A Berlin maratont idén guide futóként, Bogi csapatát erősítve, a SUHANJ! Alapítvány tagjaként futhattam végig. Olyan pozitív érzésekkel jöttem haza, amiket nehéz szavakba önteni, de teszek egy próbát.
A Berlin maratont valami egészen euforikus állapotban futottuk le. Buliztunk a szurkolókkal, buzdítottuk a tömeget, nevettünk, mosolyogtunk, és igyekeztünk minél szebb emlékké varázsolni Bogi számára ezt a versenyt. A csapatösszhang elképesztően jól működött. Olyan volt, mintha már ezer éve ezt csinálnánk együtt.
Az idei évben a Berlinben induló suhanjos sportolók hazánk egyetlen akadálymentes, integratív edzőterme, a SUHANJ! Fitness megmentésére gyűjtenek adományokat.
Az adománygyűjtést ide kattintva lehet támogatni
Az adományok teljes összege közvetlenül a közhasznú, non-profit szervezethez kerül, mely 2010 óta osztja meg a mozgás örömét a fogyatékossággal élőkkel. A téglajegy kampányban a kisösszegű adományokat is sokat jelentenek. A 10.000 Ft-ot, vagy ennél nagyobb összeget adományozó támogatók nevét kihelyezik a SUHANJ! Fitnessben.
Sok maratont futottam már, de most először történt meg velem, hogy a célba érkezéskor örömkönnyek szöktek a szemembe. Ahogy Bogival együtt besétáltunk a célba, az a pillanat annyira megható volt, hogy sosem fogom elfelejteni!
3:55 alatt teljesítettük a távot, és ha akkor azt mondják, hogy még egy kört kell mennünk, szerintem gondolkodás nélkül elindultam volna. Annyira könnyűnek és örömtelinek éreztem az egészet, hogy igazából fel sem fogtam, hogy lefutottunk egy maratont.
A hétvége legnagyobb ajándéka mégsem a maraton volt számomra, hanem az a sok kedves ember, akiket megismerhettem. Vannak olyan találkozások az életben, amelyek túlmutatnak egyetlen hétvégén, egyetlen versenyen.
Ezt a pár napot olyan emberek társaságában tölthettem, akikkel lehet egy jót beszélgetni, együtt gondolkodni, nagyon sokat nevetni, vagy akár csak csendben jelen lenni. Számomra a SUHANJ! közösség nemcsak azt adja, hogy tartozhatunk valakihez, hanem lehetőséget is ad arra, hogy önmagunkat jobban megismerjük. Tanulunk egymástól, hatunk egymásra, változunk egymás mellett.
Az emberi kapcsolódás az egyik legmélyebb szükségletünk. Nem csupán arra vágyunk, hogy emberek vegyenek körül bennünket, hanem arra, hogy valahová tartozzunk. Hogy legyen egy hely, egy közösség, ahol nem kell folyamatosan bizonyítanunk, hogy kik vagyunk, mert úgy fogadnak el minket, ahogy vagyunk.
Guide futóként nemcsak én adhattam, hanem én is sokat kaptam. Figyelmet, egy mosolyt, egy őszinte mondatot, egy ölelést, egy történetet.
Mert nem az számít a leginkább, hogy hány ember vesz körül bennünket, hanem az, hogy vannak-e közöttük olyanok, akikkel valóban kapcsolódni tudunk. Akik mellett lehetünk azok, akik valójában vagyunk.
Hálás vagyok, hogy ezt az élményt átélhettem!
