- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

A téli futások három legfontosabb előnye, amit kezdőként sosem hittem volna

- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

Amikor elkezdtem futni, hideg hónapok eleinte mindig külön kihívást jelentettek. Az első években novembertől márciusig inkább konditermbe jártam és lelkesen koptattam a futópadot, de hamar ráuntam, így aztán gyakran előfordult, hogy heteken át egyáltalán nem is vettem elő a futócipőt. Aztán valahogy egyik évről a másikra megváltozott valami és azóta sem jut eszembe, hogy a hó vagy a dermesztő hideg ellenére otthon maradjak.

Holott egyáltalán nem mondanám magam télimádónak, ám a téli futások élménye mostanra átkereteződött, és néha már örülni is tudok a friss hóesésnek, és vannak olyan dolgok, amiket az elmúlt évek zimankós edzései során tanultam meg.

Fázni kell, fázni jó!

Egész életemben nagyon fázós voltam, nyáron is vastag takaróval alszom, és a hideg időjárás beköszönte gyakran megvisel, így korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy szabadban fussak. Míg meg nem tanultam az örök érvényű igazságot: futásra alkalmatlan idő nem létezik, csak a futó öltözik fel rosszul. Kezdőként képes voltam három réteg felsőben, dupla nadrágban, sízokniban és pehelykabátban elindulni, majd pár perc után patakokban folyt rólam a víz.

A téli futások akkor jók, ha az elején dideregsz. Igen, az első 5-10 percben kissé fázni kell ahhoz, hogy az edzés nagy része komfortos legyen. Ezért is fontos a réteges öltözködés, a megfelelő minőségű technikai ruházat, ami szellőzik, de mégis melegen tart. A legjobb választás a hidegben való edzésekhez egy vékony hosszú futónadrág, egy közepesen vastag hosszú ujjú futófelső, szükség esetén mellény vagy szélkabát. Érdemes figyelni a kézfejekre, a fülekre és a tarkó védelmére, és hidd el, nem fogsz futás közben megfagyni.

Sötétben futni nem félelmetes, sőt!

Sokan ódzkodnak a téli, korai reggeli vagy esti futásoktól, mert a sötétben futás veszélyesnek tűnik, pedig különleges hangulatú élmény is lehet. Amikor senki nem lát, senki nem beszél hozzád, a futás ténylegesen a csak a mozgásról és a koncentrációról szól. Sok futó azért is választja a sötétebb órákat az edzésekhez, mert ilyenkor el lehet rejtőzni, nem vesznek észre ismerősök a városban, nem kell megállni beszélgetni senkivel, így az edzésre szánt idő valóban a kikapcsolódásról tud szólni.

A biztonság érdekében érdemes fényvisszaverő ruházatot, fejlámpát vagy deréklámpát viselni még akkor is, ha kivilágított, városi környezetben futsz. Ha pedig nem vagy magányos futó, akkor keress a közeledben egy közösségi futást, és csatlakozz egy olyan társasághoz, akikkel közösen még nagyobb élmény lesz a sötétben futás.

A test, a lélek és az immunrendszer is erősödik

Kezdőként az egyik legnagyobb tévhit az volt bennem a téli futásokkal kapcsolatban, hogy a hideg időjárásban való futás megfázáshoz vezet. A tapasztalat viszont egészen más lett, a rendszeres téli futások épp, hogy megerősítették az immunrendszeremet. Jobban bírom a hűtött italokat, télen is simán megeszek egy fagyit, és a torokfájás sokkal ritkábban jelentkezik, mint korábban. Tudatos légzéssel fokozható a keringés, ami hatással van a testhőszabályozásra. A regeneráció fontos része pedig a hideg-meleg terápia, így a futásból hazaérve garantáltan jólesik majd a forró zuhany, ami egyértelműen a téli edzések egyik legnagyobb jutalma.

A téli futás igazi bizonyíték arra, hogy mennyire jó érzés kilépni a komfortzónából, és megismerni önmagunkat a saját határainkon túl. Nem kell tartani a hidegtől, a sötétben futástól és az utcák ürességétől sem. A megfelelő öltözködés, a fényvisszaverő felszerelés és a tudatosság mind hozzájárul ahhoz, hogy a téli futás ne csak túlélés, hanem valódi élmény legyen.

Az elmúlt évek téli tapasztalatai alapján bátran mondhatom: a hideg hónapok is lehetnek a futás legizgalmasabb időszakai, ha az ember felkészülten, tapasztaltan és nyitottan indul útnak.

- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

Wings for Life World Run: 346 ezer ember futott egyszerre azokért, akik nem futhatnak

A Wings for Life World Run néhány év alatt a világ egyik legkülönösebb és legnagyobb futóeseményévé nőtte ki magát. Nem klasszikus...

Futás zenével? Eddig nemet mondtam rá, de a Suunto Spark megváltoztatta a véleményem

Lehet úgy zenét hallgatni futás közben, hogy közben az autókat, a kerékpárosokat és a természet hangjait is tisztán halljuk? A Suunto...

A medvék földjén futottunk 63 kilométert – ilyen volt a Kočevsko Trail

Európa egyik legvadregényesebb terepfutó-régiójában futni önmagában is különleges élmény, a szlovéniai Kočevsko Outdoor Festivalon azonban ez ennél is többről szól. A...
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

További cikkek

Bódis Tamás pályacsúccsal nyerte az idei Spartathlont

Bódis Tamás nyerte a 2026-os Spartathlont, a 246 kilométeres,...

Télen is futnál, bringáznál, túráznál? A Kanári-szigetek hatalmas szabadtéri edzőterem

A Kanári-szigetekről sokaknak a téli napsütés, a tengerparti resortok...

Kínában folytatódik a Golden Trail World Series

A Golden Trail World Series szeptember 27-én a kínai...

SUHANJ! a Berlin Marathonon 

A SUHANJ! Alapítvány csapata 2015 óta vesz részt a...
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img
- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img