Nedjalkov Bea

Bemutatkozó:

A futással gyerekkorom óta csak kerülgettük egymást, mint két futó, aki tudja, hogy egyszer úgyis összefutnak. Végül 27 évesen összekötöttük az életünket. Azóta a futás nemcsak a mindennapjaim része, hanem a legemlékezetesebb pillanataimé is. Például így sodorta elém az élet a férjemet is egy versenyen. Ironikus, de magát a versenyzést sosem szerettem igazán. Kérdezni, megérteni, a dolgok mögé látni viszont annál inkább. Így lett a rajtzóna helyett a sajtóterület az én igazi pályám, ahol futóként és újságíróként is otthon érzem magam.

Az újságírás nekem olyan, mint egy hosszú futás: van benne kitartás, néha nehéz szakasz, de a motiváció sosem fogy el, mert minden történet, interjú és találkozás új lendületet ad. Hiszem, hogy egy jó beszélgetés képes inspirálni, gyógyítani és összekötni az embereket, még ebben a zajos, rohanó világban is.

A futás mellett a jóga is fontos része lett az életemnek. Hiszek abban, hogy a legjobb dolgok akkor történnek, amikor önmagunk lehetünk: a munkában, a hobbinkban, futás közben, és úgy általában az életben is.

 

Kövess itt:

LEGJOBB CIKKEK

Fussunk együtt Flander Marci emlékére, és támogassuk a családját

Flander Marci triatlonista – többszörös magyar bajnok, korosztályos Európa-bajnok...

A legtöbb futó rosszul frissít – és csak akkor veszi észre, amikor késő

A futás közbeni frissítésről még mindig sokan úgy gondolkodnak,...

Tízéves lett az Ultra Tisza-tó – és ezt vérprofi módon ünnepelte

Kerek évfordulóhoz ért az egyik legkedveltebb hazai futóverseny, idén immár tizedszer rajtolt el az Ultra Tisza-tó, és a jubileum minden szempontból emlékezetesre sikeredett. Közel...

Kiprotich és Florea nyerte a Golden Trail World Series kanadai futamát

A Golden Trail World Series idei szezonjának egyetlen észak-amerikai állomásán, a Québec Mega Trailen rendezték meg a sorozat vadonatúj 30 kilométeres futamát a Mont-Sainte-Anne...

Futás és zsonglőrködés: Suszter Attila nem zenét hallgat futás közben, három labdával teljesít félmaratont

A futás sokak számára a ritmusról, a kitartásról és a kilométerek leküzdéséről szól – de mi történik, ha mindehhez három labda is társul? Suszter...

Nem verseny volt, mégis közel 300 futót mozgatott meg a Szent Iván-éji futás

A közösségi futás sokkal többről szólhat, mint a megtett kilométerek – ezt bizonyította a Mozaik Med Sportegyesület Szent Iván-éji programsorozata is. Közel 300 futó...

Futás közbeni frissítés gélekkel: a hiba, amely már az első órában tönkreteheti a versenyedet

Hiába a hónapokig tartó felkészülés, sok futó nem az edzések, hanem a futás közbeni frissítés hibái miatt veszít tempót egy félmaratonon, maratonon vagy ultraversenyen....

TrailTour 2026: Készen állsz életed legjobb futóévére?

A legtöbb futóverseny egyetlen napig tart, miközben hónapokon át készülsz rá, majd odaállsz a rajthoz, teljesíted a távot, végül hazamész az éremmel és tele...

A legtöbb futó rosszul frissít – és csak akkor veszi észre, amikor késő

A futás közbeni frissítésről még mindig sokan úgy gondolkodnak, mint egy hosszútávú versenyekhez kötött extra feladatról. Maratonhoz, ultrához kapcsolt rutinhoz, amely egy átlagos edzésen...

Futballistákból maratonisták: a korábbi világbajnokságok sztárjai, akik a stoplist futócipőre cserélték

Június 11. és július 19. között a világ ismét focilázban ég, a legjobb játékosok pedig meccsenként akár 10–12 kilométert is futnak a focipályán. De...

10 dolog, amit kezdő futóként sosem gondoltam volna magamról

Majdnem napra pontosan tíz évvel ezelőtt teljesítettem az első hivatalos félmaratonomat Balatonfüreden. Akkor még nem gondoltam volna, hogy a futás mennyire felforgatja és megváltoztatja...

Több, mint futóverseny – az NN Ultrabalaton után tízből nyolcan életmódot váltottak

A futás sokkal több, mint egyszerű mozgásforma, könnyen elérhető, komplex sport az életmódváltáshoz. Nem igényel bonyolult felszerelést vagy különleges körülményeket, mégis egyszerre hat a...

Felkapott témák

Flander Lilla: „Négy hét után először éreztem újra, hogy élek”

A futásra – de bármilyen sportra – gyakran mondják,...

A frissítés a triatlon negyedik száma – Tóth Olivér elárulja, hogyan csinálja

Egy Ironman-távú triatlonon 3,8 kilométert kell úszni, 180 kilométert...

Salomon S/Lab Genesis 2: Nem mindenkinek való és pont ettől jó

Egy sikeres S/LAB modellt továbbfejleszteni talán az egyik legnehezebb...
- Hirdetés -