Huszonhárom évesen már kétszeres Budapest Maraton-győztes, 50 kilométeren országos csúcstartó, a Mátrabérc Trail pályarekordere és tereptriatlon magyar bajnok. Vásárhelyi Máté 2026-os szezonjában szinte minden megtörtént, ami egy futóval megtörténhet: rekordok, győzelmek, eltévedés, rosszul sikerült versenyek és egy országos csúcs, amelyet először hiába futott meg, a hivatalos eredménylistára nem kerülhetett fel. Közben egyetemen tanul, tanárnak készül, és még mindig keresi, hol vannak a saját határai.
A Budapest Maratonon aratott újabb győzelme után ezúttal nem elsősorban az eredményekről kérdeztük. Arra voltunk kíváncsiak, mi történik egy fiatal sportoló fejében, amikor egyetlen év alatt ennyi mindent megtapasztal önmagáról.
A 2026-os szezon nemcsak az eredményei miatt hozott változást Vásárhelyi Máté életében. A nehezebb napokhoz is másként viszonyul, mint korábban.
Rekordok és pályacsúcsok
„Úgy érzem, sokat fejlődtem, leginkább azon a téren, hogy nem kell tartani egy-egy rosszul sikerült edzéstől vagy akár versenytől. A nagy egészben szerintem mindenkinek vannak nehezebb napjai, de ezek is fontosak. Sokkal inkább tudom értékelni a könnyed napjaimat, ha ismerem és tapasztalom, hogy milyenek a küzdelmes napok. A hullámot is csak alulról látjuk, ha rajta állunk, akkor az nem kiemelkedés” – tekint vissza Máté az elmúlt hónapok egyik legfontosabb tanulságára.
Márciusban Tapolcán olyan 50 kilométert futott, amely az időeredménye alapján országos csúcsot jelentett volna, a hiányzó időmérő chip miatt azonban kizárták. A történtekben elsősorban a saját felelősségét kellett elfogadnia.
„A legnehezebb az volt, hogy beismerjem magamban, hogy ez teljes mértékben az én figyelmetlenségem volt. De ezt könnyen megtettem, mert olyannyira felvillanyozott az időeredményem és a részidőim, amelyeket a verseny közben néztem.
Nem éreztem úgy, hogy elveszett volna a rengeteg munka, mert ugye nem olyan ez, mint amikor megsütünk egy tortát, aztán megesszük, és elfogy, hanem mintha építenénk egy szép házat, de a jó alap attól még nem omlik le, hogy nem csodálták meg” – fogalmaz Máté, aki számára a hivatalos elismerés elmaradása nem tette semmissé a befektetett munkát.
Szeptemberben a Szőlőskörön 2:55:25-tel már hivatalosan is megdöntötte az 50 kilométeres országos csúcsot. A márciusi történet után azonban ezt sem tekinti tökéletes visszavágásnak. Ennek egyik oka a két verseny egészen eltérő hangulata, a másik az időeredmény.
„Az igazi visszavágás, úgy érzem, még várat magára, mert nem érzem tökéletesnek az eredményt, két okból. Az egyik, hogy a tapolcai pályán mindenki 15-ször látott, szurkolt, és szinte átélte az én örömömet is, amikor jól ment, és tudtunk egymás mellett küzdeni a sporttársakkal. Ez a Balaton-felvidéken másként volt: legközelebb Bezzegh Krisztián látta, hogyan haladok, de végig »magányban«, autóutakon kellett futni.
A másik pedig az időeredmény: körülbelül 7 perccel voltam lassabb a Szőlőskörön, ami nagyon sok, de persze a 700 méter szintemelkedéssel könnyű magyarázni. Teljesen más volt a dinamika, nem lehetett egyenletesen futni, volt 4:30-as és 3 perces kilométerem is, a tereptől függően.
Ha Tapolcán minden szépen, rendben ment volna, szerintem a Szőlőskör nem is biztos, hogy tervben lett volna. Nem ideális egy csúcs felállítására, hiába Bódis Tomi is itt tartotta eddig a csúcsot” – mondja Máté, akiben a rekord ellenére, a körülmények miatt maradt hiányérzet.
Futás az eredményeken túl
A Mátrabérc Trailen elért pályacsúcs, az 5000 méteren elért 15 percen belüli idő és a tereptriatlonban megszerzett magyar bajnoki cím mind azt mutatják, hogy Máté többféle versenyszámban is képes kiemelkedő teljesítményre. A sok verseny azonban mentálisan is megterheli.
„Azt, hogy ennyire különfélének tetsző versenyeken indulok, annak tudom be, hogy számomra végül is ugyanaz a sport, az állóképesség a döntő, és erősítik egymást ezek a műfajok.
Viszont most a SPAR Maratonon nagyon előjött, hogy a határon mozgok, nem is fizikálisan, de mentálisan fásultnak éreztem magam a sok versenyen való részvétel miatt. Sok verseny ezek közül nem volt erősen megfutva, de valahogy mégis megterhelt. Szerintem a határ az lenne, hogy egy hónapban 3-4 verseny. De ha nagyobb vagy kisebb, akkor változhat ez a szám. Idén eddig 40-nél tartok.
A következő évben ezen szeretnék változtatni, hogy jobban tudjak teljesíteni egy-egy versenyen, ne csak az átlagost hozzam hétről hétre. A választásom a maratonra esne mindenképpen, ezt most így érzem” – vélekedik a futó a következő szezonban már kevesebb versennyel és tudatosabban felépített célokkal szeretne készülni.
A tudatosabb felkészülés nála nem azt jelenti, hogy minden körülmények között ragaszkodik az előre eltervezett edzésekhez. Éppen ellenkezőleg: megtanulta, mikor érdemes változtatni az elképzelésein.
„Ha viszonyítok a tavalyi vagy az azelőtti Mátéhoz, sokkal tudatosabban sportolok, de! Úgy érzem, hogy amit régebben megpróbáltam a kezembe venni, azt megtanultam elengedni, tehát ebben ösztönösebb lettem. Például, ha nem érzem jól magam, most már simán kihagyok egy-egy napot, vagy résztáv helyett lazán edzek. Vagy ha úgy érzem, hogy sok a futás, a keresztedzésekkel pótlom, és nem aggódom, hogy nincs meg X km a héten.
Szerintem a futásban, hogy hogyan kell leadjam a teljesítményem, nagyon sokat tanultam a Wizz Air félmaratonon. Nagyon nagy küzdelem folyt Molnár Ákos és közöttem, és a táv második felében olyan gyorsan futottunk, amit el sem hittem, hogy menne, de nem nézegettem az órám, hanem csak a légzésemet igyekeztem kontrollálni, csak előre figyelni, nem felvenni az olyan gondolatokat, amik nem előnyösek a futáshoz.”
A Wizz Air félmaratonon szerzett tapasztalatból Máté azt emeli ki, hogy a teljesítmény leadásához a megfelelő mentális hozzáállás is elengedhetetlen. Októberben másodszor is megnyerte a Budapest Maratont. A címvédés ugyanakkor nemcsak örömet, hanem némi nyomást is jelentett számára. A legnagyobb elvárást azonban nem kívülről, hanem saját magával szemben támasztja.
„Igyekszem nem figyelembe venni az elvárásokat legtöbbször, mert nem mindegyik releváns. De egy kicsit sajnos nyomást éreztem, hogy bizonyítanom kell ezen a versenyen. De mit bizonyítsak? És ki garantálja, hogy jól megy majd? Igyekszem, mást nem tudok tenni. És bár sikerült nyerni, az igazi nyomás, ami belülről jön – hogy 2:20 alatt legyek végre –, aznap nagyon messze volt. Ez jobban zavart, mint mások elvárásai” – teszi hozzá Máté, aki számára a győzelem mellett továbbra is a saját időcéljai jelentik a legnagyobb kihívást.
A látványos fejlődés és az újabb rekordok ellenére Máté számára a futás értékét nem kizárólag az időeredmények adják. Akkor is folytatná, ha egy teljes éven át nem javulnának a számai.
„Szerintem nem ugyanazzal, hanem más lelkesedéssel, de nagy örömmel futnék tovább. Ha nagyon az érdekelne, hogy mindenáron lefaragjam az időm, akkor a sok-sok verseny(élmény) már igazán vitatható lenne, hogy ezt elősegíti. Számomra a siker az, hogy élvezem azt, amit csinálok, és van rá lehetőségem, hogy fussak a városban, az erdőkben, ahol csak szeretnék. Ha nem javulnék, akkor is folytatnám az edzést ezek miatt.”
A futás szeretete töretlen
A futás öröme és szabadsága Máté számára akkor is megmaradna, ha az eredmények már nem javulnának. A sport mellett az egyetem is meghatározó része az életének: testnevelés-földrajz tanárnak készül. A futásból szerzett tapasztalatait a későbbi munkájában is hasznosítaná, különösen akkor, amikor a gyerekek a kudarccal szembesülnek.
„Igen, el tudom képzelni, hogy választanom kell majd. A gyerekeknek azt szeretném átadni, hogy egy cél felé vezető út maga is lehet élvezetes, és az eredményeiknek, ha megdolgoztak érte, jobban tudnak örülni.
Szeretném azt is átadni, hogy ha nem sikerül egy fontosnak vélt dolguk úgy, ahogy azt várták, akkor sem dől össze a világ, mindig van egy kiút, hol nehezebb, hol könnyebb irányba, de van” –szögezi le Máté, aki szerint a kitartás mellett annak megtanulása is fontos, hogyan lehet továbblépni, ha valami nem a tervek szerint alakul.
A teljesítmény és a hit viszonya is fontos számára. Miközben egyre több versenyt nyer, az eredményeit nem tekinti olyasminek, amitől több lenne másoknál.
„Amikor pár éve nézegettem azokat, akik sok versenyt nyernek, meg az országos bajnoki dobogósokat, amint mosolyogva befutnak a célba, meg felállnak a dobogóra, azt hittem, hogy ettől ők boldogabbak, és hogy kiharcoltak maguknak valamit, egy eredményt, amitől ők kiemelkednek az »átlag« emberek közül. Aztán megtanultam, hogy nincs olyan, hogy átlagember.
A földrajzban is állandóan átlagok, számok szerepelnek, de ha már egy-egy adatot nézünk, akkor meglátjuk, hogy alig van két ugyanolyan köztük. Emberből sincs kettő egyforma, és úgy gondolom, hogy mindenki másban látszik úgy, hogy kiemelkedik.
Amióta nekem is sikerült pár versenyt nyernem, nem érzem, hogy több lettem, és nem is a saját érdememnek tekintem az eredményeimet, hanem ajándéknak, áldásnak. A boldogságom viszont egyáltalán nem ettől függ” – vallja Máté, és számára a győzelmek nem jelentenek magasabb rendűséget, és a boldogságát sem az eredményei határozzák meg.
A következő tíz évben is szeretne fejlődni, újabb célokat elérni, és közelebb kerülni a 2:20 alatti maratonhoz. Ha azonban tíz év múlva nem az időeredményeiről kérdeznénk, akkor sem lenne nehéz megfogalmaznia, miért érte meg mindaz, amit a futásért tett.
„Nem gondolok nagy dolgokra, mert tudom, hogy már megérte eddig is. Hiszen élvezem, és a szervezetünk számára is nagyon előnyös, ha mozgunk rendszeresen. Tíz év múlva viszont két téren igazán örülnék neki, ha példát tudnék mutatni vele, hogy nem csak otthon ülök: az iskolában azoknak, akiket tanítok, és ha lesz családom, a tagjainak.” Máté számára végső soron az is fontos mércéje lesz a következő évtizednek, hogy a futás szeretetével másokat is inspirálni tudjon.
