Gyerekkorát tevekaravánok és a sivatagi túlélés törvényei formálták, tehetsége, kitartása és akaratereje pedig megadták a lehetőséget, hogy bizonyítsa: igenis helye van a világ legjobbjai között. Nem a véletlen műve, hogy Elhousine Elazzaoui ma a világ egyik legeredményesebb terepfutója, életútja pedig túlmutat azon, hogyan lehet a sivatag homokjából a világ legjobbjai közé tartozni.
Exkluzív interjúnkban a marokkói sportoló mesélt berber gyökereiről, a svájci családról, amely megváltoztatta az életét, valamint arról a történelmi célról, amivel a terepfutás történetében örökre beírhatja a nevét.
A sivatag, ahol minden elkezdődött
„Nagyapám tevekaravánokkal kereskedett Timbuktuval, ez a munka generációkon át meghatározta a családunkat” – enged betekintést a családjának történetébe Elhousine, aki arról is mesél, hogy az út a sivatagon át körülbelül ötven napig tartott, a karavánok pedig valódi életformát jelentettek. „Mára ezek a kereskedőutak gyakorlatilag eltűntek, elsősorban a határváltozások, a térség nehézségei és a vízhiány miatt” – teszi hozzá a futó, aki gyerekként még átélte ennek az életformának az utolsó lenyomatait. „Édesanyámmal otthon maradtam, míg édesapám kereskedni járt, az én feladatom volt a család kecskéire és tevéire vigyázni” – idézi fel.
A család a mai napig őrzi a sivatag hagyományait és kultúráját. „A családom azóta is szervez tevés túrákat a Szaharán át, hogy megosszuk életmódunkat, és tovább örökítsük ezt a hagyatékot az új generációk számára” – áradozik büszkén Elhousine, hozzátéve, hogy ezek az útvonalak részben ugyanazokat a nyomokat követik, amelyeken egykor a nagyapja is araszolt Timbuktu felé.

Az első meghatározó verseny
Elhousine pályafutásának kezdete olyan, mint egy igazi sportmese. „Egy kisvárosba utaztunk üzleti ügyben az édesapámmal, ott megláttam egy csapat korombéli gyereket, akik egy utcai futóversenyre készülődtek, és azonnal én is közéjük akartam állni” – emlékszik vissza. A szervezőbizottság egyik tagja viszont közölte vele, hogy sportfelszerelés és rajtszám nélkül nem indulhat, ám ez a döntés sem tartotta vissza.
„A rajtnál a mezőny mögött, szinte észrevétlenül csatlakoztam a többiekhez” – meséli mosolyogva, majd hozzáteszi: „a hátsó sorból indulva végül másodikként futottam be, ezzel mindenkit levettem a lábáról”. Az eredményét hivatalos nevezés hiányában nem tudták beszámítani, a szervezőket viszont annyira lenyűgözte a teljesítmény, hogy bátorították, térjen vissza a következő évben, és induljon hivatalosan is.
„Ez a bátorítás elég volt ahhoz, hogy komolyabban vegyem és rendszeresen folytassam a futást, egy évvel később pedig visszatértem, és meg is nyertem a versenyt. Ez volt az a pillanat, ami igazán elindított a pályafutásomra” – tekint vissza a kezdetekre.
Új élet a hegyek között
„Mielőtt Svájcba kerültem volna, már Marokkóban is futottam, számos versenyen elindultam, többet meg is nyertem, de hivatásos sportolóként még nem tekintettem magamra” – mondja Elhousine. A fordulópontot egy svájci család jelentette, akik meghívták és biztatták, próbálja ki magát a magashegyi versenyeken is. „Ez volt az a döntés, ami teljesen új életet nyitott meg előttem” – fogalmaz a futó, aki azt is elárulja, ez a váltás korántsem volt egyszerű lépés.
„A sivatagot elhagyni nem volt könnyű, hiszen egy elszigetelt, a világ számára szinte ismeretlen helyről érkeztem. Egy idegen ország, egy idegen kultúra és a magashegyi terepfutás addig ismeretlen világa egyszerre zúdult rám, ez alapjaiban formálta át az életemet” – vallja be őszintén a futó, aki a mai napig mély hálát érez az őt befogadó család iránt.
„Istennek, az ő bizalmuknak és támogatásuknak köszönhetem, hogy egyáltalán eljuthattam idáig, hogy ma már profi sportolóként élhetek. Ezt sosem fogom elfelejteni, és örökké hálás leszek, míg élek” – szögezi le.

Gyökerek, felelősség és történelmi célok
Elhousine identitásának meghatározó eleme a berber, vagyis amazig kultúrához való mély kötődése. „Nagyon büszke vagyok berber gyökereimre, ez a kultúra mélyen kötődik a szabadsághoz, a békéhez és mások tiszteletéhez” – nyomatékosítja. „Az amazig nép mindig is nagy hangsúlyt fektetett az emberi méltóságra, a szolidaritásra, a vendégszeretetre és a kölcsönös támogatásra.” A legvonzóbbnak ebben a kultúrában a szabadság szellemét tartja. „Megtanulunk másokkal harmóniában élni, tisztelni a természetet, és nagylelkűen fogadni a hozzánk érkezőket” – fejti ki, majd hozzáteszi:
a sivatagi élet nehézségei ellenére ezek az értékek generációról generációra öröklődnek tovább.
Számára berbernek lenni nem egyszerűen származást jelent. „Ez egy egész életfilozófia, amely a tiszteleten, a békén, a szabadságon és az emberi értékeken alapul” – összegzi Elhousine, aki tisztában van azzal a szereppel, amelyet a világ élmezőnyében tölt be észak-afrikai sportolóként.
„Valódi felelősséget érzek. Hatalmas megtiszteltetés, de teher is egyben számomra, hogy azon kevés sportoló egyike lehetek, akik ilyen magas szinten képviselik Észak-Afrikát” – mondja. „Tudom, hogy nemcsak saját magamat képviselem, hanem az országomat és a kultúrámat is. Ez arra motivál, hogy még keményebben dolgozzam, és minden versenyen a legjobbamat adjam” – vallja a futó, akinek külön büszkeség, ha a saját példájával, eddigi tapasztalataival más fiatalokat is arra tud ösztönözni, higgyenek saját képességeikben.
A marokkói sportoló céljai is egyértelműek. „Továbbra is hiszek magamban, és úgy gondolom, harmadszor is lehetséges a győzelem a Salomon Golden Trail World Series sorozatában. A fő célom az, hogy történelmet írjak a sportágban, és az első olyan sportoló legyek, aki három egymást követő évben is megszerzi ezt a GTWS bajnoki címét” – jelenti ki határozottan.
Ami a leginkább motivál, az a kihívás, a fejlődés és a vágy, hogy folyamatosan feszegessem a saját határaimat.
Edzés, mentorok és a futás öröme
„Sokáig nem volt edzőm, a saját edzésterveimet Kilian Jornet Fuss vagy halj meg! című könyve alapján állítottam össze” – meséli nevetve Elhousine. „Ma már szerencsére van edzőm, aki mellettem áll és támogat” – teszi hozzá, majd őszintén elismeri: „előfordul, hogy nem tartom magam pontosan a programhoz, ha épp a napi állapotom, egészségem ezt nem engedi. Úgy érzem, mára már megvan a tapasztalatom ahhoz, hogy tudjam, hogyan kell edzenem.”

Kilian Jornet természetesen motiválja, akire barátként tekint, de az NNormal csapatától is rengeteg értékes tanácsot kapott pályafutása során. „A legfontosabb üzenet az volt, hogy élvezzem a versenyt, és a nehéz pillanatokban is őrizzem meg a futás örömét” – idézi fel. Az NNormal csapatáról különös elismeréssel beszél: „egy igazán kivételes csapatról van szó, tele inspiráló, elhivatott emberekkel, a támogatásuk és a tanácsaik sokat segítenek abban, hogy fejlődjek, és megőrizzem a motivációmat. Meggyőződésem, hogy a versenyszellem és a tisztelet nálam kéz a kézben jár” – szögezi le Elhousine.
„A pályán mindent megteszek, hogy versenyképes legyek, és a legjobbamat nyújtsam, hiszen ez élsport. A pályán kívül viszont mindig tisztelettel és nyitottan állok a többi sportolóhoz.”
Egy egész ország büszkesége
Elhousine alázattal, ugyanakkor nyilvánvaló büszkeséggel beszél arról a hatásról, amelyet marokkói fiatalokra gyakorolt. „Minden szerénységgel és tisztelettel mondom, de
úgy érzem, az utam sok fiatalt inspirált Marokkóban.

Ma már azt látom, hogy a terepfutás egyre inkább fejlődik az országban” – meséli. „Egyre több szervezett verseny van, és egyre több fiatal sportoló érdeklődik e sportág iránt. Számomra ez hatalmas büszkeség, hogy tanúja lehetek ennek a fejlődésnek, és hogy akár csak egy apró részben, de hozzájárulhatok ehhez a lendülethez” – zárja gondolatait a marokkói futó.










