Az UTMB idei leghosszabb távján 2407 futó állt rajthoz, 1681-en értek célba, 726-an pedig kényszerültek feladni a versenyt. Ebben a mezőnyben futott be Mauro Martin Quimare 36:04:49, Reyes Giltro Satebo Sarabeachi 36:04:53, Jennifer Yañez Cruz pedig a CCC 100 kilométeres távján 19:35:31-es idővel. Mindhárman a mexikói tarahumara népet képviselték Chamonix-ban, és az indulási jogot még a hagyományos szandáljukban futva vívták ki.
A három futó a tavaly első alkalommal megrendezett Chihuahua by UTMB versenyen szerezte meg a közvetlen kvalifikációt kategóriája dobogós helyezésével, méghozzá a tarahumara nép hagyományos lábbelijében, huarache szandálban. Az UTMB döntőjén már nem tudni biztosan, milyen felszerelésben álltak rajthoz, a történet mégis jó apropó arra, hogy körüljárjuk, honnan ered a tarahumara futók legendás gyorsasága, és hogyan versenyeznek évtizedek óta a világ legdrágább futócipőivel szemben, gyakran egyszerű szandálban.
Kik a tarahumarák
A tarahumara nevet a spanyol gyarmatosítók adták ennek a mexikói őslakos népnek. Saját nyelvükön rarámurinak hívják magukat, ez a szó nagyjából annyit jelent, hogy „gyorslábú”. A mexikói Chihuahua állam Réz-kanyonjában élnek, olyan területen, ahová jármű nem tud lejutni, csak gyalog vagy öszvérháton.
Ez a földrajzi elszigeteltség formálta a futáshoz való viszonyukat. A futás náluk nem sportág volt, hanem közlekedési mód és a szomszéd falvak közti kapcsolattartás eszköze. Lábbelijük, a huarache szandál generációk óta ugyanazzal az egyszerű elven készül: vékony gumitalp, néhány bőrszíj, semmi több.
„Kislány korom óta szeretem a futást, mert futás közben érzem a friss levegőt, és elfelejtem a gondjaimat” – nyilatkozta Jennifer Yañez Cruz.
A Leadville 100 és a nemzetközi áttörés
1993-ban néhány középkorú tarahumara férfi állt a coloradói Leadville 100 rajtvonalán, egyszerű tunikában és gumiabroncsból vágott szandálban. A profi felszerelésben versenyző mezőny gyorsan lehagyta őket, a verseny második felében viszont a tarahumarák kezdtek felzárkózni, a hegyi szakaszokon pedig fokozatosan átvették a vezetést.
A győzelmet végül az 55 éves Victoriano Churro szerezte meg, mögötte két másik tarahumara futó zárt az élmezőnyben. Egy évvel később Juan Herrera negyedórával döntötte meg a pályacsúcsot, 1995-ben pedig három tarahumara versenyző végzett a top tízben a Western States 100-on.
Mindannyian szandálban futottak.
A sikersorozat után a tarahumarák hosszú időre eltűntek a nemzetközi versenyek mezőnyéből. A saját versenykultúrájuk középpontjában továbbra is a rarajipari állt, egy hagyományos labdafutó verseny, amelyben egy-egy falu csapata akár 150-200 kilométeren keresztül rugdossa a fából faragott labdát a szurdok ösvényein, gyakran éjjel is, fáklyafény mellett, mezítláb vagy szandálban.
A Futni születtünk hatása
A tarahumara futók legendáját Christopher McDougall amerikai újságíró tette igazán ismertté 2009-ben megjelent könyvével, a Futni születtünk címmel. A könyv középpontjában egy különc amerikai férfi, Micah True áll, akit a helyiek Caballo Blanco néven ismertek.
True a kilencvenes évek közepén költözött a Réz-kanyonba, elsajátította a tarahumara futástechnikát, és évekig szervezte saját versenyét a helyi futók és néhány külföldi vendég részvételével. A könyv sikere a mezítlábas és minimalista futás világméretű trendjét is elindította, és a huarache szandál mintájára épült fel egy egész cipőipari szegmens.
A tarahumara futók a könyv megjelenése után visszakerültek a nemzetközi figyelem középpontjába. A kanyon egyik legismertebb versenyzője, Arnulfo Quimare 2016-ban a Boston Maratonon állt rajthoz, és 3:38-as idővel megelőzte az amerikai ultrafutó legenda Scott Jureket, a Futni születtünk egy másik szereplőjét.
A szandál titka: miért nem váltanak modern cipőre
A tarahumara futók generációjának egy része mára használ modern terepfutó cipőt is, a versenyzők egyénileg döntenek a felszerelésről. Yañez Cruz, Quimare és Satebo Sarabeachi azonban a hagyományos szandál mellett döntött az UTMB-n is, annak ellenére, hogy a magashegyi terep és a változékony időjárás komoly kihívást jelent egy vékony gumitalpú lábbelinek.
A szandál kevesebb ütéscsillapítást ad, viszont közvetlen visszajelzést a talaj felszínéről, ez pedig a gyors, apró lépésekre épülő tarahumara futótechnika alapja. A futók gyerekkoruk óta ebben szoknak hozzá a köves, egyenetlen ösvényekhez, a lábfej és a lábujjak izomzata náluk egészen máshogy dolgozik, mint egy vastag talpú cipőben edzett futónál.
Kik indultak idén az UTMB-n
Az idei UTMB World Series döntőjében három tarahumara futó képviselte Mexikót. Mindhárman a tavaly első alkalommal megrendezett Chihuahua by UTMB versenyen szerezték meg a közvetlen indulási jogot kategóriájuk dobogós helyezésével.
- Jennifer Yañez Cruz – CCC táv (100 km), rajtszám 3860
- Mauro Martin Quimare – UTMB táv (171 km), rajtszám 592
- Reyes Giltro Satebo Sarabeachi – UTMB táv (171 km), rajtszám 642
