Kevés ember tett annyit a backyard ultra magyarországi felvirágoztatásáért, mint Baranyai Máté, aki versenyszervezőként és klubvezetőként a szakág hazai megerősítésén dolgozik. A hétvégén 15 magyar futóért szurkolhatunk a backyard ultra világbajnokságán, ahol óráról órára újabb 6,706 kilométeres kört kell teljesíteni, amíg csak egyetlen versenyző marad talpon.
A BAC vezetőjével a backyard hazai térhódításáról, a magyar ultrafutás kihasználatlan lehetőségeiről és a BSZM kiesése után életre hívott új Balaton100 Supermarathonról beszélgettünk.
2008-ban még Balatonfüredi Futó Cimborák néven indultatok, mára pedig a BAC az egyik legerősebb hazai ultrafutó közösség lett. Mi történt közben, és szerinted mitől működik ennyire jól ez a közösség?
2008-ban, amikor indultunk, sokkal több egyesület és kevesebb futóközösség működött, mint ma. Az akkori BFC egy, a többieknél kötetlenebb társaság volt. Hétvégente összejöttünk Balatonfüred környékén, kocogtunk egyet, majd megebédeltünk a Giorgi Pizzériában, és mindenki hazament. A környékbeli versenyekre – Pétfürdőre, Várpalotára, Veszprémbe – eljártunk, de a magyar atlétika világában nem igazán merültünk el. A tagságot ekkor még egy-két kivétellel környékbeli sportolók alkották.
Aztán ahogy változott és kinyílt a világ, mi is nyitottunk, mind a versenyek, mind a tagság tekintetében. Először csak mindenkinek lett egy haverja, aki csatlakozni szeretett volna, később egyre több megkeresést kaptunk, hogyan lehet nálunk futni. Egyre hosszabb távokat teljesítettünk, és valamikor 2016 körül fogalmazódott meg bennünk, hogy minket bizony szépen beszippantott az ultrafutás.
Az utóbbi években rengeteg erős ultrafutó és komoly eredmény kötődik a klubhoz. Tudatosan építettetek az ultrafutásra, vagy egyszerűen ebbe az irányba vitte a klubot az élet?
Nem volt tudatos, hogy az ultrafutásra specializálódtunk, egyszerűen így alakult. Amikor viszont felvállaltuk ezt az irányt, onnantól igyekeztünk a lehető legtöbbet kihozni belőle. Folyamatosan bővítettük a tagságot, én pedig egyre több és érdekesebb versenyt szerveztem, hogy népszerűsítsem a szakágat.
Te nemcsak klubvezető vagy, hanem versenyeket is szervezel, és a backyard, valamint a hazai ultrafutás világában is aktív szerepet vállaltál. Mi az, ami ennyi év után még mindig ennyire hajt?
Számomra a legnagyobb motiváció, hogy valamit teremthetek. Backyardot például úgy szerveztem, hogy kezdetben nem is tudtam róla. Az első tihanyi versenyeken óránként egy több mint hét kilométeres pályát kellett teljesíteniük a sportolóknak.
Amikor már sokan lettünk, és a versenynek híre ment az interneten, kaptam egy e-mailt a backyard ultra szervezőitől. Megkérdezték, volna-e kedvem az ő szabályaik szerint folytatni, mert így az eredményeink összevethetők lennének a nemzetközi eredményekkel, futónk indulhatna a világbajnokságon, sőt csapatot is nevezhetnénk a szerveződő csapat-világbajnokságra. Igent mondtam.
Nemzetközi összehasonlításban is hatalmas létszámmal rendeztük meg a versenyt, Laz, a backyard atyja pedig felkért, hogy vezessem a magyar csapatot. Két világbajnokságon voltam a válogatott kapitánya. Első nekifutásra a hatodik helyen végeztünk, miközben a legegységesebb csapatként világrekordot állítottunk fel: a mi 15 versenyzőnk maradt legtovább együtt a pályán.
A backyard szakág vezetését és a kapitányi pozíciót időközben átadtam Pósa Tibornak, mert más típusú versenyekre szerettem volna koncentrálni. Úgy gondolom, Tibi jelenleg a leglelkesebb és legelhivatottabb backyardista Magyarországon, így jó kezekbe került ez a terület.
Jövő tavasszal jön az új SCHILLER – BALATON100 SUPERMARATHON. Hogyan született meg az ötlet, és miért éreztétek fontosnak, hogy a BSZM 2027-es elmaradása után is legyen tavasszal balatoni szupermaraton?
Ez a verseny nem jött volna létre, ha nem marad el a BSZM. Kocsis Árpival egyeztettem, majd úgy döntöttem, nem hagyhatom a futótársadalmat a kora tavaszi balatoni élmény nélkül. Ezért elhatároztam, hogy szervezek valamit, ami vállalható.
A Balaton körbefutásának megszervezéséhez nem lett volna elegendő eszközünk, időnk és energiánk, így valami újat kellett kitalálni. Balatonfüredi központtal az északi parton futunk, egyik nap nyugati, másik nap keleti irányba. A két nap 50+50 kilométeres eredménye adja ki a 100 kilométeres szupermaratoni eredményt.
Természetesen nem csak az ultrafutóknak szól ez a történet. Lehetőség lesz páros és négyfős váltóra, valamint egyéniben rövidebb távok teljesítésére is.
Elég különleges a koncepció: két nap, 50+50 kilométer, mindkét nap Balatonfüredről indulva, de más irányba. Közben az öt kilométer körüli távtól a maratonon és az 50 kilométeren át egészen a 100 kilométeres egyéni és váltóversenyekig lehet választani. Milyen versenyt szeretnétek ebből csinálni?
Kedves és jó versenyt! Egy évkezdő, bandázós megmozdulást szeretnénk, szép helyszínen, jó hangulatban. Bár februárban már van egy igen népszerű Schiller Szerelmesfüredünk, úgy gondoljuk, ennek az eseménynek is meglesz a maga helye.
A támogatóink is pontosan ezt szeretnék viszontlátni, így a cél adott. A futók pedig reményeink szerint ebből csak jól jöhetnek ki.
A kiírásban azt írjátok, hogy akár egyszeri és megismételhetetlen esemény is lehet, ha 2028-ban visszatér a BSZM. Tényleg úgy készültök, hogy lehet, csak egyszer rendezitek meg a Balaton100-at?
Igen, ez a terv. A hagyományokat tisztelni kell. Számunkra a márciusi Balaton-kerülés 2028-ban a BSZM-et jelenti.
Amennyiben azonban másként döntenek, és a futók elégedettek lesznek a 2027-es szervezésünkkel, akkor visszük tovább a lángot. De ahogy mondtam, egyelőre 2027-re koncentrálunk.
A Schiller névadó partnerként áll a verseny mellé. Egy ilyen új eseménynél mennyit jelent, ha már az induláskor van mögötte egy komoly partner?
A Schiller, Schiller Márk személyében, és a Hammer, Bezzegh Krisztiánnal, a két legrégebbi támogatónk. Egyeztettem velük, kikértem a véleményüket és a segítségüket, hogy a lehető legmagasabb színvonalon tudjuk kiszolgálni a futókat.
Köszönjük nekik, és természetesen a többi támogatónknak is, akik már korábban letették mellettünk a voksukat, és most a BALATON100-on is számíthatunk rájuk.
Kicsit távolodjunk el a Balaton100-tól. Te belülről látod a magyar ultrafutást. Hol tartunk most? Erősebb a magyar ultra, mint amit kívülről látunk belőle?
Mivel belülről látom, nehéz megállapítanom, hogy kívülről pontosan mi látszik. A világ ultrafutása nagyon fejlődik, sajnos úgy érzem, jobban, mint a magyar.
Ami jó, hogy vannak világsztárjaink és nagyszerű feltörekvő sportolóink. Egyre felkészültebb és hitelesebb edzőink vannak, remek csapatokkal. De egyszerűen nincs egy erős kéz, amely összefogná, megszervezné, képviselné és menedzselné a magyar ultrafutást.
A lengyelek ezt megtették, a horvátok is jó úton járnak, hogy csak ezt a két országot említsem. Mi viszont stagnálunk, sajnos.
Rengeteg elképzelésem lenne, hiszen az ultrafutás az életem része, de már nem szeretnék konfrontálódni. Annak ugyanis a végén sajnos mindig a sportolók isszák meg a levét.
Korábban elég kritikusan beszéltél arról, milyen helyet kap az ultrafutás a magyar atlétikán belül. Változott valami azóta, vagy továbbra is azt érzed, hogy az ultra nem kapja meg azt a figyelmet, amit az eredményei alapján megérdemelne?
A magyar atlétika része az ultrafutás, ha tetszik, ha nem. Sokaknak persze még mindig nem tetszik. A szakágak képviselői közötti kölcsönös tisztelet nélkül ez nem fog működni, de én azért picit bizakodó vagyok.
Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy az ultrafutás nettó befizetője a Magyar Atlétikai Szövetségnek a tagdíjakon, versenyengedélyeken és egyéb befizetéseken keresztül. De mit kap cserébe? Egy 11 éves, szakadt melegítőt használatra, miközben a világbajnokságra önköltségen kell kiutazni? Ez így biztosan nem jó!
Az új MASZ-vezetőség döntés előtt áll. Szerintem végre el kellene ismerniük a magyar ultrafutás világbajnokait, és egyenlő félként kellene tekinteniük az ultrafutókra. Ha ez nem működik, akkor engedni és támogatni kellene egy önálló ultrafutó-szövetség létrehozását.
A magyar bajnokságokat pedig sajnos kár erőltetni. Pontosan látom, hogy néhány egyesületen kívül senki nem veszi igazán komolyan őket. Előfordul, hogy a MASZ még a díjátadókon sem képviselteti magát. A versenynaptár egyeztetésére a szervezőket még soha nem hívták össze, pedig már ez is sokat segítene.
Ami fontos: a jó szándékban sosem kételkedem! Látható, hogy vannak próbálkozások, de ennél bizonyára lehetne jobban, ügyesebben is csinálni.
Ha öt év múlva újra leülünk beszélgetni, mit szeretnél, mi legyen addigra más a BAC-ban, a saját versenyeitekben és általában a magyar ultrafutásban?
Öt év múlva is szeretném látni a BAC-ban és környékén azt a több mint 300 nagyszerű embert, aki jelenleg hozzánk tartozik. Szeretnék látni 10–12 feltörekvő fiatal ultrafutót, és vagy 20–30 új arcot.
Emellett 100–120 kisiskolást, akik a Tagore sétányon vidáman futnak Nemes Laci bácsi vezetésével. Ha már atlétikapályánk még mindig nincs – bár hátha addigra lesz!
Szeretném látni az egyre magasabb színvonalú versenyeink után a boldog, elégedett sportolók arcát. És büszke szeretnék lenni arra, hogy a futóim megvalósították a célkitűzéseiket, és megélik az álmaikat.
