A 37 éves ultrafutó az idei szezont is remekül kezdte, áprilisban pályacsúccsal nyerte a 209 kilométeres NN Ultrabalatont 15 óra 44 perc 45 másodperces eredménnyel.

Ezt olvastad már?

Miért lett a Spartathlon a magyar ultrafutás egyik legnagyobb álomversenye

Kevés nemzet büszkélkedhet azzal, hogy hétszer állt a dobogó tetején egy olyan versenyen, amelyet a világ egyik legkeményebb ultrafutásának tartanak, a magyarok mégis pontosan ezt érték el a Spartathlonon. Athén és Spárta között 246 kilométeren,…

Tovább olvasom

A Spartathlon a történelmi hagyományt idézi fel, amikor Pheidippidész Kr. e. 490-ben Athénból Spártába futott, hogy segítséget kérjen a perzsák elleni háborúhoz. A versenyzőknek 36 óra áll rendelkezésükre a táv teljesítésére, számos ellenőrzőponton kell átjutniuk az előírt időn belül, különben kizárják őket.

- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

Elhousine Elazzaoui: „Szeretném megmutatni, hogy semmi sem lehetetlen”

Gyerekkorát tevekaravánok és a sivatagi túlélés törvényei formálták, tehetsége, kitartása és akaratereje pedig megadták a lehetőséget, hogy bizonyítsa: igenis helye van...

A Garmin fēnix 9 és a fēnix 9 Pro tényleg nagy dobás, ezért érdemes váltanod

A Garmin bejelentette a fēnix család új generációját. A fēnix 9 és a fēnix 9 Pro nem egyszerű frissítés, hanem a...

Bódis Tamás 100 km-es országos csúcsot futott

27 év után dőlt meg a 100 kilométeres ultrafutás magyar csúcsa, köszönhetően Bódis Tamásnak. Pabianice városa adott otthon az UltraPark Weekend versenynek,...
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

További cikkek

Télen is futnál, bringáznál, túráznál? A Kanári-szigetek hatalmas szabadtéri edzőterem

A Kanári-szigetekről sokaknak a téli napsütés, a tengerparti resortok...

Kínában folytatódik a Golden Trail World Series

A Golden Trail World Series szeptember 27-én a kínai...

SUHANJ! a Berlin Marathonon 

A SUHANJ! Alapítvány csapata 2015 óta vesz részt a...

„A szenvedés könnyebben kibírható, ha jó emberekkel vagy körülvéve”

A Cross Country Challenge résztvevői közel 300 kilométert teljesítettek...
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img