Európa egyik legvadregényesebb terepfutó-régiójában futni önmagában is különleges élmény, a szlovéniai Kočevsko Outdoor Festivalon azonban ez ennél is többről szól. A hatalmas, összefüggő erdőségeiről és barnamedve-élőhelyeiről ismert Kočevje környéke olyan terepet ad, ahol a természet nem díszlet, hanem a verseny része. Nem véletlen, hogy a leghosszabb táv a Bear Trail nevet viseli.
A Kočevsko Outdoor Festival nemcsak egy verseny, hanem egy többnapos outdoor esemény, amelynek központja a Kočevje-tó partján kap helyet. A szervezők több népszerű szlovén terepfutóesemény mögött is állnak, így a pályák és a lebonyolítás is a régió legszebb és legizgalmasabb útvonalaira épül.
A Runnersmag és a Kočevsko Outdoor Festival együttműködésének köszönhetően olvasóink közül ketten is rajthoz állhattak a mintegy 60 kilométeres Bear Trail távon. Az alábbiakban saját élménybeszámolóik következnek.
Kozma Roland beszámolója
Szlovénia ezen részén még soha nem jártam és nem is futottam. Reggel 7-kor Lacival a rajtban álltunk, majd 10 fokos, kellemesen hűvös időben nekiindultunk a távnak. 10 kilométernél, az első frissítőponton kulacstöltés után mentem tovább.
Az első 20 kilométer kifejezetten jól és kényelmesen telt. A következő frissítőponton ismét töltöttem, ettem egy banánt, majd haladtam tovább – nem sokkal később viszont sikerült félrenyelni. Egy srác rögtön megkérdezte: „Are you okay?” Köhögve csak annyit válaszoltam: „Okay, my banana gipsy street.” Ekkorát még nem nevetett.
Közben olyan érintetlen és gyönyörű helyeken futottunk, hogy csak pislogtam.
Nem véletlenül mondták, hogy medvével, farkassal, őzzel is lehet találkozni – a jelzés például végig medvemancsnyom volt. Volt egy hosszú, kb. 5 kilométeres dózeres emelkedő sziklamászással a végén, ahol teljesen elfogyott a folyadékom, a következő pont pedig még 4 kilométerre volt. Itt jegyzem meg: ezen a távon nagyon fontos a megfelelő ivókapacitás.
Az erdőben sűrű pára volt, a tisztásokon pedig erős napsütés. Olyan érzés volt, mintha egy fazékban főnék – pirultam és párolódtam felváltva. Innentől visszafogottabban, sok sétával mentem tovább.
A 49. kilométeres frissítőponton kemencében sült csevapcsicsával vártak, ilyen „terülj-terülj asztalkát” még nem láttam versenyen. Pár szót váltottunk az én megkopott angol–német tudásommal is.
Ettől függetlenül nem volt kérdés, hogy végigmegyek a versenyen. A pálya változatos volt: dózerutak, single track, benőtt erdei részek, technikás emelkedők és lejtők váltották egymást. Egy ponton tehenekkel is találkoztam az útvonalon, mögöttük 8–10 futó sétált. Átmentem „Dr. Dolittle módba”, szóltam nekik, megálltak, hátranéztek, én pedig simán elmentem mellettük, az elsőnek még a buksiját is megsimítottam.
Medvével végül nem találkoztam – egy tobozt is annak hittem, de tévedtem.
Mindegy, majd az enyémre is azt hiszik, hogy toboz. Végül 10 óra 19 perc alatt teljesítettem a távot: 63 kilométer, 2300+ méter szinttel. Egy fotózós, videózós, tájat élvezős hosszú futás volt, sok tanulással egy ismeretlen terepen. Ezért szeretek külföldön futni, nem mindig a megszokott ösvényeken.
Jóború László beszámolója
A Runnersmag nyereményjátékának köszönhetően egy kétszemélyes nevezést nyertünk, így Kozma Rolanddal együtt vehettünk részt a szlovéniai Kočevsko Outdoor Festivalon. A leghosszabb távot, a körülbelül 60 kilométeres futamot választottuk, nagyjából 2000 méter szintemelkedéssel.
Pénteken délelőtt indultunk Szlovéniába, ahol a forgalom kicsit erősebb volt, de szerencsésen megérkeztünk a szállásra. Miután elfoglaltuk azt, a verseny helyszínére mentünk, ami körülbelül 20 kilométerre volt. Itt vettük át a rajtszámot és a technikai pólót, majd még maradt időnk egy kis városnézésre és egy közös pizzázásra is. Ismerősökkel is találkoztunk, beszélgettünk, majd késő este visszatértünk a szállásra.
Nem sokat aludtunk, hiszen a rajt szombat reggel 7 órakor volt, így hajnali fél 5-kor keltünk, hogy kényelmesen felkészüljünk és reggelizzünk. A rajtmezőnyben 81 futóval indultunk el ezen a távon.
Az elején próbáltam visszafogni a tempót, hogy az energiám kitartson a hosszú távra. A pálya változatos volt: döngölt kavicsos utak, erdei ösvények, single track szakaszok, köves és gyökeres emelkedők és lejtők váltották egymást. Összességében azonban jól futható pálya volt, helyenként térdig érő fűvel és benyúló növényzettel.
A frissítőpontok jól működtek, mindig tudtam tölteni a kulacsaimat. A nap előrehaladtával egyre melegebb lett, volt, hogy másfél liter folyadék is elfogyott két pont között. A futóbotot vittem, de sok helyen nem volt rá szükség, inkább a futható részek domináltak.
Közben kaptam egy információt egy ismerősömtől, Ilditől, hogy jelenleg a 14. helyen állok, ami korosztályos 7. helyet jelentett. A verseny végéhez közeledve azt is megtudtam, hogy az előttem lévő különbség már nem behozható, így nem erőltettem a tempót, inkább biztonságosan haladtam tovább. Az utolsó kilométereken még utolért egy futó, de az utolsó 2 kilométeren már nem engedtem át a pozíciómat.
Végül körülbelül 7 óra 35 perces idővel értem célba.
A befutó után átöltöztem, ettem, majd megvártam Rolandot is, hogy róla is tudjak készíteni egy jó befutóképet és videót. Később együtt vacsoráztunk, majd lementünk a tóhoz, ahol a versenyközpont is volt. Itt kiállítók, jó hangulat és egy kis fürdőzés is várt minket a tóban.
Összességében egy nagyon jól szervezett, változatos és élvezetes verseny volt. A nyitott mezők, az erdei részek és a panorámás szakaszok különösen látványosak voltak. A pálya nem volt extrém technikás, inkább futásra alkalmas terep volt, kisebb emelkedőkkel, amelyek azért megdolgoztatták az embert. Egy hétvégi, sportos kikapcsolódásnak mindenkinek ajánlom, aki szereti a terepfutást és a természetet.
Támogatott tartalom
