Nedjalkov Bea

Bemutatkozó:

A futással gyerekkorom óta csak kerülgettük egymást, mint két futó, aki tudja, hogy egyszer úgyis összefutnak. Végül 27 évesen összekötöttük az életünket. Azóta a futás nemcsak a mindennapjaim része, hanem a legemlékezetesebb pillanataimé is. Például így sodorta elém az élet a férjemet is egy versenyen. Ironikus, de magát a versenyzést sosem szerettem igazán. Kérdezni, megérteni, a dolgok mögé látni viszont annál inkább. Így lett a rajtzóna helyett a sajtóterület az én igazi pályám, ahol futóként és újságíróként is otthon érzem magam.

Az újságírás nekem olyan, mint egy hosszú futás: van benne kitartás, néha nehéz szakasz, de a motiváció sosem fogy el, mert minden történet, interjú és találkozás új lendületet ad. Hiszem, hogy egy jó beszélgetés képes inspirálni, gyógyítani és összekötni az embereket, még ebben a zajos, rohanó világban is.

A futás mellett a jóga is fontos része lett az életemnek. Hiszek abban, hogy a legjobb dolgok akkor történnek, amikor önmagunk lehetünk: a munkában, a hobbinkban, futás közben, és úgy általában az életben is.

 

Kövess itt:

LEGJOBB CIKKEK

Elit kenyaiak, GTWS-címvédők: Minden idők legerősebb mezőnye érkezik a Québec Mega Trailre

A világ legjobb terepfutói július elején Kanada egyik legkeményebb és leglátványosabb versenyén, a Québec Mega Trailen csapnak össze. A július 2. és 5. között...

Közeleg az Ultra Tisza-tó 130 – nyári kihívás futóknak, a Tisza-tó körül

Július első hétvégéjén, július 3 – 5 között, ismét a futóké lesz a főszerep a Tisza-tó partján, hiszen megrendezik az Ultra Tisza-tó versenyt, Magyarország...

A medvék földjén futottunk 63 kilométert – ilyen volt a Kočevsko Trail

Európa egyik legvadregényesebb terepfutó-régiójában futni önmagában is különleges élmény, a szlovéniai Kočevsko Outdoor Festivalon azonban ez ennél is többről szól. A hatalmas, összefüggő erdőségeiről...

Hogyan segít a futás a szorongás és stressz csökkentésében?

A futás mindenkinek mást jelent, van, akinek egyszerű hobbi, kikapcsolódás, szórakozás vagy időtöltés. Másoknak szenvedély, sőt már-már megszállottság, önfegyelem, kitartás, kőkemény edzések és versenyhelyzetek...

Csillag Eszterrel érkezik a Női Terepfutás Napja a Normafára

Június 1-jén Budapest is csatlakozik az ITRA nemzetközi Women’s Trail Day kezdeményezéséhez: a Normafán olyan közösségi terepfutó eseményt rendeznek, ahol nem az időeredményeken vagy...

Zegama után Ledrót is behúzta Elhousine Elazzaoui

Miközben idehaza a jubileumi, tizedik alkalommal megrendezett Salomon Ultra-Trail Hungary résztvevőiért izgult a hazai terepfutó közösség, addig az olaszországi Ledro-völgyben a nemzetközi elit csapott...

Ők lettek a 10. Salomon Ultra-Trail Hungary győztesei

Idén jubileumi, 10. alkalommal rendezték meg Magyarország legnagyobb terepfutó versenyét, a Salomon Ultra-Trail Hungary-t. A jubileum alkalmából számos újdonsággal készült Csanya és a Terepfutás.hu...

New Balance 1080v15 Grey Days: így lett a szürke a futók kedvenc színe

A New Balance világában a szürke jóval több egyszerű színnél: évtizedek óta a márka egyik legerősebb védjegye, amely egyszerre jelképezi a funkcionalitást, az időtlen...

Elhousine Elazzaoui megállíthatatlan: másodszor is ő lett a Zegama-Aizkorri királya – Tove Alexandersson pedig pályacsúccsal győzött

Kilian Jornet szavaival élve: „Zegama az Zegama” – a legendás baszk verseny idén is igazolta, miért tartják a világ egyik legikonikusabb terepfutóeseményének. A saras,...

RunForRights: 5 kilométer futás az elfogadásért, az egyenlőségért és az emberi jogokért

A futás első ránézésre egyszerű dolog, csak felveszed a cipőt, kilépsz az ajtón, és elindulsz. Van, aki tempót fut, van, aki csak kiszellőzteti a...

Felkapott témák

Bódis Tamás pályacsúccsal nyerte az idei Spartathlont

Bódis Tamás nyerte a 2026-os Spartathlont, a 246 kilométeres,...

Télen is futnál, bringáznál, túráznál? A Kanári-szigetek hatalmas szabadtéri edzőterem

A Kanári-szigetekről sokaknak a téli napsütés, a tengerparti resortok...

Kínában folytatódik a Golden Trail World Series

A Golden Trail World Series szeptember 27-én a kínai...

SUHANJ! a Berlin Marathonon 

A SUHANJ! Alapítvány csapata 2015 óta vesz részt a...
- Hirdetés -