Fagy, hó, sár és akár 2600 méter szintemelkedés – ez vár a Knap Trail indulóira. Szlovénia egyetlen téli terepfutó-versenyén 2027 januárjában ismét három táv közül választhatnak a futók, a 16 kilométeres kihívástól az 50 kilométeres hegyi kalandig. A hó nem garantált, a különleges téli terepfutás élménye viszont igen. Mutatjuk, miért érdemes felírnod a Knap Trailt a versenynaptárba.
A Knap Trailt, azaz Szlovénia egyetlen téli terepfutó-versenyét minden év elején rendezik meg. A jövő évi esemény dátuma 2027. január 9.
A versenynek otthont adó Trbovlje városa Szlovénia szívében, Ljubljanától 60, Celjétől 30 kilométerre található. A hegyek ölelésében fekvő egykori bányászváros nem az a tipikus turistacélpont, pedig a természeti adottságai ideális terepfutó-helyszínné teszik.
Régi új futóverseny
A Knap Trail története 2015-ben kezdődött, majd ezután még három alkalommal rendezték meg. A pandémia miatti szünetet követően, egy új szervezőcsapattal indult újra a verseny 2023-ban. A rendezvény évről évre növekszik, és egyre több futót vonz – tavaly egy hónap alatt elfogytak a helyek, és jövőre is körülbelül 700 futót várnak.

Szlovén futók mellett számos másik országból is érkeznek versenyzők, és elit sportolók is előszeretettel állnak a rajtvonalhoz. Legyen szó egy gyors futásról, egy hegyi kihívásról vagy a téli terepfutás élményeinek megtapasztalásáról,
a Knap Trailen mindenki megtalálhatja a számítását.
A versenyt egyértelműen a tél teszi különlegessé. Az elmúlt években mindenféle időjárási körülmény előfordult: fagy és hó, eső és sár, vagy éppen kellemes hőmérséklet sok napsütéssel. A hazaihoz hasonló, nem túl technikás középhegységi terepnek köszönhetően még a legnagyobb hóban is biztonságosan lehet teljesíteni a távok által nyújtott kihívásokat.

A három különböző versenytáv közül mindenki megtalálhatja a saját edzettségének megfelelőt, ráadásul a 15 kilométeres távot párban is lehet teljesíteni, ami szintén különleges élményt biztosít.
T’ KRATKA
16 km / 940 m szintemelkedéssel, egyéniben vagy párosban
A legrövidebb útvonal mindenki számára elérhető: túrázóknak vagy hobbifutóknak, akik először szeretnének célba érni egy téli versenyen, és azoknak is, akik a sebességüket szeretnék próbára tenni téli körülmények között.

T’ SREDNA
30 km / 1550 m szintemelkedéssel
A közepes útvonal változatos és izgalmas terepet kínál. Legmagasabb pontja az 1132 méteres Mrzlica. Viszonylag gyors pálya, amelyet a téli körülmények jócskán megnehezíthetnek.
T’ DOUGA
50 km / 2600 m szintemelkedéssel
A leghosszabb táv háromszor emelkedik 1000 méteres magasság fölé a Zasavje-hegység vonulatain. A tapasztaltabb futók számára tökéletes kihívás, főleg igazi téli időjárásban.

Így lett az egyik kedvenc versenyem
A rajtcsomagban jövőre is a verseny kapucnis pulóverét találjuk majd meg. Természetesen minden teljesítő befutóérmet kap, a leggyorsabbaknak pedig gazdag ajándékcsomag lesz a jutalmuk. A hidegben eltöltött nap után garantáltan jól fog esni a meleg zuhany és egy tál meleg étel. A versenyt követően pedig ingyenesen elérhető fotógalériában kereshetjük a rólunk készült képeket.
Én magam nem sok versenyre szoktam visszajárni, a Knap Trailen viszont már négyszer is részt vettem. A havas futás lehetősége vonzott, de az utóbbi időben Szlovénia sem teljesen hóbiztos, így éveket kellett várni, míg az idei versenyen végre igazi téli körülmények fogadtak.

Az év eleji időpont is hiánypótló, számomra minden alkalommal tükröt mutat, hogy mennyire sikerült túltolni a karácsonyi időszakot. Nekem ez a verseny nem a jó teljesítményről szól, inkább megadja a kellő motivációt a téli alapozás folytatására. Mindemellett a szervezők közvetlensége és a rendezvény színvonala is olyan szempontok, amelyek miatt
visszahúz a szívem.
A havazás nem garantált, a színvonal miatt viszont nem kell aggódni. A szervezők mindenkit szeretettel várnak, aki készen áll belevágni egy igazi téli kalandba egy remek verseny keretein belül.
A nevezés szeptember elsején nyílt, ne maradj le!
Támogatott tartalom












