Húsz év alatt a Vértes Terep Maraton a magyar terepfutás egyik legmeghatározóbb versenyévé nőtte ki magát, de az út tele volt botrányokkal, merész döntésekkel és formabontó újításokkal. Csanya nemcsak szervezett, hanem szabályokat írt újra: előnevezést vezetett be, kötelező felszerelést ellenőrzött, és szembement a megszokottal, amikor a trail még alig létezett itthon. Hogyan lett egy túranaptárból kinézett hétvégi futásból prémium terepfutó verseny, és miért vált a VTM a hazai trail egyik iránytűjévé?
Húsz éve a terepfutás Magyarországon még nem sportág volt, hanem inkább egy furcsa szokás néhány megszállott fejében. Nem voltak versenynaptárak, nevezési rendszerek, szponzorok, sem több száz fős rajtok. Volt viszont egy legendás, A5-ös méretű füzet, amit a közösség csak „túrabibliának” hívott, és amelyben időrendben sorakoztak a teljesítménytúrák. Aki hosszút akart futni, abból indult ki.
A zsíroskenyér vége
A Vértes Terep Maraton is ebből a világból nőtte ki magát. Nem volt mögötte iparág, nem voltak minták, legfeljebb külföldi példák, amelyeket akkoriban még kevesen láttak élőben. Inkább egyfajta ösztönös szervezői gondolkodás működött: hogyan lehetne ezt jobban, élvezhetőbben, futóbarátabb módon csinálni. A kezdetek és az akkori adminisztráció egyszerűsége ma már szinte hihetetlennek tűnik. „Volt egy Zöld Hivatal, beadtunk egy A4-es papírt, felhívtam az erdészt, hogy Gyuszi bá’, jövünk, és ő azt mondta: persze, gyertek” – meséli Csanya, a Terepfutas.hu alapítója, aki szerint az engedélyezés ennyiben ki is merült.
Ehhez képest ma egy verseny megszervezése gyakorlatilag főállású munka. Ha az útvonal több megyét érint, országos hatósághoz kell fordulni, ha helyi védettségű területen halad át, a jegyző is beleszól, és az erdészet is külön engedélyt ad. „Ma már, ha átnyúlsz egyik megyéből a másikba, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályra kell menni, és akkor még ott vannak a helyi jegyzők, mint például a VTM útvonalán, amely több helyi védett területet is érint.” A rendszer egyre összetettebb, és egyre drágább. Ezzel összefüggésben Csanya arra is kitér, amikor az engedélyezési díj egyik évről a másikra megduplázódott. „Megkérdeztem, mi történt. Azt mondták, eddig nem vették észre, hogy fokozottan védett területet is érintünk.”
A válasz egyszerre abszurd és nagyon is jellemző a mai viszonyokra. Mégis, mindez csak a felszín. A VTM történetének lényege nem az adminisztráció, hanem az a szemléletváltás, amely a kezdetektől jellemezte a Terepfutas.hu által szervezett futóversenyeket. „Az első három rendezés hibrid volt” – mondja Csanya. „Futók és túrázók még közösen vettek részt a rendezvényen. Először rajtoltak a futók, aztán egy-másfél órán keresztül jöttek a gyalogosok. Papíron ez jól hangzott: közös esemény, közös útvonal, közös élmény. A valóság azonban mást mutatott. A különbség már a frissítőpontokon is érezhető volt. A futóknak Bobek, (Csanya felesége – a szerk.) otthon saját kézzel készített rendes kaját. Nem bolti zsíros kenyeret, hanem bevásárolt a hentesnél tíz kiló csirkemájat, lesütötte, zsírral összekeverte, és az ment a kenyérre. Ez a fajta házias gondosság és minőség akkoriban szokatlan volt.”
Csakhogy a túrázók más logika szerint működtek. „Elmentek szombaton egy száz kilométeres túrára, ahol senki nem ígért nekik csokit, aztán vasárnap eljöttek hozzánk jóllakni, és felháborodtak, hogy nem jut nekik Milka.” A helyzet egyszerre volt komikus és tanulságos. „Akkor jöttem rá, hogy ez nem fog működni, mert két külön világ vagyunk. Mindkettőnek megvan a saját vendégköre, saját stílusa.”
A döntés megszületett: a harmadik VTM után a rendezvény kizárólag terepfutó verseny lett.
Következetesség, szabálykövetés
Ez a váltás nemcsak a résztvevőket, hanem az egész szervezői gondolkodást átalakította. A trail más logikát kíván. Itt nem lehet „majd lesz valahogy” alapon dolgozni. Pontosan kell tudni, hány ember jön, mire lesz szükségük, hogyan mozognak az útvonalon. Ebből született meg az egyik legnagyobb újítás: az előnevezés. „Mi voltunk az elsők, ahol csak előnevezéssel lehetett indulni, ráadásul előre fizetéssel” – tekint vissza Csanya az akkor botrányt kavaró intézkedésre.
„Azt mondták, miért majmoljuk a külföldet, meg hogy nem vagyunk olyan komoly verseny, hogy ilyet kérjünk.” A háttérben azonban nagyon is gyakorlati ok állt: a helyszíni nevezés kezelhetetlenné vált. „Nem tudtuk, hány ember jön. Egy terepfutó versenyen ez nem fér bele, bármennyire is volt kockázatos ez a döntés. Jöhettek volna kevesebben is, benne volt, hogy visszaesik a létszám.
De bíztam benne, hogy ha azt mondják, jó a verseny, akkor neveznek is.”
És így is lett. A VTM ezzel párhuzamosan más területeken is elkezdett eltérni a megszokottól. A rajtszám például nem papír volt, hanem selyemszatén. „Megnyomták a varrónők, majd beszegték. Puha volt, nem vágott. Apró részlet, de nem vágott, nem dörzsölt.”
Ugyanez a minőségi váltás kezdett egyre jobban megjelenni a Terepfutás versenyeinek frissítőasztalain. „Legyen kevesebb, de az legyen jó minőségű, ami totálisan szembement a túrázós hagyománnyal, ahol a bőség volt az érték. De kérdezem, mi értelme 200 zsíros kenyérnek egymáson? Az alsót úgysem veszi el senki. Ez olyan, mint amikor azt mondják, hogy az a jó rántott hús, ami lelóg a tányérról. De minek? Inkább legyen kevesebb, és az legyen jó” – mondja Csanya, majd hozzáteszi:
Ez van, sznob vagyok!
Innovációk, elvárások, vegyes reakciók
A VTM története nyilván nem lenne teljes a konfliktusok nélkül, sőt, talán ezek tették azzá, ami ma. Csanya soha nem kerülte a vitákat, inkább beleállt, és a mai napig beleáll, ha úgy érzi, szükséges. Már akkoriban így volt ez, amikor elkezdték komolyan ellenőrizni a kötelező felszerelést, és 39 embert zártak ki egy versenyről. „Óriási botrány volt, üvöltözés, fenyegetőzés, anyázás. Ráadásul nem kaptak befutóérmet sem, de megérte, mert alig egy hónappal később az UTH-n már senkit sem kellett kizárni.
Megtanulták a futók, hogy nálunk mik az elvárások.
Hasonló reakciót váltott ki a pohármentesség bevezetése is. Eleinte jött az értetlenkedés, majd beletörődtek és elfogadták, ma meg már természetes, hogy mindenki saját pohárral érkezik a versenyeinkre, és egyre több szervező is átvette ezt a környezettudatos hozzáállást” – magyarázza Csanya, majd a női higiéniai csomagok történetére is kitér. „Nők írták a Facebookon, hogy ez mekkora hülyeség, csak marketingfogás, semmi értelme, mert mindenki ismeri a saját ciklusát. De nekem van két lányom, tudom, hogy azért ez nem mindig kiszámítható, ráadásul egy versenyhelyzet boríthat a megszokásokon. Ma már sok más versenyen is alapfelszerelés lett, de ez is nálunk volt először.”
Ezek az apró, de fontos lépések fokozatosan formálták a terepfutás iránt érdeklődőket, miközben a futók közössége is folyamatosan változott, és változik a mai napig, de egy szemléletes fejlődés mindenképp köthető a VTM-hez, amit Csanya is megemlít. „Régen 50 férfi induló mellett átlagosan 5 női nevezőnk volt. Ma már van olyan táv, ahol több nő versenyez, mint férfi. Ami még szemléletes, hogy a korosztály is kitágult. Anno volt egy 55 éves futónk, akit mindenki ÖREG-nek hívott. Ma tele van a mezőny 50 pluszosokkal. És ez jó. Mondhatjuk, a sportág is felnőtt.”
Egy kis statisztika
- 2007. Elrajtol a Terepfutas.hu első versenye, a VTM. A mezőnyben 61 férfi és 14 nő állt rajthoz a maratoni, 15 férfi és 7 nő a félmaratoni távon. A győztesek és a teljesítők neveit ezen a linken megtalálod.
- 2011. A VTM az első trail, ahol csak előnevezve lehet indulni.
- 2012. A VTM az első trail, ahol masszőr várja a célbeérkezőket.
- 2015. A VTM az első trail, ahol van kötelező felszerelés. 39 futót zártunk ki hiányos felszerelés miatt.
- 2018. A VTM az első trail, ahol csak saját tányérba adunk ételt.
20 éves iránymutatás
Az igazi áttörés Csanya szerint 2018–2019 körül volt. „Akkor volt a legnagyobb boom, aztán jött a covid, és megtörte. Versenyek szűntek meg, közösségek estek szét, a lendület visszaesett. A VTM is megérezte. Volt olyan év, amikor 3–400 nevezőnk volt, ez azért nagy visszalépés, de szerencsére ma már újra erősödik a mezőny. Idén, a jubileumi huszadik rendezésen 800 versenyzőnk lesz, ez pont ideális. 2019-ben 1050 nevezőnk volt, ez a létszám azért sok volt ennek az útvonalnak.”
Csanya szerint nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a gazdasági helyzet is közbeszólt. „A futás hobbi, valljuk be, egy drága szenvedély. Ahogy a terepfutás is egyre népszerűbbé vált, úgy lettek egyre érzékenyebbek a futók a külsőségekre. Ez nem baj, de valahol a versenyzés már prémium kategória, hiszen a nevezés mellé jön az útiköltség, a frissítések, a kötelező felszerelések, és ez bizony nem mindenkinek fér bele.”
Amikor a legekről kérdezem Csanyát, egyből a 2013-as VTM-ről kezd mesélni. „Két nappal a verseny előtt leesett 15 centi hó, a verseny napján szakadt a havas eső, a hólé folyt az ösvényeken. Futók menekültek le a pályáról, kocsmákból telefonáltak segítségért. Sokan mondták, hogy le kellett volna fújni. Aztán valaki kiírta a Facebookra a verseny után:
»lányok is megcsinálták«.
Na, ott véget ért a vita. A terepfutás ilyen. Esik az eső, fúj a szél, süt a nap. Ha ez gond, akkor menjetek bowlingozni.”
Talán ebben benne van a VTM titka is. Nem akar mindenkinek megfelelni. Mint ahogy Csanya sem.
„Nem vagyok zseni” – mondja. Inkább bevállalós.
Két évtized után ez már nem szerénység, nem is mintha szüksége volna rá. Ez sokkal inkább pontos önismeret. Inkább következetesen képvisel egy világot. És irányt mutat a hazai terepfutás világában, már 20 éve.
