- Hirdetés -spot_imgspot_imgspot_imgspot_img

Elhousine Elazzaoui megállíthatatlan: másodszor is ő lett a Zegama-Aizkorri királya – Tove Alexandersson pedig pályacsúccsal győzött

Kilian Jornet szavaival élve: „Zegama az Zegama” – a legendás baszk verseny idén is igazolta, miért tartják a világ egyik legikonikusabb terepfutóeseményének. A saras, technikás ösvényeken és a híres Sancti Spiritu emelkedőn ezúttal is elképesztő hangulat, tomboló szurkolás és brutális tempó fogadta a világ legjobbjait. A Zegama-Aizkorri helyszínére idén is több ezer rajongó érkezett, hogy testközelből élje át a terepfutás egyik legkülönlegesebb eseményét.

A férfiaknál drámai csata alakult ki az első helyért, a győzelemről végül alig húsz másodperc döntött, míg a női mezőnyben új pályacsúcs született a baszk hegyek között. A jubileumhoz méltó izgalmakat hozott a Zegama-Aizkorri 25. évfordulós kiadása: drámai csaták, szakadó eső, nyakig érő sár, helyenként friss hófoltok adtak ízelítőt a klasszikus baszk időjárásból, bebizonyítva azt, hogy miért is vált ez a verseny az elmúlt 25 évben igazi legendává. A híres Sancti Spiritu emelkedőjén most is több száz szurkoló tombolt a mezőnynek, de a pálya többi részén is szurkolók ezrei tették emlékezetessé a Salomon Golden Trail World Series nyitóállomását. 

Ezt olvastad már?

Salomon Ultra-Trail Hungary felszereléskalauz: minden, amire szükséged lehet az UTH távjain

Idén jubileumi, 10. alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb terepfutó ünnepe, a Salomon Ultra-Trail Hungary. Hat táv, több mint 1600 terepfutó és egy közös cél: a boldog célba érkezés. Azonban még a legfelkészültebb futók sikeres teljesítése…

Tovább olvasom

Női pályacsúcs

A nők között a svéd Tove Alexandersson gyakorlatilag saját magával és az órával futott külön versenyt. Már a verseny előtt két hete a helyszínen készült, és ez a tudatos építkezés végig látszott a teljesítményén: a Salomon sportolója brutális pályacsúccsal debütált a Zegama-Aizkorri versenyén, 4:08:09-es idejével több mint nyolc percet faragott a korábbi pályacsúcsból.

A női versenyben több mint 8 perccel dőlt meg a pályacsúcs, és két helyinek számító versenyző is dobogóra állhatott, így bőven volt ok az ünneplésre – Kép: Nedjalkov Balázs

„Hatalmas elvárásokkal álltam a rajtban, tudtam, hogy nem elég csak futni, mindennek össze kell állnia. Nagyon nehéz volt, minden egyes kilométerért meg kellett küzdenem, mégis nagyon elégedett vagyok azzal, ahogyan versenyeztem. Át kellett ezt élnem, elképesztő élmény volt, rengeteg ember, őrült hangulat, a sár és az időjárás pedig igazi Zegamává tették ezt a napot. Úgy érzem, ez életem egyik legszebb napja volt.” – nyilatkozta Tove Alexandersson

Tove Alexandersson győzelme új pályacsúcsot jelentett – Kép: Nedjalkov Bea

Mögötte két, szinte hazainak számító spanyol futó érkezett célba. Malen Osa hatalmas versenyt futott, folyamatos előzésekkel, okos tempóváltásokkal kapaszkodott fel a második helyre. „Boldog vagyok. A célom az volt, hogy mosollyal érjek célba, és ez sikerült is. Minden jól alakult, az időjárás is kedvezett, a közönség fantasztikus volt, és végig nagyon jól éreztem magam a befutóig. Három indulásból három dobogó könnyűnek tűnhet, de szerintem amit Sara és én elérünk, az igazán különleges. Tove jelenleg egy másik ligában fut, de csodálatos látni, ahogy a női sport egyre erősebbé válik és ilyen versenyeken is dominál” – fogalmazott Malen Osa.

Malen Osa számára a hazai pályán elért második hely felér egy győzelemmel – Kép: Nedjalkov Bea

A tavalyi győztes, Sara Alonso ezúttal a harmadik helyen zárt szülővárosától 50 kilométerre. „Tudtam, hogy Tovét megfogni szinte lehetetlen lesz, és bár jól kezdtem, a sártól teljesen egyértelmű volt, hogy ez egy szenvedős nap lesz. Amikor Malen megelőzött, próbáltam vele menni, de rengetegszer elestem, végül úgy döntöttem, a saját versenyemet futom. Mindent beleadtam, és végül a legjobb zegamai időmet értem el. Hihetetlen volt otthon futni, ezzel a közönséggel, ezzel az energiával, a családom és a barátaim előtt. Zegama végül azért Zegama, mert ennyien tolnak előre” – mondta Sara Alonso.

Zegama a tavalyi női győztes Sara Alonso lábai előtt hevert – Kép: Nedjalkov Bea

20 másodperc döntött

A férfiaknál brutálisan izgalmas csata alakult ki a győzelemért. A rajt után a tempót a francia Rémi Bonnet diktálta, mögötte Daniel Pattis, Elhousine Elazzaoui és Kilian Jornet haladtak az élmezőnyben. A vertikális világrekordot tartó francia Bonnet nem tudta megőrizni az előnyét, a katalán klasszist pedig a bal lábán jelentkező sérülés akadályozta meg abban, hogy hosszú távon is versenyben maradjon a dobogóért; végül a 43. helyen ért célba a korábbi tizenegyszeres bajnok.

Rémi Bonnet nagyon erősen kezdett, végül az 5. helyen ért célba – Kép: Nedjalkov Bea

„Nagyon nehéz verseny volt. Nem tudom pontosan, mi történt ma, de mielőtt ideérkeztem, már jól ismertem a pályát, volt tapasztalatom, és igyekeztem okosan futni. Nem akartam az elejétől elszállni, végig koncentrált maradtam, és az utolsó kilométerekben próbáltam egyedül elszakadni. Újra nyerni Zegamában számomra történelmi pillanat” – mondta Elhousine Elazzaoui, hozzátéve: „Szerintem fejben dől el a verseny, mert ha valaki túl gyorsan kezd, különösen ilyen körülmények között, az nagyon nehézzé teszi a futást.”

Az első hely sorsáról mindössze 20 másodperc döntött – Kép: Nedjalkov Bea

A dobogó első két fokáért őrült izgalmas csata zajlott, végül az utolsó kilométeren dőlt el a baszk sapka és a fejsze sorsa, amelyet a tavalyi évhez hasonlóan idén is a marokkói Elhousine Elazzaoui vihetett haza. Mindössze 20 másodperccel mögötte ért célba az ifjú olasz tehetség Daniel Pattis, akit Brooks-os csapattársa, Taylor Stack követett a dobogó harmadik fokán.

Daniel Pattis sokáig vezetett, végül a második helyen ért célba – Kép: Nedjalkov Bea

A 43. hely ellenére Kilian Jornet nem volt csalódott. „A verseny elején jól éreztem magam, erős voltam az emelkedőkön, de a sík szakaszokon és a lejtőkön fájdalmat éreztem, és rájöttem, hogy így nem tudok harcban maradni a győzelemért. Ennek ellenére nagyon szép és rendkívül szoros verseny volt. Nagyon örülök Elhousine sikerének, mert hihetetlenül jó képességű sportoló, nagyon szerény és nyugodt személyiség.

Zegamában minden futó átél olyan pillanatokat, amelyek mindig visszahívják ide.

Kilian Jornet lábsérülése akadályozta a verseny során, így nem tudott harcban maradni a győzelemért – Kép: Nedjalkov Bea

Kilian Jornet szavaival nehéz lenne vitatkozni, a Zegama-Aizkorri ismét olyan versenyt hozott, amelyben rekordok, dráma és klasszikus baszk hangulat egyszerre volt jelen – pontosan az, ami miatt a terepfutás egyik legfontosabb ikonikus eseményeként tartják számon.

Ezt olvastad már?

RunForRights: 5 kilométer futás az elfogadásért, az egyenlőségért és az emberi jogokért

A futás első ránézésre egyszerű dolog, csak felveszed a cipőt, kilépsz az ajtón, és elindulsz. Van, aki tempót fut, van, aki csak kiszellőzteti a fejét, és van, aki célokat kerget, jobb időt, hosszabb távot, újabb…

Tovább olvasom

Eredmények

Férfiak

  1. Elhousine Elazzaoui (Marokkó, NNormal) – 3:45:07
  2. Daniel Pattis (Olaszország, Brooks) – 3:45:27
  3. Taylor Stack (Egyesült Államok, Brooks) – 3:52:17
  4. Manuel Merillas (Spanyolország, New Balance) – 3:53:14
  5. Robert Pkemoi Motayango (Kenya, Otso) – 3:53:28
Elhousine Elazzaoui megvédte tavalyi címét – Kép: Nedjalkov Balázs

Nők

  1. Tove Alexandersson (Svédország, Salomon) – 4:08:09
  2. Malen Osa (Spanyolország, Salomon) – 4:23:56
  3. Sara Alonso (Spanyolország, Asics) – 4:25:51
  4. Ida Amélie Robsahm (Norvégia, Asics) – 4:28:19
  5. Maria Fuentes (Spanyolország, Kailas Fuga) – 4:33:10

A Salomon Golden Trail World Series következő állomása jövő héten Olaszországban folytatódik, a tavalyi Grand Final helyszínén, Ledróban.

A GTWS összetett éllovasa, Elhousine Elazzaoui is rajthoz áll, vele együtt pedig a női címvédő, a román Madalina Florea (Scott) is megkezdi az idei szezonját.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

Ne hagyd hogy a közelgő tavaszi fáradtság lenullázza az alapozás során kemény munkával felépített futóformád, maradj energikus az egész szezonban

A tavaszi fáradtság futóként nem csupán kellemetlen, hanem a teljesítményt és a regenerációt is érezhetően visszavetheti, különösen a versenyszezon előtt. Ha...

A 7 legfontosabb motivációs tipp, amitől kedves, okos, szép és tutira célba találsz, mint Michael van Gerwen

A futáshoz elvileg nem kéne külön inspiráció, hiszen lélegezni sem szoktunk motivációs idézetekkel, mégis valahogy mindig jól jön egy kis külső...

A 100 méteres síkfutáson keresztül egzisztenciális kérdéseket feszeget a Netflix új animációs filmje, a Hyakuemu

Viszonylag ritkán kapcsolódik össze a két kedvenc hobbim, de a futás témájú „Hyakuemu - 100 méter - című anime (japán animációs)...
- Hirdetés -spot_img

További cikkek

A Generali Night Run visszahozza Budapest egyik ikonikus eseményét, a Duna-átúszást

2026. augusztus 29-én rendezik meg az év egyik legizgalmasabb...

Esőkabát, kulacs, telefon: miért kell ennyi kötelező felszerelés a futóversenyeken?

Az utóbbi időben egyre gyakrabban találkozni a közösségi médiában...

Salomon Ultra-Trail Hungary felszereléskalauz: minden, amire szükséged lehet az UTH távjain

Idén jubileumi, 10. alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb terepfutó...

25 éves a Zegama-Aizkorri: a terepfutóverseny, ahol a szurkolók és a futók együtt írják a sport történelmét

A Zegama-Aizkorri a terepfutás egyik legkülönlegesebb és legnépszerűbb versenye,...
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -