Zadar az egyik kedvenc horvát városom. Nem túl nagy, nem túl kicsi, pont jól élhető. A nyári szezonon kívül sem hal meg, nem egy kiürült nyaralótelep. Van egy szép óvárosa, brutál jó piaca és halpiaca, a tengerpart pedig olyan, hogy csak nézed, és nem akarsz mást csinálni. A Kornati-szigetek látványa meg külön bónusz, és ha már itt tartunk: Alfred Hitchcock szerint itt van a világ legszebb naplementéje. Nem vitatkoznék vele.
Az év minden időszakában jártunk már itt, tavaly például egy karácsonyi 5 kilométeres futóversenyen is elindultunk. A horvát tengerparti városok egyébként szépen ráéreztek arra, hogy nem csak nyaralni lehet ide jönni. Egyre több sport-, kulturális és gasztroesemény van szezonon kívül is, így Zadar is simán háromévszakos célpont lett.
Amikor kinéztük a kis aszfaltos különítményünkkel a Zadar Night Runt, még csak egy méltó helyszínt kerestünk barátunk, Zoli első félmaratonjához. Aztán kiderült, hogy a versennyel együtt kerül megrendezésre a Zadar Sushi Tuna and Wine Festival is, ami egy háromnapos gasztro-kulturális esemény.
Itt már sejteni lehetett, hogy ez nem egy klasszikus „csak futni megyünk” hétvége lesz.
Most nem kettesben mentünk Beával, hanem egy ötfős csapattal. Már itt jelezném: a programok sorrendje nem feltétlenül volt ideális. De erről majd később.
Jogos kérdés: mit kerestem én már megint aszfalton? Mint minden terepfutóra – ha egyáltalán nevezhetem magam annak -, időnként rám jön, hogy jó lenne egy kicsit gyorsabban futni. Bizonyítani magamnak, hogy nem csak a sípályán és a sivatagban való sétálgatás megy. Két éve a maratoni PB-mre mentem rá (nem jött össze), most a félmaraton volt soron.
Mit csinál ilyenkor egy terepfutó?
Vesz egy gyors futócipőt, elkezd aszfalton edzeni, résztávok, tempó… legalábbis elméletben. Nálam ebből a cipővásárlás sikerült. A többi maradt elméleti szinten. Hétről hétre halogattam a gyorsító edzéseket, és inkább mentem fel a hegyre.
Aztán jött a Pécs–Harkány, ami egész jól sikerült, épphogy elmaradtam a legjobb időmtől. Szóval volt remény, csak egy kicsit kellett volna foglalkozni vele. Ehelyett két héttel Zadar előtt lefutottam egy 137 kilométeres murvás ultrát Edelényben. Így lett meg a „felkészülés”. Innen már egyenes út a félmaraton PB felé.
Csütörtökön megérkeztünk Zadarba, elfoglaltuk a szállást — egy három hálószobás, tengerre néző penthouse apartmant, brutális kilátással a naplementére. Nehéz volt panaszkodni. A szállást a Book Adriatic csapatának köszönhetjük, akik egy igazán erős helyet találtak nekünk erre a pár napra.
Péntek reggel egy laza átmozgató futással indult, majd jött egy kötelező burek. A rajtcsomagot a Szent Donát-templomban vettük át,ilyen gyönyörű helyszínen még sosem vettem át rajtszámot. A csomagban egy szuper kapucnis pulcsi és egy póló volt. Ezután mentünk ki a fesztiválra. Na, ezt egy percig sem bántuk meg. Brutális gasztroélmény, halak, sushik, borok… amit ilyenkor kell.
Az már egy másik kérdés, hogy ez mennyire ideális egy félmaraton PB előtti napon. Szombaton már okosabbak voltunk, egész nap pihentünk. Időben kiértünk a rajt helyszínére, ami a történelmi belváros kapujánál volt. Már ment a zene, villogtak a fények, kezdett összeállni a hangulat. Ahogy sötétedett, egyre több lett a futó.
20:30-kor rajtolt a félmaraton. Beálltam az első sorba, mert nem akartam kerülgetni. A hangulat meglepően erős volt: DJ, bemondó, országok bemutatása, lángok a rajtnál. 3, 2, 1…
és irány a PB.
Verseny önmagammal
Előre belőtt pulzust futottam, próbáltam nem túlgondolni. Az első 10 kilométer széles, lezárt utakon ment, tempósan. 39:05-nél voltam 10 kilométernél, ami teljesen rendben volt. A PB-t ekkor már elengedtem, de kb. a top10-ben haladtam. A második fele lassabb lett, de sokkal szebb. A tengerparton futottunk, meglepően sok szurkolóval. A tengeri orgonánál már a 8. helyen voltam, ami kezdett jól kinézni.
Aztán az utolsó 500 méteren jött a valóság. Ketten úgy mentek el mellettem, mintha én álltam volna. Próbáltam reagálni, de aki ismer, tudja: sprintben nem vagyok veszélyes. Így lett a vége egy 10. hely. Meg vagyok elégedve, de az egyéni csúcs elmaradt. Idő: 1:25 körül, tempó: 4:09. A célban egy gyönyörű érem, hideg sör és üdítő várta a futókat, ami ilyenkor kell.
Közben Zoli is célba ért élete első félmaratonján – nem egyedül, hanem Beával és Attilával együtt futva. Kevesebb mint fél év felkészüléssel 2:25-ös idővel teljesítette a távot, ami szerintem legalább akkora sztori, mint az enyém. Összességében mindenki elégedett volt: a helyszín, a szervezés, a hangulat és a gasztro rész is több volt mint jó.
Biztos, hogy nem ez volt az utolsó futóversenyünk Zadarban.
